Napsugarat gyűröget a reggel,
lomb közé már rozsdás árnyalat
szivárog, és bús, püffedt szemekkel
tekint végig a tájon a nap.
Életet lop virágtól az ősz: fáj,
fakul miden, és ez kimerít,
árnyban pihen elnyúlva hűvös táj,
próbálgatja arany színeit.
Az út szélén elmúlás söpör – lám,
szárnyán röppen álmos falevél,
képzelete új tavasz körött jár
(álmainkban már kisért a tél)
Legutóbbi módosítás: 2016.09.22. @ 09:00 :: Havas Éva
