Szíveken térdel a fájdalom,
s a “halottak bölcs hagyatéka:
ha a szeretet él, nincs halál.”
A fáj a gyász, tartozéka
a hiányzol – így felvállalom –
érzésnek. Élet ajándéka.
Égi csend a temetőn lépked,
s az angyalok dala ünnepel.
Sírhalmokon a fények aprók,
arcokon megnyugvás, gyász-lepel…
A hitem Istenben megébred.
Léptem apám sírjához vezet.
Nem könnyű ám megérinteni
lélegzetvételben a jajszót,
mint valami közömbösséget,
elrejteni fájó szívhangszót…
A reménybe kell kapaszkodni,
hallgatva az esti harangszót!
Leteszem szeretetem jelét
apám sírhalmára gondosan.
Mécses-melegén virágillat.
A meghitt perc potyog rongyosan,
legszebben hallom az ütemét
árva szívemben vérfoltosan.
Mit jelez a halottak napja?!
Sosincs búcsúzás, van öröklét!
Csak egy nap ez év romladékán,
többi nap írod az évkönyvét,
a mait, minek nem vagy rabja,
s megálmodod a lelked vesztét.
Méltó módon fogd hát a pennát!
Születéskor megírod halálod…
Bennem megreked a fáj-végszó,
most nézve égő fénynyalábot,
hangtalan markolom a keresztfát.
Nem érzem az égi távolságot…
Az idézet Gősi Valitól van
