Boér Péter Pál : FELFÜGGESZTETT ZÁSZLÓK

Nyomtatás

SZEREPLŐK:

Dénes

Mihály alkoholista

Levente, a Szakértő

Jolánka, Dénes feleségének hangja

Misztikus női hang

Kaszás férfi

Járőrparancsnok

Első felvonás

Szín: (Park éjjel. Fák alatt, egyszerű padon ül. Háttérben és oldalt egy-egy templom dereng. Mögötte, zászlórúd. Fiatal, harmincas éveiben járó férfi a padon ülve, előregörnyedten, térdén állát alátámasztva tenyerével beszél. Egymaga van a színen.)

Dénes: De furcsán süvölt a szél, hogy kerülök ide? Ekkora Holdat még soha nem láttam. Gonoszul világító fényével kikészít, mégis látom őket! Simogat a szél és a fülembe süvít, mint mikor gyerekként búgócsigát pörgettem. Dagad a Hold… Ez már kóros neki! Nem? Nem is fedi az ocsmányságot, amit már látni sem akarok. Nincs elég sötét, elég bódult sem vagyok ahhoz, hogy feledjem, amit valójában nem is akarok. Fák közé jöttem, és most azt látom, amit elvettek tőlem. Szétvilágítja a Hold!

Néha az ember azt hinné, fantáziazsugoruk van, mert a digitális kijelzők helyett, zászlókra emlékeztető lepedőket használnak. Be sem keretezik őket, hanem úgy húzzák fel, mint a régi zászlórudakra. Ma ezek borítják be értelmes jelszavukkal a környéket. „Le a kulturálatlan kultúrával, kulturált kultúrát a népnek!”

(Mormolja) Mögöttem a múlt, bennem a jelen, előttem a semmi. Ott egy lerakat — hm! — Biztos, hogy jó helyre jöttem? (Fejéhez kap, és letörli a ráesett galambpiszkot) Galambröptű, nyáresti dinamit. Ezen a fán sem pacsirta szól…

(Mormolja) Mögöttem a múlt, bennem a jelen, előttem a semmi. Ez egy hadizsákmány, szabadrablással. Nem akarom látni a beszabályozókat, szétfeszítitek életem minden apró forgácsát! Mi maradt még? Megettem ma is a négy deka párizsimat. Magamat legkevésbé sem siratom, de a húgom megérdemelte-e, hogy tanulmányai elismeréseként dicséretnek csomagolt gyalázatot kapjon? Nekem nem olyan fontos a kémia, mint neki, lapáttal kavargatja a vegyi anyagokat egy ételgyárban, nagyjából úgy, mint egy betanított munkás.

(Felnéz) Még kövérebb az a nyavalyás Hold, és mégis tetszik, pedig mindent megvilágít, amit nem szeretnék. Hiába dugta maga mögé azokat, jól látok, túlságosan tisztán!

(Lenyúl a földre és felemel egy fél literes flakont, ránéz, szinte szuggerálja) Ha más nem, te legalább itt vagy velem bátorítónak. Gyere, cuppantsak egyet a szádra! Egymás nélkül nem is bírnánk ma éjjel, ugye? Na ugye?! (Megkopogtatja az oldalát) Jól bírod, most te vagy a legjobb barátom! (Még egyet húz az üvegből) Mellényúltam az előbb, nem simogatlak tovább, ha kell, szerteszét taposlak. Kit érdekelsz te, palack, ami benned van, ő az én éjjeli barátom! Minden homályban sejlik. Behunyom a szemem, de az az idióta Hold úgy fénylik, hogy fehéren látom az összes feketét.

Jucikát még csak kibírnám, de apámat talán hollók őrzik, valami fekete tömlöc mélyén, ezernyi keselyű reptével övezve… Nem érdemelte! Csak azért, mert ki merte mondani, hogy legeslegfelül nem mindig az van, ami látszik. „Látják azokat a gyönyörű vadludakat a tengerkék égen? Ők nagyobb urak mindnyájunknál!”

Emlékszem, gyáván álltam, mint egy óriás, düllesztett szemű, szétrobbanásig felkövéredett hal… Jutalmul kinevezték adócsalónak. De nem ám ilyen egyszerű mezeinek, aki fizet egy elviselhetőbb bírságot! Á, dehogy! Rádöbbentették, hogy egy korábbi megállapodás értelmében minimálbére arra kötelezte, hogy jövedelme felét a Nyúlfül hosszabbító egyletnek irányítsa át. Egy sorozatgyilkost is emberségesebben fognak el tán. Ott előttünk leteperték, hátrafeszítették kezeit, és négyen géppisztolyt szegeztek fejének. Ha megmozdult volna, egész biztos, hogy szegény arcmaszkos kommandósok önvédelemből kénytelenek lettek volna végezni vele. Lehet, hogy jobb lett volna neki, mert így sokkal hosszabb ideig fog tartani az egész. Többet kapott, mint egy minősített gyilkos, mert Money… (Pink Floyd bejászás). Csak ne lenne, ilyen búzamező színűre mázolva a dagadt Hold fényétől minden. Sokkal könnyebben menne.

(Mormolja) Mögöttem a múlt, bennem a jelen, előttem a semmi. Mindenki alszik, legalább nyugodtan gondolkodom még egy kicsit. Végül is, a gondolkodás szokása a legtiltottabb szabadság, remegnek a szó kiejtésétől is.

Magukban, nyugágyaikon heverészve dőzsölnek, parancsokat osztogatnak és lenyomnak…

Ha nem tudnám, hogy július van, megesküdnék rá, hogy havazik, minden olyan színű.

Csak most látom, nem vagyok egyedül.

(Lenyúl a pad mellé, kortyol egyet, kiegyenesedik, végigtörli a száját, és folytatja komor melankóliában)

Vajon sorstárs? S kit tisztelhetek ebben a fényes, lassan hajnal felé baktató, csupa fás árnyékvilágban? Még valaki virraszt… Milyen érdekes, külön-külön virrasztunk. Ő nem tud rólam, de én tudok róla. Árnyékvilág, annyiszor hallottam. Ma éjjel meg is látom, mindennek annyi árnyéka van. De nem is ez az árnyékvilág jelentése, hanem az a mocsokkal fedett sötétség, amiről először azt hittem, a Hold mögött van és elfedi, ezzel szemben bevilágítja!

(Mormolja) Mögöttem a múlt, bennem a jelen, előttem a semmi. Szépen zenélnek a levelek. Szeretném megismerni sorstársamat, ilyenkor csak kolléga lehet, hasonló gondolkodású. Kopogtassak az ablakon, vagy job, ha békén hagyom? Minek moralizálni, hogy aztán kitérítsem szándékából? Felállok egy picit! (Kiegyenesedik, széttárja kétoldalt karjait, és rugózik, karhúzásokkal) Nagyon kellemes az éjszakai levegő, sokkal tisztább. Valami, valamit kiszűr belőle, és nagyon egészséges a tüdőnek. Egy légzés be, egy légzés ki. Ki-be, ki-be! (Légzőgyakorlatot tart) Igaz is, nem biztos, hogy az én tüdőm egészségi állapotának feljavítása a legfontosabb dolog ebben az agyon holdsütötte éjszakában. Hajnalig már csak elleszek azokkal, amik vannak… Amúgy tényleg kellemes! (Beleszippant az éjszakai levegőbe. Megdermed, és ijedten előre mutat) Ezek a mocskok, akik a Hold mögül kukkolnak, telirakják a várost, falvakat, utak szélét, sőt, még a mezőket is szabályzászlókkal, nehogy elfelejtsük, hogy nem a ringó búzatenger, sem a kúszó felhők vagy hömpölygő folyók, hanem ők az uraink. Mennyire ostobák, talán egy pillanatig sem gondolkodnak el azon, hogy előjegyzésben, mindannyian a négy szál deszkából csinosított öröklakás várományosai. (Feltekint az égre, zsebre teszi a kezét, megdermed) Mennyi csillag, és sokkal több lenne, ha az a dagadó reflektor nem virítaná mindet szét. Az ott a Nagy Göncöl! Lássuk csak, már rég elfelejtettem, a szárától számítva merre is van a Kis Göncöl. Á, úgy látom, megtaláltam!

(Rámutat egy pontra, mormolja) Mögöttem a múlt, bennem a jelen, előttem a semmi. Mi a túró lebeg előttem, kísértet, vagy átmeneti barátom már túl sokat segített és hallucinálok. Suhognak itt az árnyak, s arrébb valami sötét karó magaslik. (A homlokához kap)

Ilyen nincs, a maguk szemérmetlen exhibicionizmusával ezek ide, a park közepébe is képesek voltak berondítani egy szabályzászlót, tartórúddal. Még egy bicska sincs nálam, hogy kivágjam. Eszük van, vasból csinálták…

(Leül a padra, megint az eget nézi)

A Hold már ötször akkora, mint lánykorában, esteledéskor! Lehet, hogy megbetegedett?

(Mormolja) Mögöttem a múlt, bennem a jelen, előttem a semmi. Jobbra valami idióta nyikorog, sajnos. Recseg az avar, meg kell mondanom, nem vágytam társaságra…

„Aj, ha ez az éjszaka, három teljes hétig tartana!”

Nótázhatnékom lett, az a baj, hogy a botladozó éppen erre jön, nótázni meg egyedül sem szeretek mostanában. Ez előrehaladottabb állapotban van, mint én! Úgy látom, azt hiszi, hogy a sétányon átdobott deszka, palló egy patakon…  Mindjárt elesik… Vajon ki és miért tette oda azt a deszkát? (Feláll a padról és járkál)

Ej, ha dédnagyanyám nem az angol kisasszonyokhoz járt volna egyetem előtt, anyám most nem egy vegyiruha-gyárban dolgozna. Én is utálom a munkahelyemet, minden reggel gyötrődés bemenni. Amikor leseggfejeztem a főnököt, egyenként mindenki gratulált, majdnem szobrot emeltek nekem.

(A homlokához csap, patetikusan mondja) Másnap, úgymond saját érdekemben, átrepítettek az árufeltöltők közé. Ha nagyon ügyes vagyok, előbb-utóbb visszakerülök oda, ahonnan elönkénteseztem… Bírom a munkát, nem alázatoskodom, nem is nyivákolok. Az örömszerzés legyen mások dolga!

A közösségi munka magasztos felemelése gomolyog előttem, csak az a baj, hogy mindig lepottyan, és sem a munka, sem a közösség nem emelkedik sehová.

(Mormolja) Mögöttem a múlt, bennem a jelen, előttem a semmi. Reggeledik, vagy még nagyobbra dagadt ez a fojtó? Érzem, ahogyan távcsövekkel kukkolnak a mögötte bujkáló beszabályozók, és beállítják a fény erejét, hogy még éjszaka se tudjak egy utolsót gondolkodni, és magasról le sem füttyenteni őket.

      (Feláll, idegesen sétál minden irányban, gesztikulál és egyre hangosabban beszél) Jolánkám, Jolánkám, csak tudnám végre eldönteni, hogy a világító mögött bujkáló, aszimmetrikusan felsorakozott tagoktól, vagy a te hiányod miatt kapok holdszúrást, a holdfürdőzés eltúlzásától.

Tántorog egy kolléga, és nagyon közeledik. Ha jól látom, már átbillegett a pallón. Mielőtt ideér, simulj az ajkamhoz, kedves.

(Lenyúl, felveszi az üveget és nagyot kortyol. A spirálisan közlekedő éjszakai részeg megérkezik)

Mihály: Jóccakát, kolléga úr! Maga is elüldözött?

Dénes: Jóccakát, honnan üldöztettem volna?

Mihály: (He-hebegve beszél végig) Engem az asszony zavart el, nem szereti, ha iszom. Három hete minden éjjel, amikor már biztosan alszik, felkelek, veszem a pajtást, besüllyesztem a belső-zsebembe. Két-három órát sétálok, elfogyasztom, aztán hazamegyek. Egy kevés egyenes redőzetű, megroppantó alvás után felébredek, és pár percig, míg az ajtón kívül kerülök, alig bírom eljátszani a frissen kialudtat. De így nem veszekszik az asszony. (Csuklik egyet) Továbbá meg van győződve arról, hogy leszoktam a legjobb barátomról! (Előveszi az üveget, nézegeti, simogatja) Oda nem adnám semmiért, de jobb a békesség. Maga is így van evvel?

Dénes: Hogy is mondjam… ez nem igazán tartozik magára, futó ismeretségünk második percében. Ha jól látom, én vagyok az idősebb, szervusz, komám, Dénes vagyok!

Mihály: Szervusz! Mihály a nevem! (Mutatkozik be a tökrészeg) Szeretem a nevemet, tudod, annyit hülyéskedünk, mikor nem dolgozom, mindenki Misinek szólít. Én meg, hogy jól horkoljak a munkában, az összes csajt, aki túlsúlyos, Misinek nevezem. Azt hiszik, hogy tetszenek nekem, és ők Mihály kedvencei, pedig csak azt akarom mondani, mi háj van rajtatok!

Dénes: Hol dolgozol?

Mihály: Horkoló vagyok.

Dénes: Micsoda?

Mihály: A textilgyár zajártalom-felmérőjében, ahol én vagyok a zajforrás. Napi öt órán át horkoltatnak egy hangszigetelt szobában, ebből bizonyítják a szövőlányoknak, hogy tévednek. A teremben nincs túl nagy zaj, nem érheti őket károsodás. Megmutatják a felméréseket és a kinti méréseiket is. Képzeld, elhiszik! Munka után már tényleg frissen megyek haza. Évek óta azon spekulálok, hogyan kellene az asszonyt rászoktatni, de ő csak kávét hajlandó nyakalni. Innen a pénz, utálom még a bűzét is! Azt hiszem, én vagyok az egyedüli kávé-antikoffeinista a környéken. Mindig úgy könyvelem, mintha kétannyit vettem volna. Úgy teszek, mintha az enyémet diszkréten leereszteném. Néha egy-egy mosatlan csészét kinevezek saját enyémnek, így aztán sikerül összespórolni a piára valót.

Dénes: Mekkora mázlid van, hogy te kezeled a pénzt.

Mihály: Én is így látom, de nehogy tippeket adj az asszonynak, mert meg van győződve arról, hogy leszoktam a legjobb barátomról.

(Sípolva nevet, Dénes is kényszeredetten elmosolyodik)

Dénes: Na, Mihály barátom, mik a további terveid?

Mihály: Mire gondolsz?

Dénes: Mondjuk, úgy a következő öt percre, szeretnélek meghívni egy közös szenvedésre.

Mihály: Eleget szenvedek én egyedül is, miért szenvednék veled?

Dénes: Tudod, az italozást szenvedélynek nevezik…

Mihály: Húzd meg a flaskámat! (Odanyújtja a lapos üveget) Konyak van benne.

(Dénes is átnyújtja a saját üvegét)

Dénes: Az enyém egyalkalmi kisüsti. Ne sajnáld! Most, hogy ilyen jól kibeszélgettük magunkat, van egy ajánlatom, szeretsz játszani?

Mihály: Épp nincs kártya nálam, sajnos. Szerintem nem látnánk a lapokba, akármilyen fényes ez a túlzásokba esett Hold…

Dénes: Nem arra gondolok, Misi, sokkal érdekesebbre!

Mihály: Parancsolj kérlek, semmi jó elrontója nem vagyok.

Dénes: Mihályom, eltalálsz az állomásig?

Mihály: Nem vennék rá mérget, de ha nagy szükség van rá, odaszolmizálom magam.

Dénes: Figyelj, aki hamarabb ér az állomásra, az lesz a másik vendége.

Mihály: Mi van, ha nem győzök?

Dénes: Akkor duettet iszunk!

Mihály: Jól értem, ha-ha győzünk, ha nem, veszünk egy csomó piát és megisszuk?

Dénes: Igen, a győztes issza a nagyobb adagot!

Mihály: Akkor szaporázok, induljunk!

Dénes: Én egyetlen ide sorsolódottam, nem olyan egyszerű ez. Ma csak úgy dőlnek belőlem ezek az intuitív, franc tudja, milyen ötletek. Szereted az öttusát?

Mihály: Minden sportot szeretek, az öttusa nem olyan érdekes, nagyon szétforgácsolják szerencsétlen versenyzőt, de alapjában szimpatizálok a polihisztor sportot űzőkkel is.

Dénes: Mikor azt mondom, három, kettő, egy, indulhatsz is! Ha előbb érsz oda, megvársz, világos? Én öt perccel később indulok. El ne szaladj, amennyiben utolérlek és lekörözlek, akkor biztosan vesztettél. Kész vagy?

 Mihály: Kész! (válaszol lelkesen)

 Dénes: Három, kettő, egy!

(Mihály dülöngélve elindul amerről jött, és eltűnik. Dénes leroskad a padra, s mint az elején, fejét tenyerébe támasztja)

Második felvonás

(Szín ugyanaz)

Dénes: (Mormolja) Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Idenőtt egy árú lerakat, én meg itt szertelenkedem a hatalmas daganat alatt, ami az égről ordítja, hogy sok mocskot nekem találták ki. Elrejtette előlem a foltos hátú, felgázolt hajóskapitányokat, akik egy ladikot sem tudnának átirányítani egy patakon, pedig azt hiszik, hogy még ott az égen is ők irányítanak.

Jól eldiskurálunk a Holddal. Egyszer szeretem, egyszer nem… Most nagyon undok, pedig azt hittem, az én pártomon áll, nem ellenem. Remélem, jól gondoltam… Jó lenne megtudni. A kolléga készül a mutatványra, nekem már megvan a koreográfiám. Széttárom karjaimat, és átölelem vele az egész nagy, csupasz valóságot. (Odalép egy fához és szorosan átöleli) Keblemre utoljára, ebben a hőségtől jégverem éjszakában. Szép testvér, talán holnap már én is ásványi sókkal felszívott zabálda leszek neked.

 (Lefekszik a földre és hempereg) Éjjel háromkor, a harmatot ilyen örömmel soha nem kóstoltam. Milyen gyönyörűek vagytok, ti fűszálak, akár egy felsorakozott kivégzőosztag. Kötelességtudóan, ellent nem mondva, teszitek dolgotokat, aztán elszáradtok.

 (Feltérdel, és egy maroknyi fűcsomót kitép) Olyan éles a pengéd, hogy borotválkozni tudnék veled.

 (Számolgatja a füvet, aztán puszit dob nekik) Most már ideje lenne bekukkantani a kollégához, azt hiszem, kihegyesedik az orra a meglepetéstől. Nem várok tovább!

 (Odalép a védett raktárablak alá, lábujjhegyre áll, belekapaszkodik a rácsba, és felhúzza magát. Éppen megkopogtatná, de amint elengedi, lezuhan a földre. Az ablak belülről nyílik befelé)

Szakértő: Ki az? Valami tolvaj?… Áh, csak az aljas igazgatóm spiclije lehet! Vagy egy kóbor kutya? Láttam a kétes ábrázatát a függönyön keresztül. Kutyák nem tesznek ilyet, ahhoz alattomosabb, kétlábú kell! … Hova párolgott el? Sötét van, de nem annyira… Egye fene, ha jobb dolga nincs, mint hűségnyilatkozatához híven szolgálni a piszkot, ám tegye. Jelentsen rólam, amit akar!

(Magának beszél tovább) Olyan zöld a fejed a gyűlölettől, hogy most rögtön használnád előkészített lapátodat, annyira kell neked az állásom. Egyedül én vagyok itt valódi, nem csak kinevezett szakértő!

Az igazgató, fő-fő jéghegy-ékességnek nyolc osztálya van. Olyan magabiztos a mögötte álló támogatók mindörökké karrierépítő-segítségében, hogy még egy mezei érettségit sem vásárolt magának. Ilyen szürkeállomány-hiányában szenvedő, gerincprotézises hamutárcának, egy jó kis fenyegetőzés árán ingyen is létrejött volna. De az ő gondolatai közé nem fér egy mákszemnyi kétely sem, hogy hatalma örökre adódott. Előző munkahelyéről, ahol ugyanekkora tanulmányi háttérrel a pénzügyeket irányította a semmibe, főnöke alig tudta feljebb buktatni, mielőtt a kondér mellől magát is ki nem túratta volna.

Mesélték, hogy előbb börtönbe szerette volna juttatni, de mikor felhívták figyelmét, hogy ilyen értékes embert nem illik, még gondolatban sem vádolgatni, taktikát váltott. Érezte, hogy mindent megoldónak látszó ötletével kést rakott saját nyakára.

Amilyen sikamlós, hájas, mérgeskígyó a főnököm, még őt keríti börtönbe, ezért gyorsan javasolta, mint legeslegalkalmasabbat, a könyvtárból lett lerakatigazgatói teendőinek elvégzésére, mondván, hogy megérett már egy méltó munkahelyre… Mi más lehetne az, mint a környék legnagyobb raktára!

(Emelt hangon) Hallod, spicli? Tudom, hogy rám állított, és még éjszaka is figyeltet. Jó hangosan mondom, köpj be, ha neked ez örömöt okoz! Fütyülök rád, és mondd meg szeretett talpadnak, amit nyalsz, hogy nagy ívben le se pittyentem. Néha fel is nézhetnél, mert a talp fölött ott van egy közveszély, amely abban a pillanatban, ahogy számára értéktelenné válsz, nem kockacukrot dobál majd neked, hanem széttapos.

Spiclikém, hallottam ordibálásodat, hogy tönkretedd a munkámat. Mostanáig direkte nem nyitottam ablakot, mert ez a majom egyetlen percben sem hagy nyugton. Ha tudnád, hány hasonszőrűt juttatott már rács mögé. Egyesek ki is jöttek, hogy még otthon haljanak meg, a többiekből börtönfalpenész és salétrom lett. Hát erre számíts, spiclikém!

Milyen jó szó ez a spiclikém! Pici spicli és kém is egyben…

(Dénes nem bírja tovább a hallgatást, feltápászkodik, nyögdécsel a falat kaparva. Árnyékát a benti fény hosszan elnyújtva a fák közé veti)

Dénes: Nyugodjon meg, nem spicli vagyok, sem pici, sem nagy benti-kém!

Szakértő: (Szívéhez kap, hátra tántorodik, és levegőért kapkod) Sok gonoszságot kinéztem az úgynevezett menedzseremből, de azt, hogy itt ölet meg, nem gondoltam… (Megvakarja a fejét) Dehogynem, igazából bármit el tudok képzelni róla.

Dénes: (Kézfejét rakta az ablak párkányára, és már-már rimánkodóan nézett felfelé, hogy ideje lenne hinni neki) Figyeljen, nem vagyok a maga igazgatócskájának az embere!

Szakértő: Jó kiképzést kapott, vagy mégsem spicli!

Dénes: Rühellem ezt az ordenáré, mindenkit egy kalap alá vevő beszabályozást! Hetek óta, éjszakánként a matracomon ülök törökülésben, himbálódzom, és azon gondolkodom, a jelképeiket, vagy őket utálom? Bocsánatot kérek, utálni nagyon csúnya dolog, ezt megtaníttatták velem, nem utálok senkit. Én vallásos ember vagyok, azt is elvették tőlem.

Szakértő: A vallást nem lehet elvenni!

Dénes: Ott legbelül megmaradt, de ha beszélni próbálok róla, akkor a kedves igazgatód az én főnökeimhez képest pancser amatőr.

Szakértő: Mit dolgozol?

Dénes: Pakolok.

Szakértő: Tessék?

Dénes: Jól értetted, egy plázában cipelem a frissen kapott árut.

Szakértő: Azért ne add a nagyot, ezt még én is tudom, de mi a szakmád?

Dénes: Elárusító! Oké, neked megmondom, vegyészmérnök. Jutalomból most pakolóvá léptettek elő.

Szakértő: Tehát nem vagyok egyedül, elég meggyőzően mondtad, amit mondasz, vagy nagyon jól hazudsz.

Dénes: Nem hazudok! Mi a fészkes fenét csinálsz itt egy szál egyedül, éjnek évadján? Nem félsz ott benn?

Szakértő: A kövek, és a cement nem harapnak, illetve nem lőnek, tőlük nincs félnivalóm. Ez a dinnye — inkább tök —, hogy meg ne sértsem a dinnyéket, az utolsó utáni percben szólt, hogy leltárt kell csinálni a könyvvizsgálóknak, és ki, ha nem én! Mert ugye, én vagyok itt az igazi, a valóságos kompetens.

Dénes: Már mondtad, hogy szakértő vagy.

Szakértő: (Dobbantott) Kompetens!

Dénes: Már te is elkezdesz nagyzolni, mint ezek a piros körmű sakkfigurák?

Szakértő: Bocs, tényleg szakértő vagyok… Tetszik, ahogyan nevezed őket! Azt hiszik, hogy mert mi állunk elől — a gyalogok —, tényleg küzdünk minden hülyeségük nevében, hogy ne őket vadásszák le elsőnek! Annyi sütnivalójuk nincs, hogy bár a legtöbb halott mindig a gyalogok között van, de a legértékesebbek a tisztek. Egyetlen leütött tiszt többet ér öt gyalognál, mindenkinek az ő leütésük a cél!

Jól elkalandoztam, szóval sehogy sem állok evvel a leltározással. Még a negyede sincs kész, nem tudom, hogyan csinálom meg reggelig, de muszáj lesz, mert nyelek. Már rádiót sem hallgathatok, sérti a fülét. Tudod, reggelente, amilyen ürülék — ha nem bántalak meg ilyen csúnya szóval —, egy lemezről végighallgattatja velünk a beszabályozási indulót. Kötelesek vagyunk vigyázzba állni. Legtöbben krákogunk, de ezt is rossz néven veszi. Ha nem elég uborkafejű, majomtrutyihoz hasonlóan bámulunk ki a fejünkből, egyszerűen levon a fizetésünkből.

Muszáj megcsinálni ezt a nyamvadt leltárat, különben kiállít, mint a rossz bíró, akit jó pénzért bármire fel lehet bérelni, és egy nagyobb levegővételért is piros lapot mutat.

Dénes: Nehéz az életed, szakikám. Tudod, hogy itt kint csupa lila festék a fal?

Szakértő: Nem nagyon járok ezen az oldalon, de sejtettem…

Dénes: Azért csúsztam meg. Nem akartalak megijeszteni, nagyon tetszett, ahogy édesdeden szép szavakkal szapultad főnöködet, de féltem, hogy megijedsz.

Szakértő: Meg is ijedtem, szinte szívrohamot kaptam!

Dénes: Jól van, de ne feledd, elkezdted a becsületemet paradicsomszósszá passzírozni. Dénes vagyok!

Szakértő: Levente! (Nyújtotta ki rácsok között a kezét) Megkértelek, csendesebben vigadj… Ezt a baromságot meg kell csinálnom reggelig, különben bajba kerül mindenki!

Dénes: Ki az a mindenki?

Levente: A családom, meg én is, tudod…

Dénes: Üdv neked, öreg, tedd a dolgodat, nekem is van mire felkészülnöm. Látod a szabályzászlótartót?

Levente: Bár ne látnám, ide is rakatott egy ocsmányságot.

Dénes: A főnököd tetette oda?

Levente: Ki más?

Dénes: Nézd meg reggel, milyen szép lobogó lesz rajta!

Levente: Nem vagyok mazochista!

Dénes: Azért, a kedvemért tedd meg. Léteznek még az egész falat beborító könyvespolcok valahol?

Levente: Francokat, ez a szépséghibás sörkukac tett róla, hogy minden, de minden, ami igazi értéknek számít, biztosan a föld alá kerüljön. Megyek dolgozni, benyomom az ablakot, bár megfulladok a hőségtől… Ne rajcsúrozz, igyál nyugodtan, csendesen, ahogyan a normális piások teszik!

Dénes: Itt, az éjszaka kellős közepén semmi mást nem látsz bennem, mint egy megvetendő piást?

Levente: Várj, megnézlek. Csapzott, hosszú hajaddal egy pulikutyához tudnálak hasonlítani.

Dénes: Amúgy te miben vagy szakértő?

Levente: Egyrészt építészmérnök vagyok, másrészt közgazdász, harmadrészt lakberendező, negyedrészt kötéltáncos. Ez utóbbi tudomány nagyon sokat segített már nekem. Látod, milyen lett ez az épületet? Gondolom, korábbról is ismerted.

Dénes: Igen, egy könyvtárként működő palota volt itt. Ha jól emlékszem, Barbavicki úr örökölte valahonnan.

Levente: Úgy van! Az utolsó pillanatig nem bocsátott el senkit, de annyi adóssága gyűlt fel az érdektelenségtől, hogy ha meg akarta tartani tizennyolc négyzetméteres garzonlakását és megszabadulni a pénzkövetelőktől, az első vevőnek oda kellett adnia áron alul.

Dénes: Mondd, miért kürtőskalács-dizájnra tervezted az épületet?

Levente: Dehogy én csináltam! A hülye patron!

Dénes: A főnököd?

Levente: Nem, a tulajdonos, aki a gasztronómiában nem tud távolabb gondolkodni a kürtős kalácsnál. Tehát agyszűkülete van, érzelmi pangása és jó étvágya, ez utóbbi legalább meglátszik rajta. Csak neked megsúgom, bár senki nem vette észre, de itt mindent elbontottak. Hiába, ezek ebben legalábbis profik… Megalkották ezt a nagy darab, ronda közröhejt a maga két emeletével.

Dénes: Akartam is kérdezni, hogy lehet ez a környék legnagyobb építőanyag lerakata? Nagyon csekély a belterülete. Jártam bent annak idején, tudom, hogy rengeteg terem van, de mégis…

Levente: Az alagsort meghagyták, de elmondom a nagy titkot. Nem tudom, mitől nyíltam így meg, még a családtagjaimnak sem mesélném el ennyire részletesen. Van harminc földalatti szint, amelyek sokkal terjedelmesebbek, és ezekben bizony gyárak működnek, amelyek ontják az építőanyagot. Tehát nem szükséges valóságosan tárolni, elég, ha leszólnak az adott alsó szintre, máris jön a kész anyag.

Dénes: Annyira gyorsan mégsem mehet…

Levente: Dehogyisnem, pajtás. Mondd, te tudtad azt, ha egy köbméter fát triplomicigicilinnel fölvegyítesz, abból nyolcvan tonna tégla képződik?

Dénes: Elképesztő, erre a reakcióra nem is gondoltam, és igaz, tehát ezért fogy az erdő…

Levente: Ezért is, meg másért is. Amíg egy szál fa marad a Földön, irtják, ahogy bírják, aztán majd azt is kivágják. Mondom tovább. Van egy szint, ahol rókaprémből és kolinodimunid keverékéből cementet gyártunk. Egyetlen róka három deciliter vegyszer-adalékkal nyolcszáz tonnát eredményez.

Dénes: Döbbenetes! Ezeket a lehetőségeket soha nem gondoltam végig…

Levente: A betont három csepp ritunundiummal darált fácánból csináljuk.

Dénes: Várjunk, gondoljuk végig, itt valami nem stimmel! Akárhonnan nézem, a folyamatba beépült egy kellemetlenségi tényező. Hat év, negyvenhat nap múlva a beton visszaalakul fácánná. Szólni kellene a szerencsétleneknek, mert rengeteg ház össze fog dőlni.

Levente: Ezt nem tudtam, de szólni sem tudok, majd ráfogják egy természeti katasztrófára.

Dénes: Még két apróság. Ne nézd le azokat, akik a konyhaművészetekben járatlanok! Én a zsíroskenyér- készítésnél abbahagytam a tanulmányokat, másrészt voltak sejtéseim, sőt tudom, hogy a műanyag világában élünk. Ezért például bele sem gondolok, miből készül a bab, vagy a gumi, amit ma megettem párizsi formájában. Micsoda marhaság, naponta azt eszem! Az összes többi hasonlóképpen készül, ha belegondolnék, talán nem is tudnám levezetni e reakciókat. Erről jut eszembe, ez a te drága főnököd, hogy meri megengedni mindezt magának?

Levente: A beszabályozók, ahogy te mondod, én inkább kiszabályozóknak nevezném őket, tényleg valahol ott kuksolnak a Hold mögött. Nagy sorfalat álltak mögé. Mindannyian azt hiszik — ő is —, hogy mindörökre hatalmon maradnak. Gondolod, engem nem zavar a rengeteg kiplakátozott marhaság? „Le a kulturálatlan kultúrával!” A kijelentés önmagában hülyeség! A könyvet, színházat kifüstölték a „Sonkahegyek”, „Falábak” és egyéb kulturálisnak csúfolt tévéműsorok… Ez a lüke — most a tulajról beszélek —, életében két könyvet olvasott ugyanattól a szerzőtől, Orwell 1984-ét és az Állatfarmot. Ezért a legalsó szint fölött kettővel van egy égető. Az a kényszerképzete, hogy összegyűjti a világ összes példányát minden nyelvből és elégeti azokat,

meg Orwell összes művét, hogy a neve és írásai is tűnjenek a nagy fekete semmibe. Sőt egy hackercsoportot is ráállított, amit ő anti-hackernek nevez, a dolguk az interneten közzétett, olvasható és hallgatható változatok törlése úgy, hogy soha többé ne lehessen őket visszatenni.

Dénes: Most mit mondjak? Kicsit elképedtem, nagyon már nem tudok… Most már tényleg megyek szenvedni!

(Lankadtan megy vissza padjához, órájára tekint és felsóhajt, majd leül) Gyere, öreg, itt az idő, hogy egy kicsit még kokettáljunk.

(Felemeli az üveget, megint sóhajt, kihúzza a dugót, meghúzza) Aljas igázgatók mindég voltak. Nem hiszem, hogy egyetlen napig is tisztességes viszonyok uralták volna a környéket a huszadik században.

Zsarnokok hemzsegtek erre egymás után, az egész olyan volt, mint egy váltófutás, ahol az egyik gazember a másiknak adta a stafétabotot. Jobb esetben cipőt cseréltek, és startszámot, rosszabban arra sem méltatták a nagyérdeműt. Simán beültek, az elképzeléseik szerint nekik jogosan járó placc kellős közepére. Ha egy fél nappal korábban még többé-kevésbé tisztességesek voltak, ezt a rossz szokást mérhetetlenül rövid idő alatt elvetették.

Harmadik felvonás

(A szín ugyanaz. Dobhártyasértő kornyikálás hallatszik)

Dénes: Úristen, ez az én drága Mihályom! Ha még egyszer erre keveredik, nem állok jót magamért.

(Mihály betántorog a képbe. Dénes megmerevedik)

Mihály: Szia, Dénes! Nem jöttél, kénytelen voltam egyedül elfogyasztani, ugye nem haragszol?

(Megkopogtatja Dénest, aki nem reagál) Hát te, öregem, még rajtam is túlteszel. Nyitott szemmel is merev részegen alszol… (Megvakarja fejét, dadog és dülöngél) Él ez a pasas egyáltalán? (Odatartja fülét Dénes orra alá) Furcsa szokás nyitott szemmel aludni, de én békés ember vagyok, és főként nagyon szeretem a velem együtt gondolkodókat. Dénes jó barát, megyek, alszom egy órát, aztán kezdhetek a melóban horkolni. Szomjas vagyok, ez a pacák úgyis alszik, meg barátom is, nem hiszem, hogy bánja… (Lenyúl Dénes mellé, felemeli az üvegét) Jó érzésre neveltek, hagyok neki is, éppen csak megnyalintom. (Kortyint az üvegből, bedugja és leteszi) Na, viszlát, Dénes, még találkozunk, már tudom, hogy itt a törzshelyed.

(Kitántorog a képből. Dénes nagyot sóhajt, ingujjával végigtörli homlokát)

Dénes: Ettől megszabadultam. (Felnéz az égre) Egek ura, ez a Hold legalább akkora, mint egy falu, és udvara is van! Értem már, mi az a holdudvar, mikor összekacsintva, átvitt értelemben használják.

Ott kushad mögöttük a banda, szabályozzák még azt a szerencsétlen égi vándort is, az udvar pedig nyalakodik. Jolánkám, Jolánkám, miért hagytál itt engem?

 (Sóhajt) Szétszakadt a szívem, amikor szegény Árpikát letépted rólam és kirángattad a lakásból, hiába kiabálta: Apu, apu! Te csak mondtad a magadét, hogy ilyen csökönyös disznóval, aki éjjel-nappal mást se csinál, csak jajgatja hiányzó bátorságát, nem maradsz.

(Ekkor éles női hang sikít be a képbe, a Hold mögül)

Női hang: Te pipogya gyávaság, a futóhomok szilárdabb elveken áll, mint te. Bazaltként álló, dölyfös harcosnak képzeled magad, akár a nyuszi, akinek a farkához egy zsinegen kötött répát lógatnak az orra elé. Nézi jó távolról, és musz-muszozik hozzá, de megharapni nem tudja. Elveket szavakkal védeni tudsz. Azokat minden és mindenki elé helyezed, hát ég veled! Pá-pá, édes!

Dénes: Megörültem, vagy Jolánka tényleg ott lebzsel a Hold mögött? Beállt a bandába? Buliznak, vagy csak hallucinálok?

Jolánka: Soha sem értettem, miért éppen hozzád mentem felségül! Ha még ennyi idő után sem tudod, hogy rendes nő vagyok, és most éppen itthon alszom az ágyunkban egyedül, akkor ne is számíts a bocsánatomra.

Dénes: Jolánkám, drágám, erről még beszélünk! (Nagyot sóhajt, lehorgasztja a fejét) Szerelmetes egyetlenem, azt hiszem, mégsem… A gyereknek mondd meg, hogy a papa szeme fénye volt, és az is maradt.

(Sikít a női hang a Hold mögül)

Jolánka: Megmondom, csak ne zavard tovább az álmunkat!

Dénes: (Lenyúl az üvegért) De megfogyatkoztál, barátom, gyere, ürítselek ki, legyél olyan, mint a főtér melletti utcák felújítás alatt. Se ki, se be. (Megissza az összeset, és leteszi az üveget) Eljött a cselekvés pillanata. Ha ez az arany Misike is spirálisan hazakocogott, akkor most jöhet az aratás, találkám van a kaszással. (Kivesz a zsebéből egy vastag zsineget, akasztókötél formájú hurokkal a végén) Na gyere, te dög, játszom még egy utolsót, nagyon szerettem az indiánosdit. Most te vagy a lasszó! Az a baj, hogy engem fogsz szenvtelen, pofátlanul elkapni és köddé változtatni, mint a pohárban hagyott néhány csöpp vizet, így nyár közepén. Hát búcsúzom tőletek…

Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Az a szerencsétlen szakértő, abban az épületben legalább harcol. Jöhet a kaszás!

(Ekkor belibeg a képbe egy ember, kaszával a kezében, megáll és kezdi fenni)

Dénes: Maga ott, ne siesse úgy el, ráér! Még egy pár percet adjon!

Kaszás: Tessék, kérem?

Dénes: Ne bántson, csak egy pár percet kérek!

Kaszás: Úgy látom, ez a tag meghibbant, vagy nagyon berúgott, megyek, a szomszéd parkban kezdem a kaszálást… (Legyintve elhagyja a képet. Még hátraszól) Ide egy kicsit később jövök.

(Dénes fújtat egy nagyot, verítékezik, megtörli homlokát. Nézegeti a kötelet, aztán a néhány lépésre lévő rúdhoz megy)

Dénes: Ha halni kell, értelme legyen halálomnak! Vajon van értelmes halál???… Annyian dobták már életüket magasztos eszmékért. Néhánynak a nevére is emlékszem. Ki tartja őket számon az élők között?

(Megkopogtatja a zászlórudat)Jó erős vas, azt hiszem, el sem tudják képzelni, hogy valaki bántalmazni merje szeretett ügyüket. (Odanyúl, gépies mozdulattal leereszti a zászlót. Bal kézzel letépi) Nézd, te vadító tartalmú plakátzászló, nem veled van bajom, hanem azokkal, akik idetettek. Ha nem bánod, most egy kicsit mellőzni foglak, helyet cserélünk. (Kezébe fogja a plakátot, beszél hozzá, aztán ledobja a földre. A felvonó kötetéhez rögzíti saját akasztókötelét és felhúzza. Kivesz egy drótot a zsebéből, a rúdhoz rögzíti a felhúzókötelet, hogy a súlyt megtartsa. Elkezd keresgélni, talál egy rönköt, odaállítja. Rááll, nyakát a hurokba dugja, vesz egy mély lélegzetet és sóhajt. Áll mint a bokorban gyáván lapító nyúl) Ugrani kellene… Itt az ideje… Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz. Nagyon félek! Hogy merek ilyet mondani, hiszen a gyávaság taszít a legjobban!?

De hát elveim sem engedik ezt. Az öngyilkosság kizárva, hiszen éppen az a gyávaság, szoktam volt lebeszélni másokat hasonló akciókról. Én döntöttem!  Már nem a szakadék szélén állok, hanem bőven be is lógok, akár egy odanőtt fa legszélső ága. Három, kettő, egy, azt hiszem, ideje ugrani.

(Kedves női hang hallatszik)

Hang: Dénes, Dénes, ne tedd, nem erre tanítottalak egy életen át!

Dénes: Ki vagy te? Isten nem lehetsz?

Hang: Mondtam én ilyet?

Dénes: Bocsánat, vannak sejtéseim kegyed kiléte felől, de én döntöttem!

(Keményebben, de még mindég szelíden ismétli a női hang)

Hang: Dénes, azt mondtam, ne tedd!

Dénes: Tiltakozni akarok, valahogyan meg kell tennem! Nem szeretem ezt az egész, visító orangutánokból álló, köpcös, tönkretevésre szakosított, elvakultan önző, gőgös brancsot kiszolgáló bandát.

Hang: Akkor ne az életed odadobásával, hanem valami maradandó fricskával tedd nekik emlékezetesebbé a mai éjszakát. Világéletedben meggondolatlan voltál, még egy búcsúlevelet sem hagytál. Ki tudná holnap, miért is lógattad fel magad? Gyorsan eltüntetnének, mint egy akut lelki válságba zuhant krapek halott testét. Két nap múlva senki nem emlékezne rád!

Dénes: Akkor mit tegyek?

Hang: Nézz a földre, mit látsz ott?

Dénes: Azt a szabályplakátot, amit odadobtam.

Hang: Gondolkodj, Dénes, van eszed, néha egészen ügyesen használod!

Dénes: Arra gondolsz, amire én? (Bámul az ég felé) Azt hiszem, egy húron pendülünk!

Hang: Szabadítsd ki magad a hurokból, nem arra teremtettél, hogy kivirágoztasd ezt a nem is akasztófát!

Dénes: (Kiszabadítja magát a hurokból, lelép a rönkről, nagyot szippant az erősen reggeledő levegőből) Mégis egészséges ez a tüdőnek! (Lenyúl a plakátért, belerakja az akasztóhurokba, jó erősen megszorítja. A drótot leveszi a rúdról és felakasztja a plakátot) Na végre, örülök a látványodnak, így olyan ari vagy, még mindég inkább te lógjál, mint én!

(Karba tett kézzel hátradől és nevet, aztán vigyázzba áll és tiszteleg) Elementáris báj árad belőled, így szeretlek! Ne lógasd az orrod, főleg nem veled van bajom! Várj egy picit, szólok a barátomnak.                                                          

(Bekopogtat az ablakon. Levente, a régész, kinyitja az ablakot)

Levente: Mi a gond, Dénes?

Dénes: Megkértelek valamire, nem emlékszel?

Levente: De, a leggusztustalanabb dolgot kérted, hogy bámuljam a plakátot!

Dénes: Légy olyan kedves, egy másodpercre! Légy olyan kedves!

Levente: (Odanéz, elhűl, kitör belőle a röhögés) Pajtás, ezért érdemes volt átgürizni ezt az éjszakát!

Dénes: Jut eszembe, megcsináltad a munkát?

Levente: Két másodperce fejeztem be.

Dénes: Én még egy kicsit bámészkodom.

(Hátat fordított Leventének. Nézi a zászlót, tapsol. Levente kihajol, mondani szeretne valamit, de már nem tud.

Jobb oldalról rendőrjárőr érkezik nagy csendben. A járőrparancsnok megkopogtatja Dénes vállát, az hátra fordul, nyel egyet)

Járőr: Maga csinálta ezt a jelképpel?

Dénes: Tudja, biztos úr… (És megáll)

Járőr: Azt kérdeztem, maga tette ezt!?

Levente: Nagyon ronda éjszakám volt, azt hittem, ilyenkorra már halott leszek, az a helyzet, biztos úr…

Kísérő: (Odakiált) Főnök, jelentkeztek az URH-n!

Járőrparancsnok: Kapcsolja!

(A beosztott odanyújt egy URH-adó-vevőt)

Járőrparancsnok: Itt Cinege 23-as, Papundekli, jelentkezz, vétel, vétel!

Parancsnokság: Cinege, duguljon el! (bömböli az URH-adó-vevő) Minden egységnek! Jöjjenek a parancsnokságra, eligazítás lesz. Ismétlem, azonnal jöjjenek! Az összes szabályzászló felakasztódott… Megfejthetetlen, mert összeesküvés ilyen szinten nem lehetséges, hiszen még itt, a parancsnokságon is, és az egész városban, az egész megyében, az egész országban, minden egyes szabály felakasztódott!

Járőrparancsnok: Papundekli, Papundekli jelentkezz, kérek eligazítást!

Parancsnokság: Marha, azonnali hatállyal jelenjenek meg a parancsnokságon!

Járőrparancsnok: (Dénes felé fordul, megemeli sapkáját, biccent) Bocsánatot kérünk a zavarásért, kis gikszer adódott a munkánkban. Talán, majd máskor, ha ráérünk és nem zavarja… (A kísérőnek) Futólépés, indulj!

(Elrohannak. A szakértő megszólal)

Levente: Te Dénes, most mit csinálsz?

Dénes: Tudod, Leventém, amíg van látnivaló, először egy városnéző körutat ejtek meg, aztán megyek intézem a családi ügyeimet.

Levente: Várj egy kicsit, nemsokára érkezik a nagyfej, beteget jelentek, mennék én is, ha nem baj. Ilyen szépet úgyis nagyon rég nem láttam.

Dénes: Rendben, várok, de csipkedd magad! Tudod, az efféle csoda is olyan, mint a napfogyatkozás, nem tart örökké. Aztán Jolánkámnak veszek egy csokor virágot, és rendet csinálok. Figyeled, Levente, még most is látszik egy picit a Hold, pedig világos van…

Levente: Aha, de már normális méretű, amilyennek lennie kell. (Megcsörren a telefonja, előveszi, beszél) Igen, igen, ó, de sajnálom! Ő is? Jaj, szegény! Ők is? Mind? Elképedek… Miről lenne szó? Igen, és ezt írásban is elküldi? Ja, ja… Rendben, elvállalom. Viszontlátásra, viszonthallásra!

Figyelj, Dénes, kineveztek a kóceráj igazgatójának. A tulaj, főnököm és az egész hátvédcsapat krónikus, pontosan öt év alatt gyógyítható pánikrohamot kapott, vagy valami ahhoz hasonló, csak köztük járványos kórt. Felkértek, vállaljam el az igazgatást, hamarosan küldik a faxot, teljes körű felhatalmazást kapok. Legalábbis ezt ígérték, aztán majd meglátjuk. Ebben az esetben lennél a munkatársam?

Dénes: Egy ilyen bűnszövetkezetben? Soha!

Levente: Dénes, elmondanám a munkaköri elvárásaimat. Meg kellene szüntetni az égetőt. Gondolom, te jó vegyészként el tudod intézni, hogy a meleg lángból is hideg láng legyen.

Dénes: Hosszabb munkával kivitelezhető.

Levente: Továbbá szeretném, ha nem vágnának ki több fát ilyen marhaságokra. Meg kellene oldani, természetesen vissza nem fordíthatóan, a kémiai folyamatok működésképtelenségét. Nagyon szeretném, ha a védett állatokból sem lehetne többé építőanyagot készíteni.

Dénes: Megdumáltál, Levi, akarom mondani, főnök úr. Vállalom! Egyetlen kérés, valahogy oldjuk meg azt is, hogy a párizsit húsból csinálják ezután.

Levente: Talán ez lesz a nehezebb feladat, barátom…

Dénes: Na, uccu neki! Fussunk akasztott zászlókat kukkolni!

(URH-rádiók recsegő hangja hallatszik)

Parancsnokság: Minden egység a központba, minden egység a központba! Ismétlem…

Függöny