üldögélt a fonott karosszékben
apró virágmintás kék kötényében
áldást sugárzott szép szeme
imára kulcsolva két keze
az utca népe
hiába kérdezte
ő csak hallgatott
s ha odaszaladtam
zsebéből egy savanyú
cukrot adott
réveteg nézett a múltba
sokat gondolt az
el nem felejthető búra
a cseléd lakásra és az Úrra
ki miatt nem kelt 26-ban útra
a szerelem itt tartotta
szolgálta a házat
csak alamizsnát kapott
azt is tovább adta
a három leánynak
aztán egy délután
az úr elfáradt
el sem köszöntek
hisz a cseléd várhat
kiürítették a szobákat
áthúzták az ágyat
s dédnagyanyám a
hátsó lépcsőn távozott
nyomában kullogott
a bánat
Amerikába hívták korábban
oly szép csipkét varrt
éjjelente lázban
szeretetben
s a rokonok végül
elbocsájtották
kifizetetlen
emlékszem mikor
elébe ugrottam nevetve
sosem láttam hogy könnyezne
a régi időket belül siratta
fájdalmat rejtett
végtelen mosolyba
emlékszem jóságára
és szeme kékjére
látom ma is
ahogy felnéz az égre
csak ült és várta a Halált
s mikor eljött érte
96 évbe hímzett
türelmes élete
boldogságra talált
búcsúzóul
kezét fejemre téve
megáldotta
azt a szelíd
nyári délutánt
Két szerelme volt , az első a Don kanyarban halt meg ,s maga után hagyott 3 leány gyermeket . Második szerelme a gróf , akit annak haláláig szolgált. Az egyiknek felesége lett, a másiknak cselédje. Tisztességben és szegénységben kísért 3 leányt az oltárig , egyik közülük szeretett nagyanyám volt. Istenfélő asszony lévén , naponta imádkozott értünk, magáért, és az elhunytakért. Neki köszönhetem, hogy első áldozó lehettem, és azt is , hogy tudom mi a hűség a tisztesség és az alázat . A munka nem kímélte , mégis szép volt még utolsó perceiben is . Élete végén sem nyűg volt a családnak, hanem áldás. Beteg soha nem volt, egészségben halt meg egy félmosollyal a száján , derűs arccal. Belealudta magát egy szép délután a szikrázó napsütésbe. Isten vigasztalja azóta .
Legutóbbi módosítás: 2016.07.20. @ 18:53 :: kátya portoro