Az asszony éppen a vizsgálatra várt, külső szemlélő felületesen nézve is azonnal észrevenné tengerkék szemében, rettegése jeleként a sötétlő zafírárnyalást. Még ketten voltak előtte és egyre közelebb került ahhoz, hogy bejusson, kifehéredett ujjaival folyton az arcára gördülő könnycseppeket morzsolgatta el, miközben egy napilapba mélyedt, hátha észrevétlen marad.
Mert ő is, ahogyan mindenki, tudta, ismerte a törvényt, beleégett tudatába örökre. Mint fiatal, ivarérett nő számolnia kellett vele, amikor egy szürkén beköszöntő pénteki napon kiderült, gyereket vár. Sosem gondolta volna, hogy így fogja megélni elsőszülöttje érkezését, másképpen akarta ezt, nem így, félelemmel, ami a lelkében terebélyesedett, mint a fojtófüge ágai…
Még végig se gondolta, hogy mi lesz akkor, ha a gép rossz jövőt jósol gyermekének, nem is akart talán ebbe mélyen belegondolni, most már nem. Tette ezt eleget az elmúlt napokban, számtalan verzió megfordult a fejében, hogy mi lenne, ha… A bizottságon múlik minden, a fia élete is, ha az lesz, mert férje egy örököst szeretne, mondván, lesz, aki a cipőgyárat átvegye. Tipikus férfi. Mi van akkor, ha nem is akarná, hanem mondjuk, valami világutazó szeretne lenni, vagy netán festő?
Kislányként még boldogan játszott, önfeledten szaladgált a kertben a játszótéren, akkor még nem tudhatta, hogy mit hoz a jövő. Azt sem gondolta, egyszer egy gép fog belelátni a gyermeke jövőjébe, s dönteni fog, rideg módon meghozva ítéletét. A törvény kimondja: pusztulnia kell minden, még meg nem született emberi egyednek, akinek jövőjében a gép meglátja, hogy gyilkos, vagy sorozatgyilkos lesz, s ítéletképpen, magzatként elvétetik anyjától. Ezzel kívánják eleve kiszűrni a bűnözés kegyetlenebb formáit, egyre fogyó társadalmunkban, hiszen 2068-at írunk.
Az újság zizegése belevegyült a várakozók zavart csoszogásába, mert nem mindenki tudott egyhelyben várakozni. Ekkor kinyílt a rettegett ajtó, s kinézett rajta egy tupírozott hajú nő.
Behívták, a vizsgálat gyors, egy gép kattogott a hasa fölött néhány percig, és kész volt.
Aztán kiküldték az elemzést megvárni, de ő magában ítéletnek nevezte volna inkább, mert hát életekről ítélkeznek. Kis idő múltán, kezébe adták a papírt, kétesélyes volt a döntés, vagy életben hagyva, vagy halálra ítélve lesz a végzésben gyermeke. Gyorsan kiment az épületből és sietős léptekkel hazafelé indult.
Már a hídon tartott, amikor ki merte nyitni a végzést, remegve hajtotta ki a lapot, zsigereiben érezte az eredményt, mert a rokonai között elég sok volt a kényszerabortuszos ítélet mostanában.
Ő is rossz eredményt tartott a kezében, ami kihullott belőle a híd macskaköveire. Titkon azért bizakodott, de nincs mit tenni, az ítélet abortusz, vagyis halál…
Nem, az ő gyermeke nem lehet majd gyilkos, az nem lehet!
Sírás remegtette meg törékeny testét, hirtelen évtizedeket öregedett, ahogy a sápadt napkorong oldalról megvilágította szenvedő arcát. A vizet nézve odalent, hosszan elmerengett, lelke csordultig telt bánattal, mint a folyó árvíz idején.
Már nem gondolkodott. Már nem fájt semmi, kiürült aggyal állt a híd széles korlátjára, s immár szabadon döntve sorsáról, zuhant a mélybe.
Legutóbbi módosítás: 2016.05.11. @ 10:33 :: Nagygyörgy Erzsébet
