Szó, csók, s ösztön hittel sminkem.
Ihletei monológnak, mikor szeretem,
vagy vádolom a bennem kényszert,
hogy eltakarjam a “holnapra nincs
kenyér” megállapításból született
ráncot. A csúfot. Mindig van egy.
Hiába pirosítom. Feddhetetlen. Mély.
Fél. Félti egy ház, az otthon irgalmát,
hogy Isten sző kegyelmet falai köré.
Tekintetem skizofrén. Büszke szégyen,
érdektelen érdek, érthetetlen értő,
embertelen ember, minden együtt,
mit titkolnék, de aki nem csak nézi,
hanem látja is, az előtt teljes Én.
Szeret és gyűlöl… kettősség. Nézem.
Tükrében múlt, jelen, jövő.
Béke és harc. Lépés, és elesés.
De a háttér fény. Szín és remény.
(Bicske, 2016. október 9.)
Legutóbbi módosítás: 2016.10.15. @ 09:20 :: Pilla S.M