Apáti Kovács Béla : Utazás a szappanbuborékban

Nyomtatás

— Óvó néni! Óvó néni! — kiáltotta Panka az óvoda udvarán, amikor megpillantotta a közeledő óvónőt.

— Igen, Panka, mondd, mit akarsz?

— Tessék nézni, milyen nagy szappanbuborékot tudok fújni! — ezzel a kislány egy nagyot belefújt a kezében lévő játékszerbe.

Szép, nagy szappanbuborékok szálltak a levegőbe egymás után. Öröm volt nézni, ahogy röpködtek köröttük. Az óvó néni is el volt tőlük bűvölve.

— Nagyon ügyes vagy, Panka — mondta.

Talán ez bátorította fel a kislányt, mert tovább dicsekedett tudományával.

— Tegnap olyan nagyot fújtam, mint én. Tessék elképzelni, amikor beleléptem a buborékba, az váratlanul emelkedni kezdett velem. Szálltunk, szálltunk fel a kék ég felé. Egyszer csak azt vettem észre magasabban vagyok, mint a templomtorony. Pedig ugye az igen magas épület?

— Valóban, az igen magas. Ablakaiból lehet látni az egész falut — helyeselt az óvó néni. — Mondd csak, milyen magasra repültél fel azzal a szappanbuborékkal?

— Hű, ha azt én tudnám — válaszolta Panka egészen komolyan. — Annyi bizonyos a szappanbuborékom felvitt egészen a csillagokig. Onnan néztem le a földre. Még az óvó nénit is láttam. Ha felnézett volna az égre, bizonyára meglátott volna, ahogy egyik csillagtól a másikig repkedek.

— De hiszen nappal volt, Panka — nevette el magát az óvó néni. — Nappal nem láthatóak a csillagok.

— Nekem olyan szemüvegem van, amivel mindent látok. Óvó néninek még nincs ilyen? Majd szólok anyukámnak, hogy vegyen egyet az óvó néninek is pénteken a vásárban. Nekem is ott vette. Nem is volt drága. Csupán csak két gombóc fagyi árába került. Ugye az nem sok?

— Nem, egyáltalán nem drága — válaszolta az óvó néni mosolyogva.

— Holnap elhozom, hogy az óvó néni kipróbálhassa. Meg tetszik látni, ezzel a szemüveggel mindent lehet látni. Még azt is, amit az ember nem akar. Ha lett volna ilyen szemüvege az óvó néninek, láthatta volna, hogyan röpködtem a szappanbuborékkal. Egy nap alatt bejártam az egész csillagos eget. Olyan csodás volt, mintha csak a mesében lettem volna.

— Mit láttál a csillagokban? — kíváncsiskodott tovább az óvó néni.

— Nem is tudom mind elmondani, annyi minden szépet láttam. Még a tündérek csillagát is meglátogattam. Tetszik tudni, a tündérek egy nagy csillagon laknak, és onnan járnak le a földre.

— Ezt nem tudtam. Mesélj nekem erről a csillagról! Milyen volt?

A kislány egy kicsit elgondolkodott, majd mondta:

— Egy nagy, fényes csillagon laknak a tündérek, ahol minden drágakövekkel van kirakva. Itt örökké tavasz és nyár van. Az ottani madarak olyan szépen tudnak trillázni, hogy hozzá hasonlót még nem hallottam. Az egyik tündér még meg is vendégelt a napsugarakból épített házában. Kár, hogy az óvó néni nem lehetett ott. Bizonyára jól érezte volna magát.

— Majd fújsz nekem is egy ilyen szappanbuborékot, és engem is felvisz a csillagokba, ugye Panka?

— Igen, óvó néni — mondta csillogó szemekkel a kislány, és újabb buborékokat eregetett a levegőbe. — Ezek még nem elég nagyok, de a következők már biztosan akkorák lesznek, amibe az óvó néni is belefér.

— Akkor csak igyekezz! Én is szeretnék utazni a szappanbuborékban — mondta az óvó néni és megcirógatta Panka buksiját.