Egyszer egy béka meglátott egy nagy mosóteknőt a ház udvarán, ami telis-tele volt vízzel.
Boldogan odaugrált a teknő szélére.
— Végre nekem is lesz tavam. Akkor lubickolhatok benne, amikor csak akarok. Ezt nem kell megosztanom más békákkal. Ebben a tóban én leszek a király. Úri dolgom lesz. Úszkálhatok, napozhatok, kapkodhatom a felettem elrepülő legyeket. Senki sem fog parancsolni nekem.
Boldogan birtokba vette a teknőt. Egy nagy ugrással beevette magát a mosószeres vízbe.
Szegény béka nem tudta, a háziasszony mosáshoz készülődött, és kitette a teknőt a napra, hogy a napsugarak melegítsék fel a vizet.
Eleinte észre sem vette, hogy mibe ugrott bele. Még tetszett is neki a habzó víz. Azt hitte, tiszteletére habzik a tó, s errefelé ez a divat, ha vendég érkezik.
A víznek kellemes illata volt, messziről lehetett érezni.
A szomszéd ház kéményén gólya fészkelt a kicsinyeivel. A béka ezt nem vette észre. Annyira lekötötte a figyelmét a teknőtó. Boldogság járta át a testét. Nem győzött betelni vele, hogy ezentúl most már tótulajdonos lesz.
Le-föl úszkált a teknőben. Úgy érezte, hogy már csak a korona hiányzik a kobakjáról. Talán hamarosan ez is meglesz — gondolta elégedetten és egy nagy ugrással kint termett a teknő szélén. A mosószeres flakon társaságában süttette a hasát.
— Uraságod, miért nem mártózik meg? — kérdezte a flakontól. — Ma különösen kellemes a víz. Micsoda illat. Milyen nagy habok úszkálnak a tóban. Javaslom, ön is csobbanjon egyet!
A mosószeres flakon nem felelt. Némán állt a helyén. A béka még néhány kérdést intézett hozzá, de miután látta, hogy nem áll vele szóba, megrándította a vállát, majd más szórakozás után nézett.
A teknő mellett lustálkodott egy öreg kandúr. Vele is szeretett volna társalogni, de a macska rá sem hederített. Sőt egy idő után odébb állt.
— Micsoda népség! — értetlenkedett a béka. — Majd, ha megtudják, hogy én vagyok ennek a tónak a királya, még könyörögni fognak, hogy álljak szóba velük. Már most látom lelki szemeimmel, milyen fejbókolás lesz, egymást törve tapossák, hogy elnyerjék a kegyemet. Tévednek, ha azt hiszik, megbocsátok mindenkinek. Megjegyzem kinézetüket, és majd én is úgy viszonyulok hozzájuk, mint ezek itt. De nagyot fognak nézni, mert még nem hallottak rólam.
A béka kényelmesen végignyújtózkodott a teknő szélén. Csillogó szemekkel nézte a kék eget.
Minden olyan békés és szép! Ezen a pompás délutánon semmi rossz sem történhet. Ki is merné bántani ennek a csodás tónak urát. A vízen úszkáltak a habok, a szél lágyan lengedezett, egy fán meg madárka dalolt. Gyönyörű volt a hangja. Valósággal elbűvölte a békát.
Semmire sem akart gondolni, csak pihenni, elnyújtózkodni a tó partján.
Amint így pihengetett a napon, mindenről megfeledkezett. Pedig egy békának illett volna a biztonságára is gondolni. A Béka Kódexben világosan le van írva, egyik szemükkel mindig az eget kell figyelniük. A legtöbb ellenség, gólya képében az égből érkezik.
Igaz a béka most is a kék eget bámulta, de ez a nézés nem olyan volt. Gondolati egészen máshol jártak. A királyságán ábrándozott. Ezért észre sem vette a közeledő gólyát. Amint már mondottam volt a szomszédos ház kéményén gólya lakott fiókáival.
Eljött az etetés ideje. A gólyafiókák szörnyen megéheztek. Kicsinyke csőrüket követelőzve nyújtogatták anyjuk felé. Mintha csak azt mondták volna:
— Éhesek vagyunk! Enni akarunk!
Gólyamama tudta a dolgát. Ilyenkor mindig elrepült a közelbe lévő berekbe, ahol bőségesen volt ennivaló. Mindenféle apró állatot megtalált éles szemeivel, rövid idő elteltével már hozta is a finomságokat.
Most is elindult a berek irányába. Az útja a szomszéd kertje fölött vezetett el, ahol a teknő állt.
Meg is lepődött, amikor a napozó béka a szemébe ötlött. Nem akarta elhinni, amit látott. Szinte aranytálcán volt tálalva a vacsora. Igazából alig kell tenni néhány szárnycsapást, és megtalálta, amiért elindult.
Ebből a béka semmit sem vett észre. Se nem hallott, se nem látott, annyira lekötötte figyelmét az, amit ő kinevezett királyságának. Ez a tó csakis az övé, ezt senki más nem bitorolhatja.
A gólya nem sokat teketóriázott. Amint megpillantotta a teknő szélén napozó békát, mindjárt lecsapott rá. Még annyi időt sem hagyott, hogy áldozatta elbúcsúzzon a tavától.
Egyik másodpercben még lent, a következőben meg már a gólya csőrében repült a kémény felé. Még kiabálni is elfelejtett a meglepetéstől. Ahogy megérkeztek a fészekbe, a gólyafiókák azonnal rácsapták, és veszekedve felfalták a buta békát, aki öntelten azt hitte magáról, hogy talált egy szép tavat és itt ő lesz a király.
A teknőben a víz gyorsan felmelegedett, elérkezett a mosás ideje. A házból kijött a gazdaasszony, és komótosan nekiállt a mosásnak. Soha nem tudta meg, hogy nem is olyan rég egy béka ábrándozott itt a királyságáról.
(A kép forrása internet)
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Apáti Kovács Béla
