Ahogy az éles csönd mögé bújik
a hiány, ami torkunkon keresztül
kúszik fel minden este a szívtől
egészen szemeinkig,
úgy emlékszem rád,
-miközben beszélsz hozzám-
amilyennek megszerettelek.
És nem tölti fel semmi
a lassan sötétedő perceket,
amelyek saját árnyékukkal takaróznak.
Mert a jelenben még íve van a múltnak
és belenyúlik a hétköznapokba,
pedig egyszerűbb volna,
ha nem hívna föl mindennap telefonon
a már ezerszer megkapott lelkipofon.
Így az éles csönd mögé bújik
a hiány, ami torkunkon keresztül
kúszik fel minden este a szívtől
egészen szemeinkig,
mert nem tudom,
hogyan fogsz emlékezni rám,
ha a hétköznapok kicserélik
a jelent mégis
a múltra,
amin múlna a jövő.
Legutóbbi módosítás: 2016.05.23. @ 08:57 :: Tóth Zita Emese
