— Nem is értem, miért mondják rólam a nénik és bácsik, hogy rossz kisfiú vagyok.
Tehetek én arról, hogy Mariska néni cicája átjött hozzánk, és én meghúztam a farkát, ettől a macska úgy megijedt, hogy ijedtében ledöntötte a teraszon lévő nagy virágcserepet?
Ezért most mindenki engem hibáztat.
— Kisfiam, miért kellett annak a szerencsétlen macskának meghúzni a farkát? Látod, mit tettél? Összetört édesanyád cserepe és oda a szép virág. Igazán már megjavulhatnál. Jövőre iskolába mész — korholt nagymamám.
De még a nagypapám is mérges szemekkel nézett rám. Habár ő mindig viccelni szokott velem. Ne tudjátok meg, mit kaptam édesapámtól, amikor hazajött. Még a sarokba is beállított, s azt mondta, vasárnap nem mehetek el vele kirándulni. Ilyen rossz gyereket nem visz el a tóra. Jaj Istenem, pedig úgy készültem rá. Minden vágyam, hogy egyszer én is csónakázhassak. Nem tudom, mi lesz, ha itthon kell maradnom!
Nem vagyok én rossz kisfiú. Na jó, lehet, hogy egy kicsit izgő-mozgó vagyok, de melyik barátom nem az.
Tessék mutatni csak egy fiút is, aki jobb nálam!
Tulajdonképpen én jó gyerek vagyok. Igaz pár nappal ezelőtt bemásztam az udvaron lévő tyúkólba a szép, új ruhámban. Az még csak hagyján, hogy piszkos lett, de egy kilógó szeg ki is szakította a nadrágomat.
Ettől édesanyám olyan mérges lett, hogy azt mondta, elmehetnék a rossz gyerekek világversenyére, s ott bizonyára megnyerném az első díjat. Nem hiszi, hogy van nálamnál rosszabb gyerek.
Büntetésül egy hétig nem mehettem át játszani a szomszédba Zsoltihoz. Tudjátok, ő a legjobb barátom. Állítólag Zsolti is nagyon rossz gyerek. Ezt én nem hiszem el. Vele mindig nagyon jól megértjük egymást.
Nagymamám azt mondta, vegyünk példát Andriskáról, tudjátok, arról a faluszéli kisfiúról, aki olyan jó, mint egy angyal. Vele soha sincs baj. Mindig szót fogad, engedelmes szüleinek, nem úgy, mint én.
Minap a nagymamám megkért, hogy segítsek neki a kertben. Az lett volna a dolgom, hogy összegyűjtsem a kikapált gazt, és egy kosárkával elvigyem a szemétdombra.
Egy ideig segítettem is nagyinak. Talán kettőt-hármat fordultam is a kosárkával. De akkor eszembe jutott, kertünk végében van egy kicsi tó. Jobbnak láttam odamenni, meglesni a békákat, mint gazt hordani. Különben is nagyon meleg volt. Édesanyám mindig azt mondta: — Kisfiam, ha igen süt a Nap, akkor menjél árnyékba! — A kicsi tó partján, a fűzfák alatt árnyék van. Szófogadó kisfiú vagyok, és hallgattam édesanyámra.
Talán ez még nem is lett volna baj, de képzeljétek csak el, megláttam egy nagy békát. Nézzétek csak ilyen nagy volt, mint a kezem. Gondoltam, elkapom, és hazaviszem ijesztgetni vele a lányokat.
A baj csak az volt, hogy a tó partja vizes volt, és én megcsúsztam. Zsupsz, nyakig elmerültem a zavaros pocsolyában. Bármennyire is kapálóztam, nem bírtam kijönni belőle.
Tehetek én arról, hogy a tó partja vizes volt? Ugye nem? Még a Rolli is megcsúszott volna. Pedig ő az oviban a legügyesebb és legerősebb.
Szerencsére arrafelé jött egy bácsi, és segített kikecmeregni a sáros vízből. Mindenem csupa vizes és sáros lett.
Ebből aztán olyan nagy patáliát csapott nagymamám, hogy jajveszékelésére a fél falu összecsődült.
Este meg szüleim vettek elő. Azt mondták, ha még egyszer engedély nélkül lemegyek a tóra, hátra kötik a sarkamat. Mit képzelek én, hogy nagyanyámnak ilyen nagy ijedséget okoztam. Szegényke szíve majd megállt miattam. Ezenkívül a ruhámat is tönkre tettem. A tóban nem ám egyszerű víz volt, hanem valami sáros, fekete lé. El kellett dobni mindent, ami rajtam volt, mert nincs olyan mosószer, amely kimosta volna tisztára.
De ez szerintem nem rosszaság, mint ahogy előbb mondtam, még Rolli sem tudta volna megúszni, hogy bele ne pottyanjon. Istenem, beleestem. Na és? Majd legközelebb jobban vigyázok. Csak azt a nagy békát sajnálom. Mennyi lányt ijesztgethettem volna vele.
Ugye most már ti is látjátok, nem is vagyok olyan rossz gyerek, talán csak egy kicsit csintalan. Az óvó néni azt mondta, amire iskolába megyek, mindezt kinövöm, és komoly fiú lesz belőlem.
Legutóbbi módosítás: 2016.11.07. @ 11:21 :: Apáti Kovács Béla
