Ébren fekszem éjszaka vállán
mellettem nagyokat horkant a csend
körülöttem fal nő, érzem szorítását,
néha enged, de semmit nem jelent.
Idebent hideg van, vacogva ég a tűz,
csak látszat-lángok árnyéka táncol,
húsomba mardos, aztán békén hagy,
mit keresek itt? – lehetnék bárhol.
Semmi dráma, valaminek a vége,
az időről pereg a vakolat,
elsárgult papír egy dobozka alján,
mellé dugtam kopott arcodat.
Mit hagyott rám ez a sok év?
És mit rejteget vajon a többi?
Egyszer sziklaként zuhanok mélyre,
máskor szálló madarat szeretnék fogni.
Hogyha az álom néha valóság,
és valótlanság lehet, ami tény,
eltűnik-e egyszer a szorító érzés,
amit egy eltitkolt élet épített körém?
Legutóbbi módosítás: 2016.10.26. @ 19:42 :: P. Tóth Irén