(Illusztráció: Póth-Vecsei Mária alkotása)
Nézem a tájat
a rügyeket vajúdó
levelek közé rejtőző fákat
a tavasz elé térdelek
ég felé küldöm hálaimám
hogy megélhetem
e rejtelmes feltámadását még
a világnak e fenséges újjászületését
amint lágyan rám hullatja
illatos fátyolát az alkony-ég
elsimítva gyűrött
magányomat.
A felhők mögül
halk vigasszal
int búcsút a nap;
megvirrad holnap is
arcom a biztatásra felderül
még velem lélegzik március
de a mosoly mögött könny fakad;
bennem él minden hiány
és azokért szól esengő imám
kiket elérhetetlen távlatokban őriz
a messzeség és ma is talány
hogy öröklét vár ott vagy mindent
megsemmisítő
halál.
Legutóbbi módosítás: 2016.05.20. @ 06:00 :: Gősi Vali
