Húzza a bevásárlókocsit Nuncika néni, zörög a banyatank kereke. Mondjuk nem zörög nagyon, nem zörög bántón, belesimul a zaj a madárcsicsergésbe, galambszóba, baromfi-zajba. Nuncika néni megy a heti nagy bevásárlásra, mert csütörtök van, olyankor zarándokol a Csapesz bótba, hogy megvegyen mindent, ami kell egy hétre. Egyébként Nunci néni Juliska, mint azt Gizi nénitől tudni lehet, mert Gizi néni mindenkit ismer, mindenkiről tudja a faluban, miképpen anyakönyvezték. Gizi néni egyébként naponta megy a boltba, a déli zárás előtt tíz perccel esik be, kissé liheg, mert szaladt, mert mindig siet, még vasárnap a templomba is. Oda is ér időben.
De most Nuncika néni megy a boltba, a banyatankban akad még néhány szatyor, csíkos, meg nagy zöld táska, ami kék. Telepakolja mindet amikor végez, s az egyik szatyrot felteszi a kocsi táskájának tetejébe, még igazít kicsit a bolt előtt, a szatyor fülét odaköti a vázhoz, le ne csússzon a rázós aszfalton, néhányan a lépcsőről figyelik a tevékenységét, a lépcsőről, mert ott isszák a sörüket, a felesüket, amit Csapesz másik boltjában csavaros kifliként kérnek, itt meg néven nevezik, de valószínűleg mert az a nagyobb bolt, odajárnak többen a faluból és így konspirálnak, hogy néhány pletykás nő és férfi ne értse, de persze értik ők is, csakhogy megmaradt maga az elnevezés, de itt a kisboltban meg mindegy, mert úgy is tudja mindenki, ki mit iszik. Balázs megállíptja, hogy hú de sokat vett Nunci néni, tán háború lesz, mire Nuncika néni elvörösödik, s kiabálni kezd Balázzsal, hogy nem kell ezzel viccelni, majd ha az ő házát is lebombáznák, majd nem hülyéskedne ezzel Balázs, a röhögés közben csendben elhal, a férfiak az üveget nézik a kezükben, pirosodik mindnek a füle, Balázs szabadkozik, hogy igazán nem akarta megbántani Nunci nénit, aki közben bőszen megindul hazafelé, most nem annyira zörög a kocsi sem, csak a néni mondja a magáét, szinte kiabálva, hogy viccelnek itt a háborúval, mire mindenki megérti, hogy Nunci néni egyszer gyerek volt, vagy már fiatal akkor, amikor átélt olyasmit, amit egyik gyereknek, vagy fiatalnak sem kellene átélnie. Nuncika néni kiabál már, világgá kiabálja mindazt a szorongást és félelmet, amit évtizedeken keresztül elzárt a világtól, elzárt magától, mindazt, amivel nem akart és nem is mert szembe nézni, vagy tán azért nem akart, mert nem mert, de most egy tréfa, egy vicc kinyitotta a az elfojtott emlékek elől a szorongás kapuit, mert rá lehetett zúdítani mindezt egy idétlenségre, vagy csak ennyi kellett ahhoz, hogy minden, aminek nem volt helye eddig Nuncika néni világában, most kitüremkedjen a sötétkamrából, kifolylyon, világgá kürtölődjék, hogy igen, vannak szörnyűségek, amiket átéltem és beszélni nem akartam róluk és nektek sem kellene megtudnotok ezek mifélék, mert ezek a szörnyűségek, amiktől nem alszik az ember még hetven év múltán sem, mert ezek a szörnyűségek, amikből az azokat átélők nem tudnak viccet csinálni, mert most is a hideg veríték és a remegés az, ami úrrá lesz az emlékek őrzőin. Nuncika megy hazafelé, kiabál, Balázs utánaszalad, bocsánatot kérne, mondja, hogy segít hazavinni a cuccot, adja neki oda a néni, de ő csak húzza a kocsiját, megpakolva, néha billeg az a kocsi, kiabál a néni, nem is hallja Balázst. Lassan elhal a hangja, elnyomja a motoros fűkaszáé, a fűnyíróé, el a kakas hangja, a baromfiaké, a madaraké. Balázs azóta nagyobbakat köszön Nuncika néninek, mint annak előtte bármikor. Nuncika néni nem hallja.
Legutóbbi módosítás: 2016.05.17. @ 10:41 :: Pogány Gábor
