Anyaszült…e/s/ztelenül halunk meg.
Nincsen benne ráció, bár szertartások kísérik, miként gondolkodásunkat a világról: reggeli kávé, cigaretta, séta vagy elmenős feladatok, vagy vissza a sodrunkba, amiből az imént hoztak ki; pedig vittek és el, mert a sodrunkban vagyunk leginkább itt és meg.
Valójában az ENDről és a legföljebbről akartam gondolkodni, de aztán beleszólt a nagyorrú, ősz loboncú, aki emlékbe szökkent hirtelen, vagy csak inkább átcsúszott vagy átlényeg/telen/ült. Mert a lényeget itt hagyta. Sapere aude. Horatius és Kant és Esterházy – és lényegtelen, melyiküké a copy right. All right?! Mert nyelvi játék minden. Átlelkesített szó /co: J.Ch./másfele lélegzés, belülről kifelé lelkezés nyelvi segítséggel; amögött pedig már ott az egész ember a maga hitelével és szabadságával, az életrákkal vívott konszonanciájával.
Szóval egy apró csúnya, szellemes ember, aki mindent tudott a kabarék és a rádiókabaré világáról, és igen nagy dohányos volt, amiért rendszeresen verték, szinte megélhetési vertnek mondható, de ebből most kihagyjuk a származást és a történelmet, sőt még a bagót is, hiszen nem is amiatt gyepálták.150 centis, 45 kilós zsokéalkata miatt a 60-as évektől a 80-as évekig valamennyi magyar kalandfilmben jószerével őt ütötték. Kit verjenek, ha nem őt, lásd Az oroszlán ugrani készül stb. Egyszóval Bán Zoli bácsi kórházban volt, mivel magára emelt kezet apró, fehér rudacskák tömkelegével; de mi már egy vendéglőben találkoztunk vele. Anyám a nagydarab nők anyáskodó szeretetével lépett. hozzá:
– Zoli bácsi, úgy örülök, hogy látom!
– Hagyjad. Kórház… – és beleszívott hosszan szűrőtlen cigarettájába, majd vádlóan fölmutatta. Hangja reszelős-kaparós.
– Zoli bácsi, és nem mondták, hogy kevesebbet kéne? – kockáztatta meg anyám a napi két dobozosok hitelességével.
– Mér`? -recsegte Bán minden megBánás vagy megBántást nélkülöző túlvilági hangon. – Legfeljebb tovább leszek halott…
– Hát, ez zseniális – szóltam én, aki érzékeny orrcimpákkal kiszimatolom a zseniből a zseniálisat – milyen szellemes!
– Ugyan már – suttogta B. Z. – ezt sem én találtam ki…
A szöveget később fölleltem valamelyik nyugatosnál, aki nyilván szintén csak lopta, mert valójában az élet meg van élve, a halál meg van halva /vagy élve az is/, mindegyikünk csupán plagizál a maga többé-kevésbé szellemes módján. Kinek mennyire telik.
Ezért akartam még bevetni a mosógépet, kedves Péter. Nem nagy szám, elég olcsó ahhoz, hogy mosó- és szárítógép is – de talán a gondolat, az üzenet miatt adták, és mi még a Rád gondolás tudatlanságában, de büszkén vettük. Van ebben némi dőre rátartiság, szinte a tudatlanság hübrisze is, hiszen ha belegondolunk, csakis a piszoknak, a szemétnek van jövője, vele szemben minden kilátástalan, so zu sagen temporális – jóllehet, ha van isten, akkor más a helyzet – kedves Péter – Babitstól tudjuk: Isten szemében nincs szemét. Tehát nem szemétkedem. A gépen lefutott a program, jöhet a kiszedés, teregetés, ahogy kell vagy ildomos – de a kijelzőn makacsul ott áll az írás – írva vagyon pediglen digitalice az üzenet: END.
És akkor nekem, kedves Péter, egyáltalán nem a vég jutott eszembe, hanem az, hogy amikor Te meglátsz egy ilyenfajta lehatároló baromságot, és elemző agyaddal nekikezdesz a fordításnak és értelmezésnek, és üzenetet küldesz a szabadságról, a továbbírandó, élendő valóságról, sőt igazságról: ÉS
Legutóbbi módosítás: 2016.07.15. @ 19:18 :: Petz György