Ünneplő ruhám szélibe kapaszkodik
a tegnap öröme,
aranyszárnyú madarak röptén
vergődő emlék kéri számon
a tócsában halódó magányt,
miért mosdat arcot a ma,
ha a holnap mosolya
homlokráncain a halált ringatja.
Akkor tenyered melegén virrasztott
kettőnk valaha-álma,
parázs sietett tűzből lopni, mindig
velünk ébredő pillanatot,
csak vártunk, hisz vállunk akarta
az ölelést, ujjunk csókot váltott a perccel,
falon az óra irigyen hallgatott,
kint eső szemetelt…
a tékozló idő egyre téged követelt.
Ünneplő ruhám széliről árokba költözött
kettőnk öröme,
tegnapok sietnek utolérni a holnapot,
te még vársz, én hallgatok,
fekete könnyet sírnak a hajnalok,
még füledbe súgja az erdő búcsú szavát,
lépted a sárba veszett…
ajtóm előtt a tavasz, a tegnap karjában reszket.