Kép : Gyulafalvi Krisztina
Őszidőt varázsol fejemre a dér,
rozsdásra süt a múló nyári nap.
A rövidülő napba semmi se fér,
sünjeim téli álmot alszanak.
Tavaszba feketedik a télfehér,
zölden bimbózó ágak hajtanak,
lassan fogy az utolsó szelet kenyér,
a morzsái hangyákkal játszanak.
Álmodok hullámot, tengerpartokat,
arcom simítja a sós esti szél.
Néma kutyákra fentről a hold ugat,
a Föld dobol, az égboltnak zenél.
Egésszé törnek elmúló napjaim
– egyszer talán majd én is felnövök –
két végről égetett gyertyám hamvain
kirajzolódnak újabb fénykörök.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Ernst Ferenc
