Győri Irén : Vica és Csin történetei — VII.

Nyomtatás

Már betöltöttem a hat hónapot, amikor Vica bejelentette, vendégségbe megyünk. Azt tudtam, hogy a vendég az eddig mindig hozzánk jött, de azt nem gondoltam, hogy én magam is lehetek vendég máshol. Nagy izgalom fogott el. Micsoda kitüntetésben lesz részem. Engem is kedvesen fogadnak, és felülhetek a székre, finom ételekkel kínálnak! Micsoda kaland veszi kezdetét, én is vendéggé válok. Azt tudtam, hogy nálunk, mármint itt, jó dolog a vendégség, de nekem még nem volt saját tapasztalatom. Azzal tisztában voltam, hogy nem lehet rossz, mert Apu is sokszor mondta, így a vendégjog meg úgy a vendégjog. Ha valakinek a jogai nőnek, akkor az csak jó lehet. Vicuska meg elkezdte mondani, hogy rendesen kell viselkedni. Nem lehet visszaélni senki türelmével, meg nem lehet szófogadatlannak lenni, és elsőre meg kell hallani a szép szót.

Ami igaz az igaz, szerettem elengedni a fülem mellett a parancsszavakat, ha éppen nem volt kedvem szót fogadni, vagy éppen egy pillangót kergetve mással voltam elfoglalva. Na! Akkor volt mit hallgatnom. De azt utáltam a legjobban, amikor úgy neveltek. 

— Jól van, ha te nem hallod meg azt, amit én mondok, én sem fogom neked adni azt a finom májas falatkát, amit szeretsz.

Egy ideig nem akartam elhinni, hogy képes ez a szőke kislány velem ezt megtenni. Képzeljétek! Megcsinálta! Megtette! Ott volt a finom falatka majdnem az orrom előtt és nem adta oda. Nem ehettem meg! Ezen már igencsak elgondolkodtam!  Később, nem kellett neki sokat várnia, rájöttem, hogy komolyan gondolta, és csak akkor kaptam meg, ha mindent megtettem, amit akart. Tudtam, hogy zsarolt, de hát egy okos kislány mellett nem élhet egy neveletlen buta kutya. Én nagyon akartam okos lenni, akartam iskolába járni. Nagyon igyekeztem szót fogadni. Most is nagyon igyekeztem jól viselkedni, nehogy mégse mehessek vendégségbe. Azt is megtudtam, hogy először Kati nénihez megyünk. Én eddig még nem találkoztam Kati nénivel, igaz, az illatát, azt már ismertem, mert Vica hazahozta, amikor ott járt, és a Sanyi szagát is ismertem, vele egyszer már találkoztam is. A szagáról ismertem fel, elég rendes macskának nézett ki. Nem akart felbosszantani, mint az a fehér tarka, aki a kerítés tetején sétál, és állandóan valami Mártonkát emleget. Mondtam neki, itt nem lakik Mártonka nevű személy, menjen tovább. Erre egyszer az Apu jött ki, mérges volt, és erélyesen rám szólt.

— Szilveszter! Hozzám! Hagyd békén azt, macskát! Nem szabad!

Naná, hogy értettem a szóból, egyből eszembe jutott a beskatulyázásom esete. Olyan szófogadó lettem, hogy csak na! Az Apuval nem lehet packázni. Nagyon jó nála a szabályokat betartani. Valahogy olyan tiszteletet parancsoló a fellépése. De tényleg, tisztelni lehet, de szeretni nem könnyű! Ugye, értitek?

Szóval, a vendégségnél tartottam, de más meglepetés is ért. Volt már szép piros nyakörvem, és mindez mellé Vicuska rám erőszakolt egy vékony szíjakból összehajtogatott valamit, amit ő hámnak nevezett. Ráhagytam, de én azt a szerkentyűt nem szerettem. Úgy éreztem benne magam, mintha egy kötözöttsonka lennék. Vagyok én, és van ez az izé, ami mindenütt hozzám ér, és a végén van egy póráznak nevezett vacakság, ami meggátol abban, hogy kedvemre futkossak. Mi ez, ha nem kínzóeszköz. Később láttam, hogy az utcán az emberek a saját gyerekeiket is kötözgetik a kocsikhoz és a biciklikhez. Akkor biztosan van értelme, de hát mindent nem érthetek meg azonnal. Úgy voltam vele, előbb-utóbb megmondják, vagy rájövök a titokra.

Végre elindultunk, hogy megtudjam, milyen vendégnek lenni. Kati néni hamar kijött és kedvesen fogadott bennünket. Ő egy idős hölgy, aki kedvesen, de kimérten beszélt. Vicuska felemelt, és Kati néni megsimogatta a fejemet. Azt mondta, hogy ismeri a fajtámat, a kínai udvarban tenyésztették ki. Kézben hordoztak bennünket, a paloták rágcsálóktól való mentesítése volt a feladatunk és télen a hölgyek és az urak a kabátjuk vagy kimonójuk ujjában tartottak bennünket. A mi meleg selymes bundánk melegítette a kezüket. Micsoda kiváltság! Olyan régen és olyan nagy méltóságok cipeltek bennünket, hát ezért a meséért már érdemes volt vendégségbe jönni!

Kati néni elment, és hozott egy csomó finomságot. Azt mondta,

— Hallottam, hogy nagyon szereted a májkrémet, Vicuska megengedte, hogy adjak neked egy-két falatot.

Vicát is megkínálta süteménnyel és jó illatú teával. Vicuska a levendulás sütit dicsérte. Nekem is tetszett a levendula diszkrét illata, de a májkrémet, azt sokkal többre tartottam. Nagyon tetszett nekem a vendégség. Kibírnám, ha sokkal többet járnánk vendégeskedni. Imádom, ha kényeztetnek. Nagyon jó dolog az, ha szeretnek az emberek. Nekem legalább is nagyon bejött!

Csuda jó volt! Igyekeztem rendes lenni. Azt hiszem sikerült, mert Vicuska nem nézett rám csúnyán és olyan jól éreztük magunkat. Sanyi is bejött, ő is kapott májkrémet, és nagyon jó barátok lettünk. Sanyi megmutatta a kertet, és nem voltunk egymással ellenségesek. Ekkor kötöttünk barátságot, és remélem, ez a nagyszerű kapcsolat még sokáig tart.