Púpos lettem, érted, pedig csak lenyeltem volna könyvenként könyvtáradat.
Kövér lettem, érted, pedig soványnak készültem, aszkétának, az istenesebb.
A falattal türelmesebb, pedig bolond, ki fortyanásig vallja igazát, s mi a tény?
Poklokban éli hétköznapjait, otthona nyugalmát tetvek, patkányok értékelik.
Okos aligha lehetek, érted, cserfességem lenne tán a szerelem? Tanítványnak
hívom magam, és benned látom belső Istenem. Lebálványozva lelombozódsz.
Magadért – üvöltenél, mégis, hogy meg ne bánts, versbe fojtod a szánakozó,
önmagunk szaván tökéletesedést: értem-érted; veled kint a bent, és kínja int,
repülve, merülve, emberként akarva; kegyelméből egyesít tudattá – változást.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Marthi Anna
