Hat hegyen és három völgyön, nyolc határon és kilenc tavon túl, a tizediknél mindenki tudta, hogy a hazugság nagy bűn. Soha sem szabad mást mondani, mint ami az igazság.
Mindenki tudta ezt a tizedik tónál. Abban sajnos sokan nem voltak biztosak, hogy mi is az igazság. Mert néha nem tudni pontosan. Többen úgy gondolták, a hazugság biztosan nem az igazság.
Az erdő összes öregje ezzel egyetértve a hatalmas tisztáson meghozta döntését.
„Aki nem mond igazat, az hazudik.” Így jegyezték fel a tizedik tónál a hatalmas nagy Tizedik Tavi Igazságok könyvébe az öreg tizedik tavi legbölcsebbek, akiknek ehhez joguk volt. Senki nem számolt a lehetséges súlyos következményekkel.
Fecsike folyton-folyvást azon törte a fejét mostanában, mivel lephetné meg nagymamáját a születésnapján. Az ötleteit igyekezett titokban tartani. De melyik a legjobb terve?
Alig várta, hogy hazaérkezzen hosszú téli útjáról a legeslegjobb barátja, Füle Müle. Úgy gondolta, tőle kér majd tanácsot a legötletesebb madártól, akiről még a hat hegyen túl is tudják, milyen ügyes ötletgyártó, a legzeneibben éneklő, a dal királya. Azt viszont már csak kevesen tudták róla, hogy igen ügyes füllentő is. Fecsike, nem tudta ezt. Ő mindig is bízott barátjában, akit pici kora óta ismert.
Nyomban fel is kereste, és elmesélte terveit, mikor április közepén hazatért. Barátja rögvest elkezdett hangosan gondolkodni:
— Először is meg kellene tudni, mi az a finomság, amit szeret? Mi az, ami hiányzik neki? Mire vágyik? Van-e hobbyja? Gyűjt-e valamit? Van-e elég szép fekete kalapja, szép divatos kabátkája? Nem hiányzik-e valami a fészkéből? Mondjuk egy kényelmes hintaszék?
— Ácsi, ácsi! — csivitelte hirtelen Fecsike. — Mikor és hogyan tudunk ennyi mindent megkérdezni?
— Majd megoldjuk. Tudod, én nagyon ügyes faggató vagyok. Meg állandóan énekelek, csacsogok. Velem mindenki szívesen beszélget. Az énekem sokakat levesz a lábáról, és akkor csacsognak ők is valamit. Majd a kedves dalaimmal leveszem őket a lábukról, kicsit hízelgek, és máris elárulnak egy-két titkot, ami segít kideríteni, minek is örülne nagymamád — énekelte egyszerre csodálatos négy hangján trillázva Füle Müle.
Fecsi csivitelt a maga kis hangján pár köszönő szót és hazarepült. Bizony eltelt lassan a nap, esteledett. Mikor hazaért, megkérdezték, merre járt. Elmesélte, hogy Füle Müle végre megérkezett és ővele beszélgetett mostanáig. Gyorsan megvacsorázott, letusolt és jól megsikálta a csőrét.
Füle Mülét is kérdőre vonta eközben az ő mamája:
— Megmostad alaposan a csőrödet?
— Meeeeg, persze — tódította Müle. Édesanyja így becézte.
Néha lódít. Rájött, hogy elhiszik neki, ha határozottan, mosolygósan dalol. Úgy gondolta, holnap úgyis megcsutakolja lassan majd. Belebújt a jó meleg csésze alakú ágyikójába és máris durmolt.
Barátja is már régen az igazak álmát aludta.
Fecsi arról álmodott, hogy nagymamája össze-vissza ölelgeti szárnyaival, annyira jól sikerült ajándékot választania neki. Csak azt nem látta, mit is kapott. Aztán máris továbbrobogott az álomhajója.
Füle Müle egész éjszaka mélyen aludt. Hajnalban azonban kinyíltak nagy bogár szemei. Neki mindig ilyen korán kellett kelnie. Szerette, hogy fiú. Hajnalban minden férfi és fiú csalogánynak fellépése van. A leggyönyörűbb dalokat ők adták elő az összes többi énekesmadár közül. Ez így volt ma hajnalban is. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb dallamokat hallatva színezték be az összes ember és élőlény utolsó álmait ébredés előtt.
Lassan és csillogón felkelt a Nap. Szivárványosan ragyogott a fénye, még most is mosolygott a reggel hallott gyönyörű dallamok hatása alatt. Szép napra ébredt a környéken mindenki.
Matyi, a mókus fürgén rohangált, játszadozott a vidám napsütésben saját bozontos farkával. Füle Müle kedvesen megszólította:
— Drága kicsi, örökmozgó barátom! Örülök, hogy végre láthatlak!
— Jaj, de jó! Végre itt vagytok! Annyira hiányoztatok egész télen! Nagyon szép volt a reggeli koncertetek — lelkendezett Matyi.
— Ismered Fecsi nagymamáját? — kérdezte váratlanul Müle.
— Igen, ismerem. Most lesz nemsokára a születésnapja. Miért kérded?
— Hát csak úgy — füllentette Füle Müle. — Milyen gyönyörű a tappancsod! — terelte a szót.
— A tappancsom? — álmélkodott Matyi. — Hiszen nekem rendkívül nagy — de már kicsit elbizonytalanodott.
— Ne beszélj már, ilyen fantasztikus mókustappancsot én még nem is láttam. Ruganyos, formás, erős. Biztosan te nyered az összes futóversenyt ezekkel majd ezután.
Miután már látta, hogy célt ér hízelkedése, váratlanul megkérdezte:
— Te mit ajándékoznál Fecsi nagymamájának a szülinapján?
— Én azt hiszem, diót és mogyorót — vágta rá határozottan Matyi.
— De hiszen a fecskék nem esznek mogyorót! — rázta a fejét csodálkozva Füle Müle.
— Szerintem pedig ezek a legfinomabb falatok — felelte teljesen őszintén Matyi.
Látta már Füle Müle, felesleges volt lódítania a szép tappancsokról. Ezzel most nem ért célt. Azzal elköszönt Matyitól és ment tovább. Egy kukac tévedt az útjába. Kedvesen megszólította:
— Szép jó napot! Csodálatos napunk van! — áradozott tovább.
A kukac nagyon megszeppent. Nem szokta meg, hogy egy madár beszélget vele. Csodálkozva, kis határozottságot magára erőltetve megszólalt:
— Neked is hasonlókat. Mi járatban?
— Bocsáss meg, de kénytelen vagyok elmondani, hogy ilyen csinos, formás kukacot még nem láttam. Úgy gondolom, ezt el kellett mondanom neked — lódította magát is meglepve Füle Müle.
— Csinos? Formás? Én? — álmélkodott a kukac. — Én félek tőled, te meg bókolsz nekem?
— Ha már ilyen kedvesen elbeszélgettünk, szépséges kukacom — ha szólíthatlak így —, megkérdezném tőled, mit szeretnél kapni születésnapodra?
Látni kellett volna a kukac pofiját. Így még életében nem csodálkozott. Aztán rávágta:
— Egy esernyőt vagy egy fürdőruhát.
Most Füle Müle gondolkozott hangosan:
— Minek egy fecskének esernyő vagy fürdőruha?
Kukac egyből visszavonulót fújt magának. Rájött, itt nem is róla van szó, hogy csak hízelegtek neki, gyorsan visszabújt kedvenc járatába, mielőtt bekapná füllentő új barátja. Aztán a biztonságos járatában elkezdte törni pici kobakját. Visszaemlékezett, mit is határoztak az öreg bölcsek.
„Aki nem mond igazat, az hazudik.” Ezt jegyezték fel a tizedik tónál a hatalmas nagy Tizedik Tavi Igazságok könyvébe az öreg tizedik tavi legbölcsebbek, akiknek ehhez joguk volt. Rögtön elhatározta, hogy sérelmével felkeresi őket.
Füle Müle észre sem vette, hogy a kukac eliszkolt a föld alá. Gondolataiba mélyedt. Éppen elénekelt egy gyönyörű dalt, mikor hirtelen megpillantotta legnagyobb ellenségét, a macskát. Éppen őt figyelte. Iciri-picirit megszeppent, aztán kedvenc fegyveréhez nyúlt:
— Még ilyen kackiás, jó kiállású, szépen csillogó, egyedi színű bundájú kandúrral nem találkoztam — ahogy kimondta, rögtön látta a szavak hatását a macskán.
— Úgy gondolod, te világot látott csalogány? — kérdezte dorombolva a macsek.
— Igen. Nemrég érkeztem Afrikából, de határozottan állítom, ilyen szép macskát ott még nem láttak. Kérdezhetek tőled valamit?
— Csak tessék — nyalogatta mancsait beszéd közben, hogy még szebb legyen.
— Te mit vennél egy kedves ismerősödnek szülinapi ajándékként?
— Egy csodálatos láncot. Nagy medállal, amibe képet lehet tenni — dorombolt mélyen a kandúr.
Füle Müle kihasználva az alkalmat rögtön elrepült, de azért illedelmesen leköszönt a levegőből. Úgy érezte, eleget kutakodott, inkább meglátogatja barátját, hogy elmesélje neki, mire jutott.
Fecsi már messziről látta, hogy közeledik Füle Müle.
— Azt beszélik, valami fura dolog történt a tizedik tónál — mesélte barátjának, mikor megérkezett. — Láttak egy kukacot egy nagy tükörrel a kezében, egy macskát, aki úgy dorombolt, mint a gerle manökenek és egy mókust hatalmas tappancsokkal, fülig érő szájjal ugrándozva.
Éppen az öreg tizedik tavi legbölcsebbek felé tartottak nagy hivatalukba az óriás tisztáshoz. Füle Müle érezte, hogy mindez az ő hibája. Elmesélte Fecsinek a nap viszontagságait és a hallott ötleteket.
— Dió, mogyoró, esernyő, fürdőruha, lánc medállal? — kérdezett vissza csodálkozva Fecsi. Nem volt elragadtatva barátja ötleteitől.
— Én is azt hiszem, nem ezeket az ötleteket vártad tőlem. Felesleges volt füllenteni mindenkinek. Én tehetek a fura helyzetről. Tódítottam a mókusnak, lódítottam a kukacnak és füllentettem a macskának. Azt hittem, így kicsikarhatom a legötletesebb ajándékterveiket.
Fecsi kicsit elszontyolodott, de akkor megszólalt Füle Müle:
— Tudod, nem volt hiábavaló a mai nap. Tudom, hogy nagymamád neked örülne a legjobban. Ha minden pillanatban ott lennél vele.
— Hogyan? — csodálkozott Fecsi.
— Egy fényképet készítünk rólad, és egy szép keretbe beletesszük — fejezte be Füle Müle.
— Ez csodálatos ötlet! Nagymamám biztosan boldog lesz. Tudtam, hogy segíteni fogsz.
Éppen mindent megbeszéltek, boldogan tervezgették a hogyantovábbot, mikor egyre erősebben hallották a közeledő méhraj zümmögését. Rögtön rájöttek, hogy az öreg legbölcsebbek küldték a rajt Füle Müléért. Megszeppent a két jó barát, rögtön tudták, nagy a baj. Máris repültek az óriás tisztáshoz a raj kíséretében.
Az öreg legbölcsebbek kérdőre vonták nagy hangon Füle Mülét, hogy merte három ízben is megsérteni a Nagy Tavi Törvényt? Füle Müle most kivételesen, először életében annyira megszeppent, hogy egy hangot sem tudott kiénekelni. Barátja eközben segítségkérően kereste nagymamája tekintetét. Tudta, ő mindig segít a bajban a gyerekeknek.
És megpillantotta. Fecsi nagymama rögtön a tisztás közepére repült, hogy mindenki jól lássa és hallja mondandóját. Igen kedves, de határozott hangon, amolyan igazi nagyanyósan megszólalt:
— Drága gyermekeim, tisztelt legöregebb tanács. Az az igazság, hogy a füllentés nem feltétlenül hazugság. Aki nem mond igazat, az nem feltétlenül hazudik. Inkább a törvényünket változtassuk meg, mint ezt a gyermeket büntessük egy pár hízelgő, füllentő szóért. Nézzétek meg kukacot, hát nem kedves a kicsi pofija? Vagy pillantsunk Matyira, valóban nagyok a tappancsai, de erősek is. Macseknek meg valóban egyedi színe van, bár a bundája nem csillogó. Ám ezért nem ítélkezhetünk olyan súlyosan Füle Müle felett — elhallgatott. Ekkor vette csak észre, mindenki hogyan leste okos szavait. Még a bölcsek is.
Tanácskoztak egy darabig, majd meghozták döntésüket:
„Aki hazudik, az nem mond igazat. Aki füllent, nem biztos, hogy hazudik.” Ezt jegyezték fel a tizedik tónál a hatalmas nagy Tizedik Tavi Igazságok könyvébe az öreg tizedik tavi legbölcsebbek, akiknek ehhez is joguk volt, hogy javítsák a törvényt.
Lett nagy boldogság, megkönnyebbülés a tisztáson, mindenki örült az új törvénynek, hiszen lássuk be, mindenki füllent egy kicsit néha életében.
A két barát is nagy vidáman fogott bele a nagymamának szánt ajándék készítésébe. Napokon belül kivitelezték ötletüket. Akkora dínomdánomot csaptak nagyi szülinapján, hogy még a kukacot, Matyi mókust és a kandúrt is elhívták. Töviről hegyire elmesélték Fecsi nagyinak az egész történetet úgy, ahogy volt. Füle Müle, nagymama kérésére, bocsánatot kért tőlük, hogy kicsit becsapta őket.
Végül is mindenki kibékült. Készítettek egy fotót a baráti társaságról. Nagymama azóta is őrzi ezt a képet emlékezve a két kis barátra szeretettel, mosolyogva, könnyektől meghatva mindig, amikor rátekint fotójukra.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Szokol Bernadette
