Nem nézett még fa ennyire áthatóan, göcsörtös odva: látó szeme.
Nem mondtam ki semmit ennél szomorúbban és mégiscsak boldogan.
Érezhet-e még irántad egy tanítvány, mert sorsa kerülőútján végre
rögeszmétlenné szépülhetett a lassú értelem? Hiánytalan a döntésre
képtelenségek forma-bontotta árja. Elindulásra hívó, száradó indulat
viszi bölcs botként, lépteid nyomában, mindentlátó indulatnélkülisége
vak legyen-e, szemfényvesztések maroknyi szeretetével ujjbegyein.
Másféle érintése földrészeket fog ki, míg e hálóban temérdek szóval,
vonásait tenger rajzolja meg, közelebbé, hol itt – hol ott felbukkanó
angyalszárny-vitorlással és igazi festetlen Nagylelkűség anyahajóval.
Legutóbbi módosítás: 2016.09.14. @ 18:33 :: Marthi Anna