Fenőköven megjáratom,
Azért, hogy vágjon a kaszám,
Akkor dönti le a rendet,
Mikor lucskos reggel korán.
Kicsit hagyom, hadd szikkadjon,
Délben a Nap simogassa,
És ha sárgul, száraz felül,
Favillám ím megforgassa.
Mikor úgy látom, hogy ropog,
A rendet halomra gyűjtöm,
Kazalba rakva egymásra,
A négy szarvát jól begyűröm.
Megfáradva estefele,
Leülök az árnyékába,
Ima, pálinka, szalonna,
Kenyér, bor van tarisznyámba.
Jóllakottan elszundítok,
Fejem alatt szénapárna,
A szeretőm ilyenkor jő,
Becsalom a szénaágyba.
Csillagok a magas égen,
Lámpásként vigyáznak reánk,
Csak a négy lábunk látszik ki,
Tücskök húzzák a muzsikánk.
—————————————————-
Drága Vajk,
a hangos taps néha eltájolja az embert, addig jó, amíg nem hisszük, amíg hátra sandítunk a vállunk fölött, kinek szólhat. Népies hangvételed mindig lenyűgözött, ha száz évig élnék se tudnék ilyen motívumokat összeírni, akkor se ha szívesen és gyakorta olvasok ilyet.
Viszont a kivitelezésre már egyáltalán nem szántál időt. A tehetség adott, a munka rész meg elmaradt.
Fenőkövem megjáratom,
hogy vágjon a kaszám,
akkor dönti le a rendet,
mikor lucskos, korán.
Kicsit hagyom, hadd szikkadjon,
nap hadd símogassa,
és ha sárgul, száraz felül,
villám ím forgassa.
stb.
Ez a magyaros verselés. Nem írom meg helyetted, de így kéne végigvinni az egészet, mert így a tehetség csillog ugyan, de az eszköztelenség maga alá gyűri.
Jó munkát hozzá! NHI
Legutóbbi módosítás: 2016.05.06. @ 18:46 :: Thököly Vajk