Hol érintenek meg a harkály lábai,
hogy mosolyt csal arcomra az apró
karmok futása fölfelé a fán,
mindig fölfelé?
És hogy az ég, majdnem zöld
a fák lombjai között, és persze,
hát persze, hogy így is gyönyörű,
de mégiscsak szebb lenne,
ha neked mesélném keresve a szavakat,
amik most keresetlen tolulnak a számra.
És mégis, és mégis szebb lenne az a keresett dadogás,
csak az emlék, amit őrzök a nyári képről,
amikor nélküled gondoltam rád.
Mert te tudnád, hogy hol érintenek meg
a harkály lábai, hogy mosolyt csal arcunkra
az apró karmok futása fölfelé a fán.
Legutóbbi módosítás: 2016.07.20. @ 09:21 :: Irlanda Máté
