A nap végére megnémult szavakat
magukba zárják a bennem futó érfalak,
és csak rebbenő tekintetem árulkodik,
hogy nincs minden rendben,
de a hétköznapok rohanó órái
megfojtják a beszédre szánt időt.
Most csendben néz vissza rám
a torkom a tükörből,
és látok benne mindent, ami felőröl,
s gyomorsavként marja szét
a túl sokáig visszanyelt kimondatlant,
de végső soron én már csak azt tudom,
hogy itt ragadtam ebben a nyálkás
valamiben, amit jelennek hívnak,
és végignyúlik a jövőn.
Szóval a nap végére megnémult szavakat
magukba zárják a bennem futó érfalak,
és csak ajkaim remegése árulkodik,
hogy a torkomban gyomorsavvá
módosult kimondatlan bújik
Legutóbbi módosítás: 2016.06.25. @ 11:00 :: Tóth Zita Emese