unom, hogy minden szombaton
ezt olvasom: Váginé tulajdona,
szundít szegény a tranzit matracon,
amin a voltak áthúzott névsora,
Kovácsné, Nagy István, Amálka,
aztán ő, vajon ki lesz a következő
e húgyszagú ravatalon.
unom, hogy a kettes-kórterem
ajtaja mögött vár a négyágyas halál,
narancs, banán, dunsztosüvegben
langyos húsleves, a sorrend nem érdekes,
csak eszegesd, eszegesd Apám.
unom, hogy azt latolgatom,
élni vagy halni könnyebb,
és a sosem várt mindig napon
nem sírok, majd később,
ha megpihentek bennem a könnyek.
már szeretem a szombatot,
reggel felveszem legszebb ruhám,
viszek sok apró otthoncsomagot,
és hallgatom, ahogy szipognak az alufóliák.
