Egy-egy elejtett szóból Apa és Mami között, és a gyakori telefonálásokból sejtettem, hogy a telefoncsengések összefügghetnek egy bizonyos nap közeledésével. Ez a nap pedig Vicuska születésnapja. Én örültem, mert olyan jó dolog, amikor megünneplik valakinek a születés, vagy névnapját, de még mindég nem voltam azzal tisztában, hogy miért kell számon tartani ki mikor születik. Vica közölte velem, hogy ő szakít a hagyományokkal, és a születésnapja alkalmából szeretteit sajátkészítésű ajándékokkal lepi meg. Ezt én jó ötletnek találtam és nagyon kíváncsi voltam, mit talált ki szeretett barátom.
Egyik délután elmentünk Vicuskával Kati nénihez, tőle kért tanácsot, mit tudna és hogyan elkészíteni szüleinek. Valami olyant, ami nem gyerekes, és mégis kedves. Beszélgettek, és Kati néni azt ajánlotta, hogy színes gyurmából készítsen valami kedves tárgyat, például apunak asztali ceruzatartót, hurka technikával, maminak meg egy hatalmas szájú halat gyűrűtartónak. Szerinte örülnének neki! Egyből összedugták a fejüket, és Kati néni elővett valahonnan egy csomó gyurmát, és elkezdték megdolgozni. Nekem nem tetszett a szaga. Azt mondták, az kiszárad belőle, és olyan kemény lesz, mintha agyagból lenne. Még be is lehet festeni, olajfestékkel és egészen pofás lesz.
— A saját készítésű ajándék mindig kedvesebb, mint a boltban vásárolt. Amit a legkedvesebb hozzátartozónk készít el, az felbecsülhetetlen értéket képvisel. Az mindig nagyon értékes ajándék, mert abban benne van minden, ami az összetartozást és a szeretetet képviseli! — mondta Kati néni, és egy pillanatra olyan lelkes és fiatal lett, annyira megszépült.
Engem jó érzéssel töltött el, büszke voltam szeretett barátomra, és éreztem, hogy nem csak a gyurma kezelését sajátította el. Kati néni igazi nevelő volt. Finoman nyesegette, csiszolgatta a nyers gyémántot. Olyan finoman, hogy Vica észre sem vette, az alakítgatást, nyesegetést.
Olyan ügyesen, mint Vicuska a gyurmát pödörte, sodorta, és ügyesen tekerte egyenletesen, szorosan egymás mellé. Kicsivel alacsonyabb volt az edényke egy felállított ceruza magasságánál, de jó sok írószer elférhetett benne. Kati néni javaslatára még díszítés is került rá. Ugyancsak gyurmából kapott a ceruzatartó szép szemet és kissé nyomott orrot és egy ásító szájat. Sőt, nagy kapa fogakat is, meg kétoldalt két nagy lekonyult fület. Nagyon muris lett az egész. Kati néninek nagyon tetszett, de nekem is, és úgy láttam Vicuskát feszítette a büszkeség, ő is elégedett volt magával. Szerintem joggal!
A Maminak szánt ajándék az nyújtással és finom formázással kezdődött. Ebbe kicsit többet segített a tanár néni. Nehezen akarta a hal a hatalmas száját megtartani. Vicuska igyekezett hűen lemásolni egy pontyot, de nem igazán sikerült. Ekkor Kati néni javasolta, hogy ne akarja a valóságos halat utánozni, hanem engedje el a fantáziáját és a halnak lehet a szájához mérten kisebb teste is. Ez az ötlet az én barátomnak szárnyakat adott és egy ökölnyi szájhoz született egy nagyobbacska fej és egy gyorsan keskenyedő rövid haltest. Nagyon tetszetős lett! Az öblös nagy száj sok gyűrűt lesz képes tárolni.
— Na, most a minta megvan, tegyük félre. Kezdjük, előröl. De javaslom, amíg lap, addig próbáld a pikkelyeket rárajzolni. Az úszókkal is jobban boldogulsz addig, amíg a táblán fekszik.
Alig egy óra múlva elkészült a remekmű, igaz, segítséggel, egy nagyra nyitott szájú hal, az úszóin támaszkodott, ügyesen hajlott az aránylag rövid teste, melyen a hátúszó és a farok úszó szépen érvényesült, a pikkelyek jól mutattak, a kopoltyú fedői szinte éltek, arra a pillanatra várva, hogy a szájában lévő értéket kiköpje, vagy éppen elússzon vele. Mami összes gyűrűje el fog férni a hal nagyra tátott szájában.
Vicuska boldog volt. A maga készítette ajándék nagyon jól sikerült. Megpuszilta Kati nénit, aki ettől meghatódott. A nagy szobrászkodás végére Sanyi is előkerült és kíváncsian megnézte, az első mancsával még meg is tapogatta a remekművet. Lett egy kis ijedelem, hogy esetleg kárt tesz bennük, de Sanyi nagyon érti az érintés mesterségét.
Vicuska még azt is elhatározta, hogy ő süti meg az ünnepi születésnapi tortáját. Izgalmasnak találta. Egyszer már sütött egyedül tortát, de a nagymamája kis segítségével. Az nagyon jól sikerült, most egymaga akart nekivágni. Meglepetésnek szánta, nem akarta elárulni senkinek, még Maminak sem. Beszélt Kati nénivel, azután mégis elmondta Maminak, aki örült neki, s biztosította, ha kell, szívesen segít! Vicuska mégis egyedül szerette volna. Mami rábeszélte, hogy előtte süssön egy próbát, így sokkal biztosabb lesz az eredmény.
— Ha jól sikerül meghívod a kedves barátaidat egy jó délutáni összejövetelre. Csak úgy… — biztatta Mami büszke csillogással a szemében.
— Ugye, Popely is jöhet? — kérdezte Vicuska.
— Úgy tudom, ő is a barátod — mosolygott rá Mami, s nem szólt semmit Vicuska elpirulása miatt.
Én tudtam, hogy Vica pulzusa most legalább százhatvannal száguld, és olyan az arca, mint Mami piros színű blúza. S ezt a piros arcszínt az én tanárom nevének kiejtése okozta. Érdekes dolog ez a szerelem nevű érzés. Kicsit szórakozott lett kisgazdám, de jól áll neki a szerelem!
Elgondolkodtam: Én is leszek, lehetek szerelmes? Ugyan honnan fogom tudni, hogy szerelmes vagyok? Még az egyik kérdésre nem is tudom a választ, a másik kérdés már megszületik az agyamban. Jaj de kutyadolog olyan kutyának lenni, aki csak emberek környezetében él. Szinte elfelejt kutya lenni! Eszembe jutott Picur, olyan sokszor eszembe jut. Mi szavak nélkül is megértettük egymást. Nagyon hiányzik!
Nekem ő hiányzik nagyon, vagy egy olyan társ, mint Picur? Tudom én, hogy jó dolgom van, azt is tudom, hogy jó, ha úgy szeretik a kutyát, mint engem a gazdáék, de érzem, hogy egy másik kutya teljesebbé tenné az életemet. Talán ennek is eljön az ideje!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
