fotó : Kok Annamária
Belső lemezeim összecsúsznak,
egész valóságom megremeg.
Érzések java rekedt bent túsznak,
talán még akad ki érte megy.
Erekben lávaként gyűlik vérem,
belém ég, tombol a gondolat.
Sikít, mint gyermek a játszótéren,
majd elalszik, felkel, fojtogat.
Hétfő, kedd, szerda? Napok folynak el,
csütörtököt mond az értelem –
lassul, megáll, már azt sem fogja fel
mit is jelent múlt, jövő, jelen.
Olyan rengés féle zajlik éppen,
a világ kívül-belül remeg,
a túszok nincsenek már a képben,
az alkony a fényen túl dereng.
