Ha lett volna, kire hagyjanak, bíz én nem tarthattam volna a síelésre Vicuskával, mert az én kedves barátom nagyon nehezen bocsátott meg. Nagyon rosszul esett neki, hogy kibontottam az ajándékot. Próbáltam kiengesztelni, de nagyon nehezen sikerült. Az autóban már majdnem szent volt a béke, de az én érzékeny szívem érezte, hogy valami eltörött. Ez a drága kislány nagyon megbántódott, nem hagytam, hogy örömet szerezzen nekem. Akkor jöttem rá, nem csak kapni jó, hanem adni is. A Vicuska azért neheztel, mert nem örülhetett az én örömömnek. Nem adhatta át a fa alatt az ajándékát. Mondtam volna én, hogy kezdjük előröl, hogy olyan sok fa van és adja át nekem a dobozt, az se baj, ha üres és tépett, én nagyon fogok neki örülni, de nem volt rá alkalmam. Átnézett rajtam. Laposakat pislogtam rá, és már majdnem sírtam, a szemem szinte könyörgött neki, mire egyszer a keze a fejemen megpihent. Úgy örültem! — és az egyik kanyarban jól nekidőltem és összenyalogattam a kezét. Ekkor éreztem, hogy már nem haragszik. Én csodálatosan boldog voltam! Madarat lehetett volna fogatni velem.
Apu egy pihenőnél megállt és végre kiszálltunk. Nagyon fegyelmezetten viselkedtem, igaz Mami ragaszkodott hozzá, hogy a hámot vegyem fel. Nagyon szoktam ellenkezni, de most eszembe se jutott valakit is felbosszantani. Még feltesznek a csomagtartóba, brrr, belegondolni se mertem. Nagyon sokat autóztunk. Egyszer még egy nagyot pihentünk és ettünk. Az én emlékeimben az evés az mindig gyönyörűség, de ma valahogy nem volt számomra akkora öröm, mint máskor. Apu megjegyezte „az úrfi bezabált, és az autókázás sem tesz jót neki”. Volt benne bőven igazság. Amikor elmentünk egy kicsit sétálni, pár harapás havat szívesen befaltam, úgy, hogy még Vicuska se nagyon vegye észre. Úgy csináltam, mintha csak játszanék a hóval, de azért jó pár falást megettem. Kimondottan jólesett. Kicsit bosszantott, hogy Apunak megint igaza volt.
A séta jól sikerült és folytattuk utunkat. Olyan tájakat láttunk, amilyent én még soha. Mindig magasabbra jutottunk. Alig vártam, hogy végre vége legyen az utazásnak. Vica mesélte, hogy a nagyi nagyon fog engem is szeretni, meg van neki egy kutyája, akivel biztosan ki fogok jönni. Ő kislány és Picurnak nevezik. Nem azért Picur mert most picike, hanem, mert amikor hozzájuk került akkor volt nagyon apró, és rajtamaradt a Picur név. Nagyon vártam a találkozást a Nagyi kutyájával. Azt már tudtam, hogy sízni nem tarthatok velük, mert veszélyes dolog. De a Nagyinál a Picurral elleszek. Őszintén kíváncsi voltam a leendő barátomra, még eddig nem volt kutya barátom. Izgalom fogott el a gondolattól. Azt is mondta, hogy lánykutya. Még nem tudtam, hogy igazán mit is jelent az, hogy lány, de valami azt súgta legbelül, hogy kellemes lesz számomra ez a téli nyaralás. És hurrá! Ez is egy hosszú vendégség lesz. Vendégnek lenni pedig jó dolog, csak nagyon rendesen kell viselkedni. Hát azzal még van némi gondom, de nem adom fel!
Apu szavaiból kiszűrtem, hogy még egy óra és megérkezünk. Vicuska is unta az utazást, de nekem teljesen megbocsátott. Az ölében aludtam összegömbölyödve. Boldog voltam, éreztem az illatát és a keze állandó simogatása egészen elgyöngített. Ekkor már nem érdekelt, mikor áll meg az autó, és a várt új baráttal való találkozás is eltűnt a lelkemből, sütkéreztem Vica simogató megbocsátó szeretetében.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
