beindult az igazi nyár…
Már rég tart a szezon,
beindult az igazi nyár…
A víztükör feszített,
az usziban enyém egy teljes sáv!
Hiába a mediterrán éghajlat,
ha te sehol sem vagy,
és a tenger sincs közel.
Egy hajóra álmodom magam –
elmerülök csendjeimmel,
miközben tempózom a hosszakat…
Odakünn a Nap magasan áll,
délutánba fordul tüzes hintaján.
Egy padon süttetem magam,
szalmakalappal fejemen,
kezemben verseskötet…
Majd a szelíden bólogató
hársfák csalogatnak,
hogy alattuk kinyújtózzam.
Jó ez a csönd, mi belém költözött,
heverészni a frissen nyírt füvön.
A kerítésen túl az utca is kihalt,
délutáni csendes pihenőt tart.
Nincs lárma, autó sem tülköl,
ebéd utáni sziesztájukban
lehúzott redőnyökkel
szundítanak a háztömbök…
Madárfütty…
A távolból alig hallhatóan
– beépített ismétlőprogrammal torkukban-
gerlicék burukkolnak.
Fejem felett vakító, nyári ég,
néhány fehér felhőfoszlány
mozdulatlan hever végtelenjén.
Csupán retinám zenitjén rezeg
néhány kis aranyló pötty
csukott szemhéjam mögött,
melyben szüntelen megjelensz…
Szívem egy lakatlan sziget,
de a fényjáték visszahozza a letűnt édent,
és magasba húz, mint madársereg…
Arcomat a kék égbe mártom,
hallgatom halk neszét a suttogó lombnak,
s hagyom,
hadd melegítse derekamat a nyár,
míg a fakószürke, beton házfalak
hősugárzóként izzanak az éjszakán…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: D. Bencze Erzsébet
