— Halló! Éva, te vagy az?
— Ki lenne? Engem hívtál, nem?
— De, de. Csak olyan furcsa a hangod…
— Miért, milyen?
— Nem is tudom, olyan síron túli.
— Ne hülyéskedj, ki vagy hangosítva.
— Ja, az más.
— A körmömet festem, így nehéz lenne tartani a telefont.
— Milyen igaz.
— Miért hívtál?
— Hát, csak azért, mert megbeszéltük. Mondtad, hívjalak, ha van egy kis időm.
— Persze, emlékszem. De az már két hete volt.
— Igen, de tudod, a vizsgák.
— Én már túl vagyok rajta.
— Nekem még van egy, de azt majd később.
— Halasztod?
— Muszáj.
— Jól van, nem azért kérdeztem.
— Figyelj, megiszunk egy kávét?
— Mikor?
— Most. Itt ülök a Gongban.
— Lemenjek?
— Arra gondoltam.
— Múltkor elég szűkszavú voltál. Volt valami?
— Ha úgy vesszük.
— Hogy vennénk másképpen?
— Anyám bátyja meghalt. A hétvégén temetjük.
— Részvétem.
— Köszönöm. Ismerted?
— Nem.
— Már régóta beteg volt. Gyógyíthatatlan.
— Értem. Hiányzik?
— Nem. Húsz éve nem is láttam.
— Nem sokat meséltél a családodról, nem is tudtam, hogy problémáitok vannak.
— Nem voltak. Csak anyám. Kiborult, most a pszichiátrián van.
— Sajnálom.
— Te, figyelj! Mi lenne, ha este moziba mennénk?
— Jó. Hova?
— Majd kinézzük valami műsorfüzetből.
— Kérdezhetek valami intimet?
— Persze.
— Van barátnőd?
— Hát, nem te vagy a barátnőm?
— Ha úgy vesszük.
— Akkor jössz?
— Várj már! Kérdezni szeretnék még valamit.
— Rendben.
— Szeretnél gyerekeket?
— Hogy jön ez ide?
— Szeretnél, vagy nem?
— Hát persze, hogy szeretnék.
— Akkor jó. Mennyit?
— Ezen még nem gondolkodtam.
— Nem baj. Először úgyis meg kell alapoznunk az életünket.
— Az életünket? Éva, hová akarsz kilyukadni?
— Hát, te nem érzed, amit én?
— Honnan tudjam, hogy te mit érzel?
— Jaj, ne butáskodj, már annyiszor megbeszéltük. Tudod, hogy mennyire szeretlek. Úgy megijesztettél az elején, olyan furcsa volt a hangod. Olyan idegen.
— Miért, mit vártál, alig ismerjük egymást?
— Tudom, az a két év nem olyan sok, de már ismerlek annyira, hogy elkötelezzem magam.
— Szerintem, ez még korai.
— Miért?
— Mert még nem találkoztunk.
— Ne mondj ilyeneket, megrémítesz!
— Ezt a számot most néztem ki a telefonkönyvből, és amikor meghallottam a hangodat, nem tudtam ellenállni.
— Jézusom, te nem Gábor vagy?
— Nem.
— Sajnálom!
— Semmi baj. Akkor jössz?
— Hova?
— Hát ide a Gongba. Megiszunk egy kávét.
— Megyek.
(Budapest, 2016.06.05.)
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Horváth János
