A fuldokoló sóhaj, szinte lángol,
ahogy az ember kiszalad magából,
de akármilyen csórók, csenevészek
a tarlócsonkon visszamaradt részek,
még ki se várják, mint oszlik a füstköd,
már falatozzák új magnak az üszköt,
és új csodára kész az ős varázsló,
az ekevas, meg szüleje, a szántó.
