Itt maradtam
aggódás és félelem között,
szemeim homályos ugráló körök,
csend helyett rikoltó hangzavar,
könnyem sárban ázó nyüszítő avar…
Nekem most nem itt lenne a helyem,
dühös szitkozódással ordibál velem
a kell, a muszáj, mégis itt vagyok
és csak fekszem itt várva
hogy eljön az idő,
ez a máskor eszelősen rohanó
ami most úgy vánszorog,
mint hitét vesztett vándor
aki nem találja helyét
sem itt, sem máshol,
nekem most nem itt lenne a helyem,
hiába szorítom ökölbe tenyerem
az nem elég,
a sírás nem elég,
az aggódás nem elég,
a lélekben veled nem elég!…
Csak annyi kellett volna
hogy fogjam a kezed,
hogy ajtód mellett én is ott legyek…
Talán te is érzed hogy így kellett volna,
hiába nyugtatsz, hogy így lesz a legjobb,
hogy holnap, majd holnap,
ha Az után nem tudok hozzád hajolni
és végsőkig küzdő csatakos tested látva
féltéstől torz arcom nem borulna boldogságvirágba
mikor meglátnám kimerült, elgyötört mosolyod
mely azt súgja: vége!, minden rendben!
Legutóbbi módosítás: 2016.05.15. @ 18:20 :: P. Tóth Irén
