Ebben a fejezetben lágyszárú nővényekről, az úgynevezett zöldfűszerekről lesz szó. Ide sorolom a következőket (a lista nem teljes, a hozzászólásokból várom a kiegészítéseket): csombor, izsóp, kakukkfű, koriander, majoránna, mirtusz, origánó, rozmaring, üröm, zsálya. Ezek egy része egymással rokon növény. Ilyenek az árvacsalánfélék családjába tartozók, ezekről értekezem:
– csombor, más néven borsikafű (Satureja hortensis). „Már a rómaiak…” — kezdhetném, de valóban, az ókori Róma kedvelt fűszernövénye volt, nagy becsben tartották, mint a szatírok növényét. Innen a neve: Satureja, szatírfű, s mint ilyen gyakran szerepel a bájitalok alkotórészeként és mindenféle szerelmi zavar gyógyszereként. Gyógyító ereje mellett ízét, aromáját is kedvelték. Egyik alfaját a görögök Homérosz idejében a borok ízének javítására használták. Méhei részére Vergilius (Kr.e. 70-19) római költő a kertjébe csombort ültetett, és költeményében meg is énekelte, véleménye szerint a csombor a legaromásabb zöldfűszer, Ovidius, valamint Plinius műveiben is szerepel. Afrodiziákumnak tartották.
Az évszázadok folyamán számos betegség gyógyítására használták – és még ma is! Elsősorban emésztőszervi betegségek gyógyítására: elmulasztja a hasmenést, enyhíti a hasfájást, torokfájásra is jótékony hatással rendelkezik. Régebben rovarcsípés ellen is ajánlották bedörzsölve, ugyan így a csomborral készített krémekkel kiütéseket, felületes sebeket kezeltek. Természetesen a konyhaművészet is számon tartja ezt az érékes zöldfűszert: húsok, kolbászfélék, mártások ízesítésére szolgál, jól kiemeli a halak, sajtok, káposztás, tojásos ételek ízét, a pácok gyakori fűszere, és kitűnően harmonizál a gombás, krumplis, babos ételekkel. Ismét mondhatom, hogy „már a rómaiak…”, tudniillik valóban az ókori Rómában a bors helyett használták. A Mediterrán országokban és közel keleten nagy becsben tartott fűszer, a zatar (za’atar) nevű fűszerkeveréknek is alkotórésze.
– izsóp (Hyssopus officinalis), a Földközi-tenger környékén, annak keleti részén és Kis-Ázsiában őshonos, évelő növény. Íze kissé kesernyés, illata kellemesen kámforos. Megterem bármilyen talajon, de melegigényes, a napfényt kedveli. Érdemes a konyhakertben meghonosítani, mert a káposztafélék közzé ültetve megvédi azokat a káposztalepke okozta károktól! A zsíros ételek, pecsenyék fűszere, de krumplis ételek, édességek ízesítésére is használják, sőt a likőrgyártásban is szerephez jut, például az abszint készítésekor. Elmorzsolt virágját különféle gyümölcssalátákba teszik, levelét pedig előszeretettel a bárányból és nyúlból készített ételekbe. A zatar egyik alapanyaga ez is.
Itt említem meg a bibliai izsópot, mely másik neve vadmajoránna (Origanum syricum, vagy Origanum maru). Mózes idejében ennek a növénynek az ágával hintették meg az ajtófélfát a pusztító erők ellen, és használták a bélpoklosok ellen is: „akkor hozzatok a pap parancsára a megtisztulni akarókért két élő tiszta madarat, cédrusfát, bíborfonalat és izsópot” (Mózes III. 14:4)
– kakukkfű (Thymus species), több mint 300 faj tartozik ebbe a növénynemzettségbe. Mindegyik aromás, fűszeres-kámforos illatú évelő növény, lila virágai száraik végén ülnek. A meszes, jó vízáteresztő képességű talajokat kedveli, a Földközi-tenger partvidékén, Észak-Afrikában őshonos. Egyik legősibb gyógynövények közzé tartozik. A Mezopotámiában talált receptkönyvek már megemlítik. Neve óegyiptomi eredetű: a tham szó balzsamozó növényt jelöl. Fertőtlenítő hatása és illata miatta az egyiptomiak a kakukkfő olaját balzsamozásra használták. Mózes is talált tömegesen növekvő kakukkfüvet a Hóreb-hegyen, melyet Mózes hegynek is neveznek. Az ókori görögöknél is különös figyelemben részesült — az eleganciát és harcban megnyilvánuló bátorságot jelképezte, s a nők a hadba induló férfiak ruhájára kakukkfű ágat hímeztek. Neve is hadi erényt idéz, görögül a thymon (θυμον) bősz haragot, harci kedvet jelent. A római nők arcpirosítónak, illatosítónak használták, Vénusz füvének tartották, a katonák pedig fürdővizükbe tették, hogy harci erényeiket fokozzák. A középkori Angliában is előbukkan ez a szokás: kakukkfű ág felett lebegő méhecskét hímeztek a hölgyek lovagjuk vállára, hogy bátorságukat erősítsék.
A gyógyításban is jelentős szerep jut a kakukkfűnek. Közismert köhögéscsillapító és köptető régtől fogva, serkenti az emésztést és féregűzőként is hatásos. A nagy európai pestisjárvány idején, mint fertőtlenítőszert használták. Sebkezelésre az I. Világháború idején használták bőrfertőtlenítő és sebgyógyító hatása miatt. Az tartották a kakukkfűről, hogy meghosszabbítja az életet, és bármily meglepő a mai kutatások igazolták, hogy így van, hogy meghosszabbítva a sejtek életét késlelteti az öregedési folyamatot, erősíti az immunrendszert, javítja a vérkeringést. További gyógyhatásai: — javasolják vírusbetegségek esetén, nőgyógyászati bajok, görcsök ellen — kisgyermekek fürdővizébe téve enyhíti a kicsik hasi görcseit —, alvási zavarokra jótékony hatással van a párnába tett kakukkfű morzsalék.
Mint érdekességet említem, hogy az orvosi szaknyelv a csecsemőmirigy nevét ettől a növénytől kölcsönözte — thymus —, mert a formája hasonlít a kakukkfű virágjához!
– majoránna (Origanum majoranna) családján belül az egyik legismertebb növény, névváltozatai közül a legjellegzetesebb a pecsenyevirág név. Meleget, fényt igénylő növény, az árnyékot, még a félárnyékot sem tűri, a napos oldalak növénye. Eredeti hazája, a Földközi-tenger környéke mellett Magyarország legkedveltebb zöldfűszere. A Magyarországon termő majoránna minősége kiemelkedő, és az exportpiacon, mintegy „hungaricum” szerepel, a szárrészektől mentes levélmorzsalék. A „morzsolt majoránna” a magyar konyha kedvelt zöldfűszere. Népdalainkban is szerepel: „A kötőmbe bimbós majoránnát szedtem // Mulatós legénynek a bolondja lettem.” Ez a „bimbós majoránna” kifejezés onnan származik, hogy szűrkés, molyhos ágai végén kis fehér virágok nyílnak, melyeket zöldes murvalevelek vesznek körül, mint egy toboz, s ez bimbóhoz teszi hasonlóvá.
Az ókorban — például a görögöknél — a boldogság szimbóluma volt, Aphrodité növényének tartották. A kézmosóvizet is vele illatosították, valamint azt tartották, hogy a jó házasság reményében a lányok tegyenek majoránnát a kelengyéjük közzé, az asszonyok pedig ugyanezért főzzenek a férjüknek majoránnás ételeket. Ízben, aromában hasonló hozzá az oregánó azaz szurokfű, és nem is könnyű különbséget tenni közöttük a piacon vásárlás közben. Hátha még a kereskedők rosszul is címkézik fel! Ha egymás mellett vannak, már nem olyan ördöngösség megkülönböztetni egyiket a másiktól — a majoránna aromája kissé mentás, édeskedvű és enyhébb, az oregánó ennél erősebb, borsos, citromos ízű. A legalapvetőbb különbség pedig a virágjukban mutatkozik meg: a majoránna fehér, a szurokfű ellenben lilás rózsaszín, az előző levelei kisebbek és szürkés-zöldek, míg az utóbbi levelei sötétebb árnyalatúak és kissé érdesebbek.
Gyógyhatását illetőleg megemlítem röviden a következőket: — étvágygerjesztő, szélhajtó, emésztést serkentő, nyugtató, köhögéscsillapító, légzésjavító, olaja külsőleg reumaellenes hatású. Kiváló aromája miatt használata, mint fűszer is igen kedvelt és elterjedt világszerte. Leveseknek, mártásoknak, a különféle húsételeknek ad kellemes, különleges zamatot. A krumplileves, gombás ételek, a vadhúsok, szárnyasok, hurka, kolbász készítésénél szinte nélkülözhetetlen fűszer. A húsipar széles körben használja, mert tompítja vagy elveszi a húsok mellékízét — jegyzi meg az Egészséges Táplálkozás Bizottság képviselője.
Megjegyzendő, hogy használata hazánkban valószínűleg a török időkben terjedt el.
– szurokfű, vagy oregánó (Origanum vulgare). Az előzőkben említést tettem róla, amihez még néhány szót hozzáfűznék. Bár rokona a majoránnának nem azonos vele. A száraz, napos gyepeket, erdő széleket, cserjéseket szereti, a meszes talajokon érzi jól magát. Ismert volt már a fáraók korában is, köhögéscsillapításra használták. Az ókori Görög országban a sebesüléseket kezelték vele, és még a középkorban is mikroba ellenes hatása miatt kedvelték — az ételek tartósításában a szurokfűolajnak volt szerepe. Aromája, íze lévén hasonló a majoránnáéhoz, felhasználása is hasonlatos úgy fűszerként, mint gyógynövényként. A híres olasz pizzák fontos fűszere a szurokfű. Illó olaját szájnyálkahártya és toroklob esetén ajánlják.
A szakcikkek rendre leírják, hogy az origánó név az ógörög origanon szóból ered, mert az órosz ( Όρος) hegyet jelent és a gánosz (γάνος ) csillogást, felfrissülést, tehát a szó értelme hegyi csillogás. Szép megfejtés!
– zsálya, orvosi zsálya (Salvia officinalis), kesernyés aromájú gyógynövény megérdemelten kapta a patika zsálya nevet is. Szép kékeslila virágai dísznövényként is megállják a helyüket. Erős aromájú, kesernyés, fanyar ízű fűszer. Ez is, mint a fennebb említettek is a Földközi-tenger vidékéről származik, de vadon ma már nem fordul elő — termesztik. A vadonélő zsályának nincs gyógyhatása. Érdekes latin nevének eredete: a salvia szó jelentése menekülés, mentés. Az ókori Rómában úgy tartották, hogy akinek a kertjében zsálya nő, az megmenekül a betegségektől. S ez így is van, hiszen annyi mindenféle testi nyavalyára ajánlják, hogy felsorolni is sok. Kiemeli gyógyhatását id. Plinius, Dioszkoridész, Ibn Szina, és még sokan mások. Dr. Varro E. Tyler, a Nebraskai Egyetem professzora így nyilatkozik erről a csodaszernek tekintett gyógynövényről: „Az ember által ismert valamennyi betegség gyógyítható a zsályával… csak elegendő növénygyógyászt kell megkérdeznünk. S bár valójában a növény nem gyógyít ki minden nyavalyából, a vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy izzadás gátlóként, tartósítóként, sebek kezelésére, emésztés serkentőként, és szájüregi problémák esetén hatásos. ”
Azt tarják, hogy a bölcsesség és hosszú élet jelképe, hogy jól hat az agy működésére, a memóriára, nyugtatólag hat az idegekre és javítja a koncentrációs képességet.
Hogy mennyire csodaszernek tartották, annak bizonyítására álljon itt néhány példa:
– a 10. századbeli arab orvosok szerint az ember élete a végtelenségig meghosszabbítható a zsálya használatával;
– az ókori görög orvosok a kígyóharapás és az epilepszia ellenszerének tartották;
– az időszámításunk első századában született De Materia Medica című gyűjteményes munka vizelethajtóként és a menstruációt serkentőként írja le, valamint a leveleit sebek kezelésére ajánlja;
– a salernói orvosi iskola is a halhatatlanság szereként tekintett a zsályára;
– régi angol közmondás szerint: „Aki örökkön kíván élni, májusi zsályát kell annak enni”;
– egy franci közmondás szerint pedig: „A Zsálya az idegek írja, ható ereje által // a szálütés gyógyul, a s láz tovaszárnyal” ;
– Kínába az európaiak vitték el ezt a növényt, ahol hamar felismerték gyógyító erejét, egyetlen fontjáért akár három font teát is megadtak, és azt álmatlanság, depresszió, elmebaj esetén alkalmazták, valamint emlőgyulladás ellen;
– Nagy Károly (748 – 814) frankuralkodó a növény „mindenre jó” (toute bonne) tulajdonságai miatt rendeltben parancsolta, hogy a királyi kertekben termesszék;
– a herbalista Hildegard von Bingen (1098 – 1179) gyomorbél rendszeri, keringési betegségekre és meghűlésre, sőt tuberkulózisra is hasznosnak tartotta;
– John Gerard (1545 – 1612) botanikus azt írta a Generall Historie of Plantes című művében, hogy a zsálya „hatékony a fej és az agy betegségeire … visszaadja a szélütésesek egészségét”;
– egy másik botanikus, az orvos Nicholas Culpeper (1616-1654) egyetértésben az előzővel száj és torok betegségeire, fekélyekre javasolja, valamint borban főzve külsőleg a férfi és női altesti bajokra.
Manapság javallata hasonló, jónak tartják külsőleg rovarcsípések enyhítésére, sérülések, sebek kezelésére, öblítőként szájnyálkahártya és torokbetegségek, mandulagyulladás gyógyítására, főzetét belsőleg az izzadás csökkentésére, szédülés, depresszió, álmatlanság ellen, javasolják továbbá az anyatej elapasztásának elősegítésére és menstruációs zavarok gyógykezelésére is.
Ennyi jó tulajdonság felsorolása után ne felejtkezzünk meg a konyhai hasznosításáról sem. Tartósítószerként tartják számon amellett, hogy karakteres fűszer. Erős antioxidáns tulajdonsága miatt alkalmas a húsok tartósítására, akadályozza a zsírok avasodását. Egyes vélemények szerint az élelmiszeriparban használatos tartósítószerek hatásosságával felveheti a versenyt. Ha bőségesen alkalmazzuk hal, hús, burgonyás ételeink elkészítésekor, megelőzhetjük az ételmérgezéseket. Fűszerként jól harmonizál a paradicsomos ételekkel, gyakran alkalmazza az olasz konyha a paradicsommártások készítésekor. Az ugyancsak olasz rizottók, pizzák, omlettek gyakori fűszere, de adható ragukhoz, levesekhez.
Végül, de nem utolsó sorban megjegyzem, hogy légfrissítőként is beválik a zsálya, és hogy az illatszergyártásban is felhasználják.
Legutóbbi módosítás: 2016.07.19. @ 17:42 :: dr Bige Szabolcs-
