Archív
Mára az összegyűjtött régi levelek
olyan magányosak,
elfeledettek lettek;
volt, mikor a nap tőlük izzott,
várakozásom perce értük remegett
beivódtak a tudat forgatagába;
azóta szorgalmasan rejtegetik
akkori életem könnyeit,
mosolyát, hevességem
meggondolatlan szavait, mozdulatát;,
de a felidézés kopott filmkockáin
mintha mindvégig valaki más
játszaná szerepemet,
és a szinkron is alig érthető…
Közeledés
Egy magányos „Futó Ismeretség”
hívogat gyakran telefonon
mímelt közvetlenséggel, ahogy barátot
szoktak, akik régről ismerik egymást;
gondolom, nincs kinek kibeszélni
elzárkózottsága izgalmait,
az élet sűrűjébe akarja beélni magát:
„aki fontos lehet másnak,
magának is egyre fontosabb”
hiszi, s én ráhagyom; elszórakoztat;
Már csak időpont kéne, meg cím,
– sürget,- s elvárja, közeledjenek
egymáshoz térben, időben
a megközelíthetőség főútvonalai.
2016. április 2.
Legutóbbi módosítás: 2016.07.16. @ 08:35 :: Koosán Ildikó
