Két hét volt még a nevezetes születésnapig, éppen ideje a torta próbaváltozat elkészítésének. Vicuska egyre izgatottabb lett. Én próbáltam megértetni vele, ha nem jön össze, akkor sincs semmi baj, Mami segít, de ő éppen ettől a segít szótól érezte úgy, hogy még nem eléggé felnőtt.
— Hát nem érted, Szilveszter? Én azt szeretném, hogy ne nézzenek pisis kislánynak, aki még egy tortát sem tud megcsinálni.
— Akkor próbáld nyugodtan, ha majrézol, akkor biztosan elrontod. Próbálj nagylányként viselkedni.
— Hát ez az, ezt nem tudom, hogy hogyan kell. Nagyon izgulok. Lehet, hogy mégiscsak gyerek vagyok még?
— Bátran kérdezd meg Mamit. Nem szégyen kérdezni, nem szégyen a felajánlott segítséget elfogadni. Attól, hogy elfogadod a tanácsot, vagy a tevőleges segítséget még nem kell, hogy csorbuljon benned a felnőtté válás érzése. Inkább ez mutatja, hogy kezdesz felnőni. De ha mindenáron ragaszkodsz a magad vélt igazához, akkor lehet, hogy mégis egy pisis kislány vagy, aki nagylánynak akar látszani.
Csak reméltem, hogy sikerült meggyőznöm. Ő elrohant, én pedig maradtam. Nagyon szeszélyes lett az én drága barátom. Nem értettem, de nem időztem sokat a témánál. Más dolgom nem lévén, kimentem az udvarra, szépen sütött a februári nap, Törpe éppen szunyókált a kerítés tetején. Szürke fehér madárkák ugráltak a kert fenyőfáinak ágain, én bejártam a kertet és jól megfigyeltem minden apróságot. Érezni lehetett a levegőben a változás illatait. A távoli házak felől ismeretlen fajtársaim hangját hozta a szél. Egyre gyakrabban figyeltem fel a hangjuk változására. Egyre gyakrabban éreztem azt, hogy szeretnék a társaságuk tagja lenni. Szeretném megismerni őket. Egészen izgalmas illatokat hozott a szél, nem tudtam mik ezek az illatok, de valami sürgető kényszert ültettek el bennem, mert én is eléggé megváltoztam. Szeszélyes lettem, mint a kis barátom, legszívesebben elmentem volna csatangolni, csak úgy, minden cél nélkül. Buta szokást vettem fel. Én, aki aránylag pedáns kutyának számítottam, nem szerettem a lábaimat bepiszkítani, most olyan dolgot műveltem, ami mindenkit meglepett! A nedves felázott talajt a kerítés mellett elkezdtem kaparni, mély lyukat ástam, még jó, hogy a kerítésnek volt alapja, mert könnyen az utcán köthettem volna ki. Apu látta meg és azt mondta valami nincs rendben velem, mert megváltoztam. Géza bácsitól kér tanácsot, mi történt velem, a nagy lyukat sem díjazta a kerítés mellett.
Délután beugrott Géza bácsi és apuval beszélgettek. Én füleltem, mert éreztem, hogy szóba kerül az én szokatlan viselkedésem is. Magam is kíváncsi voltam mi bajom lehet, amikor nem éreztem magam betegnek. Én csak azt a belső feszülést éreztem, aminek nem tudtam nevet adni, ami nyugtalanná tett és türelmetlenséggel párosult. Nem igazán tudtam összpontosítani. Nem sikerült a figyelmemet hosszabb ideig egy dolgon tartani. Már arra gondoltam, hogy kisgazdám és barátom figyelmetlensége ragályos betegség. Pedig Vicuska csak szerelmes, ó, a szerelem az ragályos betegség lehet. Ezt kaphattam el szeretett barátomtól? De hát Vica nem kezdett el ásni a kertben, és ő Popelybe szerelmes. Vica sem látszik betegnek.
Abbahagytam az okoskodást, mert féltem, hogy lemaradok valami érdekes beszélgetésről. Inkább füleltem!
— Mennyi idős a kutyátok? — kérdezte Géza bácsi.
— Egy pillanat, a papírjai itt vannak… április tizenegyedikén lesz az első születésnapja, akkor majdnem napra tíz hónapos őurasága.
— Merem állítani, hogy érzi a „tavaszt,” a kiskutya kezd ivaréretté válni. Ők ebben a korban vannak a serdülés korszakában. Feszítik őket a hormonok, ez a változás okozhatja a pillanatnyi hangulat, és viselkedésbeli változást. Ez egy állapot, hamar túlesik rajta, vagyis, megszokja. Tizennyolc hónapos kora előtt nem javasolt a más neműek társasága. Fejeződjön be nála a test és a csontok egészséges kialakulása. A barátnő csak azután. Vagy szóba jöhet még az ivartalanítás.
— Ez szóba sem jöhet, mert az élet élvezete neki is jár. Mi majd vigyázunk rá. Lássuk, mivé válik, hátha egy gyönyörű tenyészkutya válik, belőle. De Szilveszterrel kapcsolatban én egyedül nem dönthetek! Nem! A lányok nélkül nem. Ők vannak többségben.
— Hát édes barátom, akkor megfogod a lapátot és tereprendezel, vagy csinálsz neki egy kényelmes kennelt, ahol kiélheti a duhaj ösztöneit. Meg pórázon séta, séta és még több séta, mozgás, sok futás. Ez használni szokott!
— Nekem sem fog ártani egy kis testmozgás tavaszi fáradtság ellen. Tereprendezek, Vicuska pedig sétáltat. Popely úgyis segít neki.
— Hallottam, megértik egymást a gyerekek, rendes fiú az öcsém, és nagyon szerelmes a lányodba. Bennük is buzognak a hormonok. Hiába! A természet teszi a dolgát, ezért szép az élet. Azért mi is érezzük a tavaszt. Még nem kell pánikoznunk. Emlékszel! Régen mi is meglestük a szép női lábakat!
— Na, nem csak régen, meg nem csak a lábakat. De, mikor is volt? Húsz éve?
Szóval érdemes volt a beszélgetésre figyelnem, mert rájöttem, hogy a születésnapok azért fontosak, mertlehet velük mérni az időt, és azt is, hogy mikor lesz valaki felnőtt. Legyen az ember, vagy akár egy kiskutya. Végre megértettem, mit jelent a születésnap nyilvántartásának az értelme. Már tudom, hogy a nagy feszülést bennem a hormonok fejlődése és az én növekedésem okozza. Hát, úgy látszik én is kezdek nagy kutyává válni, és ez kicsit megzavarja a mindennapi viselkedésemet. Géza bácsi azt mondta, hogy „ivarérett”, tehát a felnőttek ivarérettek. Akkor Vica is és én is, meg Popely is, még nem teljesen vagyunk ivarérettek. Szóval a nem teljesen ivarérett és a pisis azt jelenti, hogy gyerek. Azt, hogy éretlen. És ez lehet egy kutya is. Mennyi mindent kell még megértenem. De a rendszeres séta ígéretének, annak nagyon örültem! Vicuska és Popely is örülni fog neki, mert nekik nagyon fontos, hogy naponta beszélgessenek. Így számomra is egy kicsit kinyílik a világ.
A kertkapu csattanása jelezte, hogy Vica hazaért. Amikor bementem jól leszidott, mert a sáros mancsom nyomokat hagyott itt-ott a lakásban. Azzal kezdte, hogy az első mancsaimat és a hátsó lábaimat jól lemosta, megszárította és közben állandóan csacsogott. Meg szemrehányásokat tett, hogy összekoszoltam magam. Mami is hazaért és szemrevételezte Vica vásárlását.
Ma megsütjük a tortát! Azaz Vicuska süti meg, mi Mamival pedig figyeljük.
Én megint belemerültem az illatárba, s az erdészházat álmodtam magam elé. Közben az én drága barátom csodálatos tortát sütött, Maminak nem kellett beavatkozni, csak egy kicsit a díszítésnél segített, én meg füleltem.
— Ne cicomázd túl, a kevesebb több! Ízléses darabot adj ki a kezed közül. Az agyoncsicsázott torta nem szép. Arra is ügyelj, hogy alkalomhoz illő legyen. Na, látom, nem is kell mondanom, nagyon ügyes vagy, van érzéked hozzá.
— Anyukám! Olyan jó érzés, hogy ilyen szép lett! Én… én, olyan boldog vagyok!
— Az természetes érzés, amikor minden rendben van körülöttünk és bennünk, az maga a boldogság. Te most tanulod az „adni” szó igazi értelmét. Eddig a „kapni” volt soron, de most kezdesz rájönni, hogy örömet okozni mekkora élvezet, és azt adni, amit saját magad alkotsz, eszeddel, kezeddel, azt odaadni másoknak és látni az eredményét, az örömöt, az maga a boldogság. Kívánom, hogy ez az érzés kísérjen végig egész életeden, akkor elégedett és boldog embert sikerült nevelni belőled.
— Jaj, Mami, te vagy a világ legjobb mamája! — mondta Vicuska, és mint kicsi korában, odabújt anyukájához.
Én nagyon jól éreztem magam a társaságukban és megint sokat tanultam.
Másnap megérkeztek a legjobb barátok, Popely is, természetesen. Nagy sikere volt a tortának. Vicuska méltósággal viselte a rá záporozó dicséreteket. Én láttam mekkora boldogság számára ez. Ettől nőtt az önbizalma, de vele arányosan nőtt szerénysége is. Mami szerint szép lassan kezdett nagylánnyá, felnőtt nővé válni. S ez tetszett mindenkinek!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
