Te azt mondod arany.
Én azt, hogy az erem.
Te azt mondod platina.
Én: Jaj az ízületem!
Te azt mondod ólom,
én a lábamban érzem,
te szárnyalni készülsz,
s én vágyódva nézem.
Te mész, mint a meszes,
már nem is hallasz,
a napi edzéstől
mint jegenye hajlasz.
S az én meszem? Kemény.
Érfalat rongál,
s kajánul vigyorog
lábszárfájdalomnál.
Te azt mondod, ezüst,
s tárcádra mutatsz,
majd sanda nézéssel
hajam közt kutatsz,
s felderül arcod
ha pár ezüsthajszál,
felfedi magát,
míg bújt reményt dajkál.
