Dal, mit orgona illatból komponál szél,
sikert, embert sirat… szégyen a tett: vállaltan
kulcsol imára – mert nem látni az újhold fényét
beszűrődni a redőny résén – kezet, s vallomás:
Isten világosságnak teremtett Holdat.
Hiány a – gyakoribb a kétség magányban – hála,
a tükör, benne ön(ars)kép: önzetlen élet, érték.
Kinek kell egy bántott, mégsem bosszú(s) elv,
ha többet ér a közönyt ünneplő buborék
a jelen – még, ha könnyen is törik – falán.
Jövő? Most, hogy a sarok, ahol látást
gyógyított az oda-vissza tisztelet, sötét;
csalódott-dal, mit orgona illatból komponál szél?
Persze. Lesz, csak máshogy: mint kötelesség.
Legutóbbi módosítás: 2016.05.17. @ 03:39 :: Pilla S.M