Pilla S.M : MEGÍVÓ

Nyomtatás

Kedves Toronylakók!

Az alább kifejtett rendezvényre hívlak, és várlak benneteket szeretettel, de, a meghívó előtt engedjetek meg egy pár gondolatot tőlem, holmi felkonfként.

Bicskén élek, már több éve. Szeretem városunk az összes utálnivaló dolgaival együtt. Közel van Pesthez és Székesfehérvárhoz is… Szép helyei vannak. dimbes-dombosak, még a város utcái között is van egy-kettő, aminek egyik vége fent, másik mínusz tíz emelettel lentebb van. Ez izgalmas egy séta során, mikor az ember elmegy sétálni, és az utca elején, még boldog, de a végén már cserecipőre vágyna, mert nem hegymászni indult. 😀

Nah, de menjünk tovább, mert kit érdekelnek az ilyesfajta beszúrások. Ugye?

Mióta Bicskén élek várom azt, hogy legyen egy olyan kulturális program, ahol a költészet, a költészet szerepe, az élő költészet híresztelése kapnak lehetőséget ahhoz, hogy találkozzanak azokkal, akik szeretik a verseket, ismerik a kortárs szerzőket, előadókat, és nyitottak lennének arra, hogy találkozzanak.

Vártam. Évekig. Aztán idén éreztem azt tavasszal, hogy ez az év lesz a nemvároktovább év, és tervezni kezdtem. Tervezni egy költészeti programot szerzőkkel, versekkel, és, nem csak, mint egy felolvasó délután, hanem, mint egy olyan program, ahol pár költészeti, irodalmi oldal képviselő összeül, és szakmai szempontokat figyelembe véve kiválaszt egy olyan szerzőt, akinek munkássága elismerésre méltó, majd a döntést vállalva díjazza a tehetséget, stílust, munkásságot, melyek kiemelkedő színvonalon éltetik az élő költészetet.

– „Díj. De együtt adva” – volt a kezdet, aztán, a

 – „Uh, Pilla. Kit kérj fel, és egyáltalán ki készítse el a díjakat, mert az is kell…” – folytatódott, és elkezdtem. Nem volt forgatókönyv. Ötlet volt, és remény.

Motiváltan, és optimistán hívtam fel elsőként Zsolnai Timi barátnőmet. Évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg, és vagyunk barátok, és, mivel ismerem alkotásait, ő jutott eszembe, hogy, talán ő szívesen segítene nekem a díjak elkészítésében. És lőn csoda. Timi vállalta… Nagyon meghatódtam.

Timi után megkerestem a Déemká, a Poet, a Héttorony Irodalmi Oldalak képviselőit, valamint a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti és Kulturális Magazin, és az Art’húr Irodalmi Magazin tulajdonosait. Volt akit telefonon, volt, akit üzenetben, de az eredmény biztató volt, mert mindenkit érdekelt a tervem, az ötletem, majd, felkértem őket – kezdetben saját jelöltlistámról – legyenek kedvesek választani egy nevet, akit érdemesnek találnának a fent nevezett díjakra.  A kezdeti terv módosult, hiszen rögtön adta magát, hogy csak úgy lehet egy díj „közös” díjazottját megtalálni, ha a választási bizottság tagjai állítanak fel egy jelöltlistát… És kialakult az, hogy el tudtuk kezdeni a közös munkát, javaslatokkal…

Maga az egész program szép lassan konkrét és felépített terv lett, ami végrehajtásra várt. Nekem izgalmas volt, mert soha nem csináltam még ekkora volumenű rendezvényt, ami, mellesleg otthonomban, ismerőseim között lesz megtekinthető…

A zsűrizés menete közben kerestem meg Bicske Város Alpolgármesterét, aki nagyon örült ennek a programnak, és elvállalta a program védnökének szerepét…

Bicske mögém állt.

A kezdeti támogatóim közül volt olyan, aki nem szerette volna végigcsinálni, amit közösen terveztünk, és volt olyan, aki elköszönt, de rájuk is szeretettel gondolok, és nekik is köszönettel tartozom, mert ahhoz hogy az ötletből terv legyen az ő támogató, bíztató szavaik is kellettek….

…  megszülettek a döntések. Nem volt könnyű egyikönknek sem, de bizton állíthatom, körültekintőek, figyelmesek, fegyelmezettek voltunk minden jelölt megismerésénél, majd a kiválasztásnál is. Azt gondolom, és hiszem, hogy a díjazottak névsora minden fáradozásunk bizonyítéka, és igen is pozitív, szakmai tekintetben.

Nem tudom, hogy a többiek, jelenlegi társaim, és támogatóim hogy érzik magukat most, de én hálát érzek, és büszkeséget, hogy – ha még nem is mindet, csak többet – sikerült élő költészeti, irodalmi oldalakat összehívnom, hogy közösen díjazzunk olyanokat, akik kivételes színvonalon emelik a költészet minőségi oldalát, és, akiket együtt kerestünk, és választottunk meg.

Engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak – azért, hogy a választásban mellém álltak, és segítették tervemet véghezvinni, és velem együtt készülnek júniusra –

Kovács Ágnesnek, akit a Dél-alföldi Művészeti Kör képviseletében kértem fel a találkozó választási bizottságának elnökének,

Gősi Valinak, aki a Győri Antológia Közösség nevében állt mellénk,

Jagos István Róbertnek, aki a Poet képviseletében segített és végül, de nem utolsó sorban

Nagy Horváth Ilonának, aki a Héttornyot képviselte és volt velünk a közös munkában.

(Jómagam, Pilla, a Költészet-Most irodalmi oldalt és a Költészeti Játszóház irodalmi csoportot képviseltem)

(Nem tudom észrevettétek-e, és „vakujjak mög, ha ezt direkt csináltam”, de ebben a programban szereplő nevek Héttorony érdekeltségűek mind. De nem akartam elviccelni, de jó érzés, hogy ez azért egy fontos dolog annak tekintetében, hogy a választásnál az objektív, a szakmai elbírálás volt a fő vonal.)

Már a finisben vagyunk.

Mindannyian várjuk, és a díjazottak is tudják már a hírt, és velünk várják június 11-ét…

Akkor az alábbi programra szeretnélek Titeket is, Toronylakók meghívni:

MEGHÍVÓ

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Bicske Város, a Költészet-Most, a Költészeti Játszóház, a Dél-alföldi Művészeti Kör, a Dél-alföldi Művészeti Kapocs Alapítvány, a Poet.hu, a Héttorony Irodalmi Magazin valamint a Győri Antológia Közösség támogatásával Bicskén megrendezésre kerülő I.
Bicskei Kortárs Költészeti Találkozóra, mely esemény keretein belül idén először kerülnek átadásra az alábbi elismerések, díjak:

1. Fiatal Tehetségek – díj: azon 18-26-év közötti szerző munkásságának elismerése, aki a Találkozó Kuratóriumának egyöntetű megítélése alapján kiemelkedő színvonalú versekkel gazdagította a kortárs irodalom, költészet produktumait, élő-fórumait. A díjat kapja: Tóth Zita Emese;

2. Kötött Versek – díj: azon 18-év feletti szerző munkásságának elismerése, aki a Találkozó Kuratóriumának egyöntetű megítélése alapján kiemelkedő színvonalú kötött verstani formákat példázó, képviselő versekkel gazdagította a kortárs irodalom, költészet produktumait, élő-fórumait. A díjat kapja: Budai Zolka;

3. Szabadversek – díj: azon 18-év feletti szerző munkásságának elismerése, aki a Találkozó Kuratóriumának egyöntetű megítélése alapján között kiemelkedő színvonalú, szabad verstani formákat példázó, képviselő versekkel gazdagította a kortárs irodalom, költészet produktumait, élő-fórumait. A díjat kapja: Bak Rita;

4. Szépirodalmi Prózák – díj: azon 18-év feletti szerző munkásságának elismerése, aki a Találkozó Kuratóriumának egyöntetű megítélése alapján kiemelkedő színvonalú szépirodalmi prózákkal, és azok fajtáit példázó, képviselő írásokkal gazdagította a kortárs irodalom produktumait, élő-fórumait. A díjat kapja: Kisslaki László (kisslaki)

5. Megzenésített Versek – díj: azon 18-év fölötti alkotó, előadó, vagy alkotó-előadó munkásságának elismerése, aki a Találkozó Kuratóriumának egyöntetű megítélése szerint kiemelkedő színvonalú vers-zenei előadásokkal hívta fel a figyelmet, és népszerűsítette a kortárs irodalmat, költészetet. A díjat kapja: Gimpel Tamás

A díjakat kategóriánként az I. Bicskei Kortárs Költészeti Találkozó Kuratóriuma ítélte meg a díjazottaknak. A kuratórium tagjai: Gősi Vali, Jagos István Róbert, Nagy Horváth Ilona, és Pilla ( Herczog Gyuláné). A Kuratórium elnöke: Kovács Ágnes.

Az I.Bicskei Kortárs Költészeti Találkozó programjának Védnöke: Bálint Istvánné, Bicske Város Alpolgármestere.

A díjak Zsolnai Tímea alkotó munkájának jóvoltából jönnek majd létre, születnek meg, s teszik pótolhatatlanul egyedivé fenti elismeréseket.

A program helyszíne: Korona Étterem és Pizzafaló Pizzéria Bicske, Szt. István út.16.
Ideje: 2016. június 11. 13.00-16.50

13.00-13.30.: Vendégvárás (gyülekező);

13.30-13.45.: Megnyitó: a vendégek és a díszvendég Dr. Vermes György többkötetes költő, író, a – aki a díjakat is átadja –  ünnepélyes köszöntése);

13.45-14.15.: Hajdan Vali költő, előadóművész zenés-verses műsora;

14.15-14.30.: Szünet;

14.35-15.05.: Díjkiosztó (a díjazottak verseinek, írásainak felolvasása a fejér-megyei Vajda János Gimnázium Jakab Károly 10/B osztályos tanulójának előadásában. A díjakat átadja: dr. Vermes György, költő.)

15.05-15.30.: Versfelolvasások;

15.30-15.45.: Szünet;

15.45-15.55.: Vaskó Ági költő zenés-verses műsora;

16.00-16.25.: Versfelolvasások;

16.30-16.50.: Interjú Müller Nikolett bicskei íróval, akinek 2015-2016 között két kisregénye jelent meg az Underground Kiadó Gondozásával.

16.50-ameddig a hangulat megkívánja kötetlen beszélgetés.

(A program egész ideje alatt étel-italfogyasztás.)

A díjazottak és „alkotásaik”:

Fiatal Tehetségek díj: Tóth Zita Emese

élet

torkomban dobog egy kőfalat.
tegnap még szépnek láttalak, álarc,
de ma csak álharc a tükörkép mosolya is.
hamis ígéretek után tanul
bízni az ember.
de mi lesz, ha már nem mer?
ha félsszé válik az aggodalom,
s a félsz fóbiává?

ostoba vigyor arcomon,
és én egyre csak hallgatom,
múlik, rohan
minden.

hittem.
most pedig félateistaként néz
rám Isten, világ,
hibákat pörget előttem,
minimum éveknyi emlék,
mennék vissza,
nem tudnám jobban.

torkomban dobban szívem,
kőfalat.
tegnap tudtam, ízlik,
mára már csak remény ragadt fogaim közé.

(Forrás: http://www.artpresszo.hu/content/%C3%A9let)

¬*

Kötött Versek – díj: Budai Zolka

Háttérkép

Mikor átölelem, hirtelen fény lesz,
mozgásba kezd egy álló ikon,
csík fut az ablak másik feléhez
s a világok szürke hálóikon,
mint rezzenéstől riadt pókok
rohannak szerte, előre-hátra
s akkor én ott eloldódok:
a szív, a billentyű, a zárja.

Ez nem okosság, nem csoda,
az ösztönös és tiszta vívmány,
hogy úgy elmennék vele oda,
ahonnan hív és visszahívnám.
Ha megölelem, úgy érzem, belevitt
s nagyon szeretem titkos kultuszát –
küldi egymásnak hangtalan jeleit
a két kis mellkasi bluetooth át.

(Forrás: http://www.poet.hu/vers/173754)

*

Szabadversek – Díj: Bak Rita

A KERTBEN

A kertben 
derékszögben megtörtek 
a fénynyalábok, 
vártam,
mikor térnek be hozzám,
mikor csúsznak le
a szakadt tapétán.
Napokig vártam.
Nem jöttek.
Kifáradtam a várakozásban.
Kutyám gombszemekkel
nézett rám a szemközti 
fotelből,
csuklott egyet, 
mintha bíztatna,
tarts ki, jönnek majd.
Még az ablakokat is megpucoltam.
Hátha könnyebben bejutnak.
A fárasztó, haszontalan
várakozás végén
kimerülve elbóbiskoltam.
Bejött anyám 
a konyhából.
Fogd meg a karfát – mondta 
Apád ma délelőtt
meghalt.

(Forrás:http://www.irodalmijelen.hu/2015-no…/kertben-bak-rita-versei)

*

Szépirodalmi Prózák – Díj: Kisslaki László

A veterán ló kalandja

A ló már reggel óta poroszkált nyugat felé. Dicsérte eszét, hogy a hajnali csatában, mikor attakra riogott a kürtszó, ő az ellenkező irányba vette a vágtát, mintha lónak való zabos kiflit osztanának arrafelé. Csodálkozott, hogy a gazdája, a zsoldfizető defterdár ahelyett, hogy fékezné, kegyetlenül még a sarkantyúját is az oldalába vágta. A két talpas janicsár, akik a kantár után kaptak, hogy megállítsák, alig bírtak félreugrani előle. Egy szpáhi kivont szablyával a szökni készülő számvivőtiszthez ugratott, s már felemelkedett kengyelében, de ahelyett, hogy lesújtott volna, lekapta a nyeregkápáról lógó pénzeszsákot, és ízibe megfordította a lovát. Később, mikor sátrában kiöntötte az iszákot, s arany helyett csak kavicsok röhögtek vissza rá az imaszőnyegről, egy darabig zokogott a marcona vitéz, majd hazaszökött Váradra. Félévre rá, egyik régi tisztje látta őt a táncoló dervisek fehér szoknyájában, piros fezzel a fején. Megdöbbent, mert a volt parancsnoka éppen üres, kinyitott tenyerét az ég felé fordítva eksztázisban kerengett a társaival.
Délutánra a ló már rég elfelejtette a kegyetlen vágtázást. A vér is megszáradt a sörényén – na nem a sajátja -, mert a lovak őrzőangyala már Damaszkusztól kísérte. Ha jól emlékszik, talán déltájt kerültek a hátára a foltok, mikor a kövér gazdáját a haramiák lelőtték róla. Biztos az előkelő ruhája meg a bőröve miatt. 
Hál’ Istennek, azóta könnyebben esik a bóklászás a csüdig érő fűben. – Meg kell, hogy mondja, nagyon nehéz volt azt a mahomet nagy embert cipelni. – Megérdemli, hogy a hurik cirógassák a paradicsomban.
Ma tényleg szerencsés napja volt a négylábú hadfinak. Éppen, mikor már csak ímmel-ámmal piszkálgatta a füvet, mert már igencsak kínozta a szomjúság, megérezte a víz szagát. Ahogy kidugta lófejét a bokrok közül, megpillantotta a Zala folyót. Na persze, a nevét csak az a barátforma tudhatta, aki tán lépésnyire tőle, hanyatt fekve ábrándozott a zöldben.
A ló ráhibázott.
Tényleg Isten szolgájának készült az a fiatalember, míg ki nem rakták a kolostorból pajzán, világi rigmusai miatt
– Bűnbevivő ördög dala, fertő, meg ilyesmi – rótták fel az ifjú poétának. – Ráadásul még a lantján is világi dalokat penget – szitkozódtak a szentéletű barátok. Pedig ő csak a tiszta, reménytelen szerelemről dalolt, ami szívét vájta, mint keselyű az éhhalál küszöbén talált dögöt. Tündét, a kisnemes gazdag apja sose fogja a pénztelen árva regöshöz adni.
– Először gyűjtsél emberséget – oktatta a gyakorlatias atya. Ami alatt a pénzt érthette, mert ő maga egyébként szintén csak egy földhözragadt szívű, isten marhája volt. Különben furcsának vélte a költő azt az ostoba kivagyiságot, hiszen az ő családjának is nemesi kutyabőr lógott a falán valaha, míg a harcokban porrá nem égett az egész kúriával együtt. Akkor vesztette el a szüleit is. Szerencsére ő éppen Sára asszonynénjénél volt Prágában, biztos helyen, német nyelvre adva.
Később a kolostor nevelte, tanította a tehetséges gyereket, Isten nagyobb dicsőségére. Az atyáknak aztán hiába írta az Istenes Bódog Lantos név alatt rigmusait. 
– Kár hogy semmid sincs istenadta tehetségeden kívül. Ha kincsed lenne, írhatnál, amit akarsz – húzta meg a boros kupát az ifjú, zsengebajszú perjel, akit az érsek nagyon is közeli rokonának mondtak. – Ráadásul még a könyvmásolást is nagyon olcsón felszámolnánk neked. A kassai nyomdában könyvet is szerkesztenének, ha fizetnéd a drága könyvnyomdász mestert. Egy vödör aranyat kér, de abban már benne van a pergamen is.

*
Bódog most mindezt a földi sárba ragadt világot feledte.
Üres gyomorral, de ábrándozva, rajongva szívszerelme angyalarcát vélte az égbolt kékjén remegni, de az hirtelen átváltozott egy ló pofájává, ami pontosan belebámult az arcába. Megriadt. Az első pillanatban az ördög incselkedésének vélte a rábámuló fejet. Mikor végre magához tért s felült, a látomás leporoszkált a partra és nagyot húzott a vízből, de akkorát, hogy a Balaton szintje biztos apadt volna egy rőfnyit, ha nem a Fekete tóból eredne az Őrségből. A lantos gyönyörűséggel legeltette szemét a folyót hörpögő paripán. Fohászt küldött az égnek ezért a váratlan ajándékért.
Szeretettel megsimogatta, lemosta a rászáradt vértől a sörényét, hátát. Tudta, hogy sokat látott veterán lehetett, ahogy leolvasta a rengeteg, bőrébe sütött tulajdonos billogát. Volt ott magyar ménes, török hadi bélyeg, szerb lócsiszár és egy indiai maharadzsa jele is. Meg remélte, hogyha már lova van, végre éhségét is elverheti sülthallal. Kihúzott a lófarkából két hosszú szálat, összekötötte, majd tollszár darabot rögzített rá, ami jelezni fogja majd, ha vége a csalétekbogár földi szenvedéseinek. Horog volt nála, mint minden vándornak akkortájt. Szöcskéért se kellett sokáig bóklásznia a fűben. Így történt, hogy vagy fertályórára rá a tábortűz mellől, már hálásan, tele szájjal bólintott köszönetet a lónak.
Később mikor már csillagok is lepislogtak a szunnyadni készülő tábortűzre, a regös is levette az ócska összetekert takarót a ló hátáról, hogy álomba szálljon szerelméhez. Pokróchoz képest meglepően nehéznek tűnt, de mikor kigurította, rögvest megértette, hogy miért. Végig a szövetbe zsebek voltak varrva s mindegyikben maréknyi aranypénz szorongott. Váratlan ragyogó örömvillám villant fel fejében a rengeteg kincs láttán, hiszen ő is csak egy gyarló ember, hiába volt is tegező viszonyban a múzsákkal. Vadabbnál vadabb tervek kergették egymást agyában, hogy mit is kezd majd a hatalmas vagyonnal. Már belefárad a zaklatott gondolatokba, és kimerülten elaludt. Később nyugtalan álmában is megérezte, hogy hűvösebbre fordult az éjszaka ezért közelebb húzódott a parázshoz. Álmában a ló is ott heverészett már a tűznél és török csibukot szíva, bámulta a haldokló lángokat. A paripa odafordult, ahogy észrevette, a meglepetéstől mozdulatlanná meredt költő gazdáját, s átnyújtotta neki a pipa csutoráját egy szippantásra, majd atyailag elmosolyodott. 
– Nem láttál még dohányzó lovat? – ahogy ezt meghallotta a költő, azt hitte, hogy elment az ép esze.
– Hát te tudsz beszélni? Eddig mért nem szóltál? – hebegte reszkető lila ajakkal
– Kérdeztél egyszer is? – legyintett unottan. – Már rég békés álmod lenne, ha nem találtad volna meg a pénzes takarót. Most meg nem tudsz aludni, mert nem tudod, hogy mihez is kezdjél az aranyaddal. Nyomdát vegyél-e Győrben, vagy várat Vorosowkán, birtokot Steierben, hercegnőt, vagy püspöki rangot? Vagy vennél zsoldos ezredet? Én mondom neked, reggel ne gondolj semmire, csak iparkodj Tündéhez. Az öreg kezet csókol neked örömében s holtig alázatos szolgád lesz. Aztán később majd meglátjátok, hogy miképp is vezérel az isten tovább benneteket – hirtelen rámutatott a gazdája lábára: – Vigyázz, ég a bocskorod! – mondta a nyugodtan s elmosolyodott.
A költő erre nagyot ordított s felriadt a fájdalomtól. Tényleg nem viccelt a ló. Véletlenül valahogy az éjszaka túl közel kerülhetett a lába tábortűz forró hamujához. Megrázta fejét, s a folyóban megmártotta magát, míg végre végleg magához tért. A Hold rég átadta a Napnak a szolgálatot, s a madarak is már másodszor reggeliztek. Összegöngyölte a drága takarót s a nyereghez kötözte.
– Akkor most megyünk Tündéhez, jó? – s szeretettel megveregette a ló nyakát. De az még csak oda se bámult, hanem szép lassan elindult a folyó mentén.
Déltájt, amikor a költő befordult kedvese portájához, hevesen zakatolt a szíve az izgalomtól. Meglátta szerelmét, amint éppen ruhát teregetett az udvaron. Repesve, ölelésre tárt karral rohant, hogy átölelje, de hirtelen földbegyökerezett a lába. Ugyanis közelebb érve észrevette Tünde kidudorodó hasát a köténye alatt, amit nem lehetett hirtelen hízásra fogni.
– Mi a rossebért ugatnak a kutyák annyira, asszony? – hallatszott a házból, majd a pitvar felől kilépett egy nagybajszú, böhömnagy, kékkötényes idegen paraszt. 
A költő szemrehányóan a lovára nézett, de úgy tűnt – mintha az csak a vállát vonogatná.

*

Megzenésített Versek – Díj: Gimpel Tamás

Füst a Szemében…
(„Cseh Tamásnak”)

Borgőzös álmaink
Mondd csak ki
Kergeti szét?

Ki hozza vissza
Az élet
Józan eszét?

Csak kicsit halt meg, hogy
Megnézze, mi a hatás…
Mert még néhány perc,
És itt van a Feltámadás…

Ref.:
De hagyjuk már,
Hagyjuk már,
Hagyjuk már,
Hagyjuk már kérem….

A vér folyik rajtam,
És attól megremeg a térdem.
Szög tartja karom, és
Attól meg az is reszket…
Nem fogjuk elhagyni már
Ezt a keresztet…

De hagyjuk már,
Hagyjuk már,
Hagyjuk már,
Hagyjuk már kérem….

A vér folyik rajtam,
És attól megremeg a térdem.
Szög tartja karom, és
Attól meg az is reszket…
Nem fogjuk elhagyni már
Ezt a keresztet…

Szénporos városom legszélén
Ott éltem én.
Elhagyott gyárak közt,
A semmi peremén.

Jó reggelt azoknak,
akik csak most kelnek fel.
Kérnek e kávét
Cukorral, vagy tejjel?

(Forrás, ahol meg is hallgatható: https://youtu.be/23JlpZeFD4I)

*

Várunk Mindenkit Szeretettel!