Álmos indián nyár rozsdázza a kertet, darázs dünnyög a mézillatú szőlőfürtök között. Bóbiskol lépcsőn a gazda, lábánál elnyúlva heverészik Mackó, néha horkant, füleit meg-meglendíti a zaklató legyek felé. Hangos csattanásra ugrik fel hirtelen, vakkant a zaj felé, majd képen nyalva gazdáját ismét elszenderedik.
Olyan, mint a tacskók általában, ám — anyja nem lévén finnyás az udvarlóival — kissé mássá sikeredett. Világrajövetelénél Anna néni bábáskodott és Feri, az állatorvos. A három kis barna gombócot gondosan nevelte a mamájuk, de Mackó nagyobbra gömbölyödött testvéreinél. Ezért is lett Mackó a neve. Másban is különbözött tőlük. Lábacskái rövidek voltak ugyan, de nem görbültek meg, ahogy egy igazi tacskóhoz illik, dereka rövidebb, orra pedig kerekebb lett. Farkát Riska tehén kurtította meg a kiskutya egy kószálós napján. Volt is sírás, rívás! De ebcsont s kutyafarok beforr, így Mackó azóta is peckesen himbálja alig farkincáját. Mikor kinőtték a kiskutyák a szopás korát, új gazdához kerültek. Mackót igen kedvelték, nem akartak teljesen megválni tőle, ezért a szomszédnak adták, így hol egyiknél, hol másiknál tanyázott.
Imádta a játékot. Hátralapított fülekkel loholt az elhajított labda után, lelkesen vetette bele magát a patakba dobott pálcáért, amikor meg gazdája ráunt a játékra, Mackó mellső lábaival a földre hasalva csaholt, hengergőzött, kunyerálta a játék folytatását. Kis fogaival belekapaszkodott a gazdi pulóverének az ujjába, el nem engedte a világért se, forgott gazdájával körbe-körbe, az ajtó előtt felejtett cipőket pedig örömmel rágcsálta meg.
Amint telt az idő, Mackó is megkomolyodott, ahogy egy felnőtt kutyához illik. Éber őrré változott, veszett ugatással riogatta a kapun belépőket, ha pedig előkerült a bicikli, a kapa, s a vizes korsó Mackóval nem lehetett bírni, ugrándozott bolondul, csaholt, alig győzte kivárni a gazdit. A mezőn meg dühös vérebként őrizte az elemózsiát és a vizet. Kezdetben legombócozták, nevettek a dühös kiskutyán az emberek, de hamar megtanulták, hogy nem lehet vele kukoricázni.
Aztán megtörtént a baj. Egyik délután éktelen sivalkodással sántikált elő a kertből, mellső lábából csak úgy dőlt a vér. Egyenesen a kapu alatti lappancs felé rohant, már amennyire rohanni lehetett három lábon, s meg sem állt Anna néni ajtajáig. Ott vinnyogott keservesen, s amire utolérte a gazdi, Feri már ölbe is kapta az éktelenül sivalkodó kiskutyát, bevitte orvosi rendelőjébe, bekötözte vérző lábát, simogatással, szóval nyugtatgatta, s Mackó hálásan nyalogatta a kezét.
Hamar kiderült, mi is történt. Az öreg Pisti bá’ a kertben kapált, Mackó meg ott lábatlankodott körülötte. Rászólt egyszer, rászólt kétszer, de a kutya játéknak vélte, kapkodott a kapa felé. Így esett meg, hogy megvágta lábát az éles szerszám. Nagy heg őrzi még nyomát a balesetnek, amúgy kutya baja a kutyusnak.
Máig is rejtély, honnan tudta tacskó, hogy Feri segíthet rajta. Okos kutya volt, tudott valamit.
Legutóbbi módosítás: 2016.07.30. @ 11:29 :: Kádár Sára Hajnalka
