tűlevelekre szúrt
képmásod nézem
– a színek összemosott
kavalkádjában –
szíved
ahogyan elvérzik
lassan észrevétlen
mint elfogy
az ünnep is
akár a
maradék élet
asztalok körül
keselyű mód keringő
majd szertefoszló
vétek
félek
gyertyát majd
gyújtanak e érted
vagy
nyűg leszel csak
mint a mosatlan edény
elhagyott ünnepük éjjelén
igen
bevallom
félek
mert
nem látlak
e kápráztató fényben
mert
szemlesütve járnak
a szemfényvesztő
halandók
s mert
oly messze van éden
tűlevelekre szúrt
képmásod nézem
aztán egy
hirtelen
mozdulattal
letépem
zsebre vágom
s elégedett
mosollyal
lép tovább
eretnek énem