Kőmüves Klára : – vackoló –

Nyomtatás

Olyan megnyugtató vagy, mint a téli tájnak
képzelt tej föle a pöttyös bögrém harmadán.
Esetleg, mint aprószemű sóhalom a gyűrött
abroszon, mit Góbinak láttat szememben
most az elbóbiskolás. Én gyakran untam
leckéket, de újra lennék iskolás, ha bölcsem
csak te lennél – és senki másra nem formálna
lelkem már jogot; ahol te győzöl, elhallgatok.
Az ember kevés igaz dologra érdemes, ha túl
sokat szalaszt, bár jó szűrő a szív, ha éppen
nem szakadt. Egy zsákba férne mindenem,
a múltam és jövőm, de büszkén cipelném
foltosan, míg engedné erőm. Ma éppen jól
érzem magam és nem gyűlöllek úgy, mint
nap fényét a küldetésben árvult kandeláberek,
hiába úgy vagyok veled, hogy sajnos nélküled.

(A vackod bennem jó helyen van, sóhajomban élsz
– folyton folyvást áldott helytől áldottabbig érsz… )