Egymagam sírok a föld kerekén.
Fény töri össze az éjszaka kérgét,
harmatos hajnalok csillaga jár,
távoli tájakon búvik a kék ég,
óvja a léptét lábainál.
Füstködök mételye mérgezi álmát,
mégis oly boldogan siklik tova.
Angyalok mosolya von köré rámát.
Lassan elindul – ki tudja, hova…
Omlanak, botlanak hajnali álmok,
ég pereméről már int a remény.
Virradat széléről mennyekbe látok.
Egymagam sírok a föld kerekén.
