Fütyörészgetek, gyermek lettem újra.
Szívem is trilláz amerre járok.
Rám rikkantgatnak mintha csak értenék
flörtjeim szavát rigók, harkályok.
A tüdőm teli, s hol föld, ég összeér,
füttyel köszöntöm én a végtelent.
Hegy-völgyek fújják ezt az ősi zenét,
visszhangok ott fenn, én meg idelent.
Fütyülök, mikor alkony csendjét várom
a völgy ölén, hol levél se rezzen.
Fütyülök kábán foszló holdsugáron,
alkonyatkor vérző napgerezden.
Minden bánatom a szélbe kiáltom,
víg zengeménnyel – őszülő kamasz –
felcsobban ma is füttyös szerenádom,
harsog lelkemben tél, nyár, ősz, tavasz.
Ilyen vagyok. Nem fáj, ha kinevetnek.
Az ember ettől még el nem ájul.
A kis csibész súg bennem az öregnek,
ne törődj velük, csak fütyülj. Rájuk.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Seres László
