a kivetettek
egykedvűségének
vásznára
haldokló gondolatot
fest az est
a vértelen húsra
közöny feszül
s ebek módjára
szűköl
kéj nélkül az éj
úgy simul az elfeledett
menny a talp alá
mint keresztfára az átok
könnytelen- könyörtelen
s míg a kegyvesztett idő
sebeket hasít a láthatóba
a láthatatlan
malaszttal vigasztal
kihűlt léleklángot melenget
koldushad ura
letépett arcokra foltozgat
fél mosolyt
elmosódik az oltár-kép
gyászába réved a gyáva nász
feltámad az utca mocska
s elhalkul a fohász