Gyurkovics Tibor: Gyermekszületés
Azt mondta a zöldkabátos:
tudod, hogy születik a gyermek?
A nap süt át a fákon. A lombokon
keresztülsüt a nap, keresztül tör rajtuk.
És aki szereti egymást, két ember, azokra süt.
Az asszony szemébe süt, és az asszony szemében
születik meg a gyermek, s a férfi szemében nézi őt.
Ott ahol annyira nézte, keletkezik egy fény-pötty,
egy kis fény, embernyi fény.
És tűz és víz keletkezik ott és gömbölyödik.
S amikor megvan, egy könny hullik ki az asszony
szeméből, egy könny, s ahogy lehullik,
emberré válik, mire földre ér.
Így születik a gyermek.
Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz
Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
– Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!
Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta
s az asztal tetejére állt.
Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek körülöttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.
És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra – és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.
Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!…
És ekkor zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! – Aztán:
No, ne félj – mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.
1933
Örkény István Mese-levelek, Budapest, Palatinus, 1999
Édes Antalkám! (46. o.)
Miguel Hernández: Bölcsődal kisfiamnak
(A börtönből írta kisfiának, amikor fele-
sége leveléből arról értesült, hogy az asz-
szony csupán hagymán és kenyéren él.)
Zuzmara csak a hagyma,
tömött, gyatra lé.
Napjaid zuzmarája
s éjszakáimé.
Éhség és hagyma;
fekete fagy és zuzmara:
kerek és nagy ma.
Az éhség bölcsőjében
fekszik a fiam.
Hagymák vérét szopja most
mohón, boldogan.
De ez a vér még
cukor-zuzmarásan is
hagyma és éhség.
A holdban ül egy elszánt
fekete asszony,
magát bontja szálra, hogy
rád borulhasson.
— Hozom a holdat,
csak te nevess, fiacskám,
akarod? Szólj csak!
Otthonom pacsirtája,
nevess hangosan.
Két szemed mosolyában
világ fénye van.
Ha nagyot nevetsz,
meghallja a lelkem és
tüstént szállni kezd.
Nevetésed szabaddá
tesz és szárnyat ad.
Börtön s magány falát le-
dönti: száll a rab.
Felröppen a szám,
villámló szív vagyok már
fiam ajakán.
Feszül, csapong a húsom,
pillám záporoz,
verdes, — az élet, mint még
soha, oly piros.
Hány csíz rebben föl,
szárnyalva és keringve,
fogoly testemből!
Kardként peng nevetésed,
győzelmes szablya,
fecskét, rózsát lebíró,
nap vagy és napba
szállsz, fény fény felé,
te, csontjaim jövője
és szerelmemé!
Ébredtem: gyermekkorból
te ne ébredezz.
Számat bú keseríti;
te mindig nevess.
Bujj bölcsődbe és
pólyád pihéi közt is
védd a nevetést.
Szállj oly magasan, tágan
és fenségesen,
hogy tested frissen pirkadt
hajnal-ég legyen.
Óh, bárha, édes,
visszaszállhatnék pályád
eredetéhez!
Nyolc hónap: mosolyodban
öt kis narancság,
öt apró és falánkul
fehérlő vadság.
Mintha megfogant
öt kölyök-jázmin volna
öt kis tejfogad,
mely holnapra majd csókok
határőre lesz,
állkapcsodban harminckét
ádáz fegyveres,
s érzed, tőz fut át
fogad alatt, keresve
szerelmed husát.
Szállj, fiam, anyád melle
két hold: az lakod.
Két melle hagymától bús,
légy te jóllakott.
El ne dőlj, s ne tudd,
mi van most a világban,
s apád mire jut.
Fordította: András László
Csók István: Züzü pihen
William Blake: Dajkadal
Ha gyerek szava zeng a zöld füvön,
Dombon nevetése ha cseng,
Odabent a szívem csendben pihen,
S kint is minden csupa csend.
“Gyertek haza már, lebukóban a nap,
Mindjárt harmat esik,
Játékból elég, haza hát, csemeték,
Holnap reggelig.”
“Hagyj játszani még, fent fényben az ég,
S nappal ki feküdne le?
S még ég fele száll a kis madár,
S a domb barival tele!”
“Hát jó, de csak épp, míg a fény ki nem ég,
Aztán haza, ágyba, úgy ám!” –
Nosza, mind szalad, kiabál, kacag,
S visszhangzik a domb valahány.
Fordította: Tellér Gyula
Pablo Picasso: Portré Paul Picassoról
Térden állva a gyermekek előtt!
Ki gyermekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek megvan a maga keresztje… Van olyan tanév, mikor a mumpsz, máskor a gripa környékezi meg a nagycsaládot, és biza akkor “elindult a gyűrű vándorútra egyik kézből a másikba”, és nehéz megfékezni a járványt. Persze nemcsak járványos betegségek indulhatnak el a gyermekek világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a felnőtteknek szintén nagyon nehéz megérteni, befolyásolni. Volt egy év, mikor főleg a fiaink elkezdtek cikizni a tanárokkal, az osztályok szinte versenyeztek, hogy ki tud rálicitálni csínytevésben a másikra. Nekik nagyon jó bulinak tűnt, de egy – egy tanár biza a felmondását fontolgatta. Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az intézet belső udvarára a gyerekeket és néha szép szóval, máskor meg minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat nevelgetni, a kedvesség és a jóság útján tovább terelgetni.
Tavasz fele, már az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert. Magamba roskadva, behívtam az intézet vezetőjét, és megbeszéltük, hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogassuk, akkor próbáljuk meg a lábukat is megmosni. Nagycsütörtökön a szentmisén szépen minden osztályból a legcsintalanabb gyereket kiültettük az első padba, és az evangélium után úgy papi ruhában, prédikáció helyett letérdeltem szerre mindenik fékezhetetlen kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktől, Jézus Krisztustól tanultam, megmostam a “tanítványaim” lábát.
Mary Cassatt: The Bath
1891-1892
Döbbenetes élmény volt a zsúfoltságig telt templom előtt szerre, nyugodtan letérdelni, megmosni, megtörölni, majd megpuszilni a gyermekek lábait… Hihetetlen csend volt a templomban, én nem mondtam semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor úr közben énekelt egy nagyon szép, szomorú éneket.
A történetet én a gyerekeknek szántam, pedagógiai célzattal, de igazából engem is végtelenül megindított a szertartás. Ott és akkor döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva, az én lábamat is megmosta a Mester… Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus mégis lehajolt és az ő lábát is megmosta.. Aztán belém nyilallt a felismerés: Jézus nemcsak megmosta a fiai lábát, hanem utána meg is halt értük a kereszten! “Vajon én megtudnék halni ezekért a ’rosszcsont’ gyerekekért?” A lábmosás szertartását befejezve felálltam, és csendesen néztem őket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak. Néztem a fiaimat és annyira szépeknek láttam őket, mint addig soha sem!
Végtelen csendben folyt le a nagycsütörtöki szertartás, a megfosztott oltár előtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében mindenik “tanítványom” odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt: “Csaba testvér, én többet rossz nem leszek!” Én sem, én sem, visszhangozták a többiek a mélyről jövő jó elhatározást. Évek teltek el, ma már felnőtt emberek, elsodorta őket a múló idő, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek sikerült megtartani a tiszta szívből felfakadt őszinte fogadalmat. Egy biztos, ha találkozunk, akkor ugyanazzal a szeretettel tudjuk egymást átölelni.
Jézus Krisztus útján járva, de különösen ott térden állva a gyermekek előtt, örökre megértettem, hogy szeretetre, csak végtelen alázattal és nagy-nagy szeretettel lehet tanítani a testvéreinket. Csak akkor van jogom szeretetet kérni és elfogadni, ha kész vagyok a másikért vállalni akár a halált is. Ezen a szinten már nem az a fontos, hogy a másik mit csinált, mondott, hogy a zsebében csörög a harminc ezüstpénz vagy nem, hanem egyszerűen csak az, hogy van, s te alázattal, boldog örömben érette vagy.
Kisebb testvéri szeretettel Csaba t. (Böjte Csaba atya)
Debrecen, 2011. április 19.
Kaffka Margit: Lackó
Jött egy csoda. Harmatlágy, pici jószág,
Édes, lihegő, bimbószínű lény.
Vér lüktet benne! Eleven valóság!
S nézem kétkedve, tanakodva én.
Vánkospihéit elzilálni félek,
Már szétterült az álmaim felett,
Már átölelem féltve, mikor ébred,
Ó, el ne rebbenj tőlem, új igézet!
– – – A te szemeid a leggyönyörűbb szemek.
Jött valakim, aki nem volt idáig,
– Felém rajzó, bomlott vágyakkal telten,
(Bár öltögettem hószín, csöpp ruháit)
Csak nemrég is, be messzi járt a lelkem!
– Hát vége volna a titáni hévnekő
Nagy száguldásnak viharparipánő
Közelebb jöttek-é a messzeségekő
Nem! – Csakhogy itt engem keres az élet,
– – – Az csak a párna fodra, Csacsikám!
Már halkan úszik a soktornyú város,
A légemelte, rezgő, csalfa kép
Mindegyre messzebb. És nyomába szálldos
A vágy, – szétfoszló, lenge párakép.
Viharzó tapsok zaja szerteszéled,
Homályba hullnak kísértő szemek,
Kilobban a tűz, elhallgat az ének,
Itthon maradtam – mindörökre véled.
Egy álom int még. – – – Ne sírj! Nem megyek.
No lám! Elgörbült kedves gyűszűszád.
Ne sírj, kis ember, én gyönyörűségem!
Se lát, se hall egyébrül az anyád,
– Tejszagú, édes kis testeden át,
Csak azon át szabad az út már nékem.
Halkan hívó szók még kísértenek,
De a kiáltásnak ereje nincsen.
Szeme lezárul. – Nem, nem mehetek!
Csitt… aluszik! És akkor jól van minden.
1906
Gősi Vali: Aludj, kisfiam…
Csöndes a sírkert,
lobban a láng,
itt vagyok, Kincsem,
az édesanyád!
Eljöttem hozzád,
hogy mondjak mesét.
Rigók dalolnak,
dalt súg a szél.
Tiéd e dallam,
halld a zenét,
aludj, mint régen,
a tündérmesén.
Itt vagyok nálad,
aludj, ne félj!
Hallom, hogy kérlelsz:
Anyu, mesélj!
Csitt, csak hallgass,
a szív szava szól:
szeretlek kincsem!
Hallod valahol?
Csöndes a sírkert,
lobban a láng,
altatót dúdol
az édesanyád.
Dobban a szívem,
hallod? Álmodra vár.
Aludj, s mint régen,
álmodj csodát!
Aludj el kérlek,
ne félj, ne sírj!
Itt vagyok én is,
és ölel a sír.
Betakar óvón
a langyos föld,
szívem a széllel
együtt köszönt.
Álmosan reccsen
fönt egy faág.
Holnap is mesélek,
jó éjszakát!
(anyu, 2007)
Márk Lajos: Gyermeknap. Mentsük meg az elhagyott gyermekeket.
Országos Gyermekvédő Liga, plakát, [ante 1914]
Ady Endre: A fiam bölcsőjénél
Hős lugasban vén, nyári napon,
Aludj, mikor az apád altat,
Kicsi fiam:
Felleg-bölcsőd sirva ringatom.
Álom-testecskédet legyezem,
Csókokra emlékszem, melyekből,
Kicsi fiam,
Nem hivott elő a szerelem.
Hogy ködből vagy és sohse valál
sohse fájt igy szegény apádnak,
Kicsi fiam,
Közel lehet hozzá a Halál.
Édes magzat-vágyak teltenek,
Csak téged kiván már a csókom,
Kicsi fiam,
Aludj, aludj, vén apád beteg.
Vén nyár, vén sors, magtalan apa:
Akartad-e valaha látni,
Kicsi fiam,
Kóbor, bús apádat valaha?
Halál leseng e nyári napon,
Mintha én feküdnék bölcsődben,
Kicsi fiam,
S álom-arcocskád cirógatom.
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.
Forrás:
http://www.devaigyerekek.hu/news/news_1700.html
http://nemzetikonyvtar.blog.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
