osztozom
Osztozom Veled az időn…
mit most egyedülinek tán hiszel…
Osztozom, s hozzád csavarom citrommagányom
Majd jó leszek a limonádéba egy nyári délután,
mikor langymeleg levegő kísért délibábként,
és az utcák zajában elhalnak majd a porszemek csiszolásai.
Észrevétlen szálló zajuk, csak köröttünk nevet.
Ahogy ott ülsz, kezedben a pohárral, melynek szélére ráhasadoztam,
fölém – mellém, napernyőt illesztesz – szép legyek,
mint egy divatos korty, így a hőségben. (Elveszek.)
Mikor lassan az asztalra teszed a poharat, koppanása oly halk, oly finom,
mint apró lépés az utcakövön,
egy kopp, és kész, egy dobbantás, hogy észrevegyelek.
Elképzelem, hogy nő vagyok:
A melletted lévő széken, lábaim keresztbe téve, lábfej-billegtetve nyári cipellőben, fejemen vidám színkalap, mi megvéd a naptól…
gyönge kacajok bizsergése ez.
Te közben fanyar, ízes humorral fűszerezed ezt az alig-alig túlélhető időt.
– Majd megszólalsz – Kér egy bodzaszörpöt?
– Ó több vagyok, mint egy útszéli limonádé… virágillat karol belém,
és tavasszá fűszerezi, minden hangulatom… Amott a túloldalon, Látod?
Eső szitál bele a fénybe.
Lehetnél szivárványkereső, ha észrevennéd.
Félmosolyok keretezik szemed, duruzsoló beszédek, ó bárcsak érteném…
s mint emberek a humort magamba fejteném,
minden vidámságát ennek az édes délutánnak… de,
De látom szomjad, s illatom lassan hozzád hajol…
Ó már látom is mint csordul össze a nyál a szádban,
citromos ízelegy vágya oly erős.
S elképzelem, ha nő lennék most kezem csókolva,
fejed lehajtva néznél reám… Lentről felfelé, csak úgy kacéran.
Elkortyolt íz leszek.. itt a pillanat mi megáll. Oly nemes.
Jaj, látom, érzem, most cseppen ajkadra életem…
citromkarika-lelkem savanyú frissülésed,
összehúzva szádat, a szemed félrenéz…
Adhatnál hozzám még némi cukrot, a limonádé vagy bodzaszörp úgy finom…
de látom gyenge karéjom, már ott pihen egy kistányéron.
Mily jó is volt élni ennyiért…
Most keserű héjam, mégis napfény színű lehet, ha elhiszem
Itt e langymeleg nyár közeli esten, képzelem…
2016.05.04.
