Bár a rendőrt azért hívta, hogy a hadnagy minél hamarabb jusson első kézből szerzett információk birtokába, de az első stoplámpánál jutott eszébe az is, hogy ez a találka akár csapda is lehet. Az a nő gyanúsan hamar ott termett Johnny elrablásának színhelyén. Az oldalához dugnak egy hangtompítóst, aztán… Ám ha O’Hara hadnagy komolyan vette, akkor előtte ott lesz. Az őrs csak öt percre van a parktól. Rendőrök szeme láttára talán mégsem…
Már távolról meglátta a rá várakozó rendőrautót. Megkönnyebbült. O’Hara hadnagy ismét Collen őrmesterrel volt.
— Az a riporter már megint itt van, bár most nincs operatőr vele, vagy elbújt. Tartsd szemmel! — adta ki a parancsot a hadnagy beosztottjának, a zöld Cadillac mellett várakozó nő felé intve.
— Nem szükséges! Vele van találkám! — szólt neki Michael, miközben épp szállt ki Corvettből a rendőrautó mellett. Elővette telefonját és megmutatta a fotót. — Maggie Spark erről a férfiról akar információkat adni nekem. Nem operatőr. Adam Ivan Kolenchukkal látta beszélgetni egy oroszos kiejtésű nő társaságában.
— Mr. Gun, küldje be a képet a következő e-mail címre: office@spdep.us. Őrmester, közben telefonáljon, hogy Anatolij Bogoljubov környezetében keressék. Mi addig menjünk, és beszéljünk a riporterrel!
Meggie Spark igencsak meglepődött az egyenruha láttán.
— Nem erről volt szó!
— Megpróbáltam hívni, miután letette, de foglalt volt. Gondolom, amit mondani akar, az már az esti adásban benne lesz, hiszen azért siet a stúdióba. Akkor pedig jobb, ha a hadnagy úr első kézből értesül. Ha az információ adásba kerül, mire léphetne a rendőrség, a nevezett személy már egy repülő fedélzetén lesz, vagy valami búvóhelyen, s a bizonyítékok is eltörölve, s minden érintett riadóztatva. Megígértem, ha információi hasznosak, megkapja az exkluzivitást. Ki az a férfi?
— A neve Henry Gilbert. A szeretője Larissa Orlova, Anatolij Bogoljubov ápolónője.
— Henry Gilbert? A név ismerős… — kapta fel fejét a hadnagy elgondolkozva.
— Ő! — szólt közbe Collen őrmester, épp bontva a vonalat. — A kollégák máris azonosították. Büntetlen előéletű, bár ez kész csoda. Ő szedi be Bogoljubovnak a védelmi pénzeket és az adósságokat, de bizonyíték ellene soha nincs. Háromszor érkezett ellene feljelentés, mindannyiszor bántalmazás, garázdaság, zsarolás és fenyegetés volt a vád. Valamennyit visszavonták a feljelentők.
— Hogyan figyelt fel rá? — kérdezte a hadnagy Meggie Sparkot.
— Láttam a TV-adást, amely a pánikról szólt Mr. Gun háza mellett, s feltűnt, hogy nem profi operatőr módra viselkedik. Az adásból vettem ki a képet is. A riportert is ismerem. Neve Jane King, a Seattle Times-nál dolgozott. Igen, múlt időben. Felhívtam a napilapot, és iránta érdeklődtem. Azt a választ kaptam, hogy tegnap este óta nem dolgozik náluk. Ahogy a hírekben megjelent, másnap kirúgták… Hallottam valami pletykát róla, miszerint tegnapelőtt egy szupermarket játszóházából eltűnt a kislánya. Aztán egy félóra múlva ugyanott került meg… A vele lefilmezett operatőr viszont soha nem dolgozott a Seattle Times-nál. Szerintem azért bonthatták fel a munkaszerződését, mivel nem az ő alkalmazottjukkal dolgozott. Szakmai etika megszegése.
— S hogyan jött rá, hogy kicsoda? — faggatta Michael.
— Követtem a hadnagy urat, amikor elment Bogoljubovhoz — nézett O’Hara hadnagyra. — Reméltem, hogy valamilyen érdekes dologra bukkanok, miközben ön a Johnny Gun elrablásán dolgozik. „Mi keresnivalója lehet ott?” — tettem fel magamnak a kérdést. Ha Bogoljubov raboltatta volna el, Mr. Gun személyesen ment volna egyezkedni vele, hiszen kijelentette, hogy nem akarja a fia életét kockáztatni, inkább kifizeti a váltságdíjat. E látogatásnak kötődnie kellett a gyermekrabláshoz. Aztán újabb rendőrautók jelentek meg, s állandó lett Bogoljubov háza körül a rendőri jelenlét. Johnnyt végül a maszkosok szabadították ki. Akkor kapcsoltam, hogy Bogoljubovnak van egy szívátültetésre váró unokája, akinek valamilyen ritka vércsoportja van… „Hol keresnék magamnak megfelelő donort?” A vérközpontban…
Benyúlt a táskájába, és egy fényképet vett elő.
— Gerald Dobson, városi tanácsos… Egy játékkaszinóban… — ismerte fel a rendőr.
— Amely „véletlenül” Anatolij Bogoljubov tulajdona. Ne őt nézze. Amikor ezt készítettem, akkor épp a tanácsos úr ügyeiről írtam leleplező riportot, azóta lemondott. Lerágott csont. A kép szélén levő asztalnál ülőket mutatom, akik véletlenül kerültek a fotóra!
— Kik azok? — kérdezte Michael Gun.
— Az egyik a kaszinó igazgatója, Bogoljubov hű embere — ismerte fel a hadnagy. — A többit nem ismerem.
— Ez Dr. Dan Thomson. A seattle-i vérközpont igazgató helyettese — mutatott rá Meggie Spark.
— Honnan ismeri?
— Édesanyámat műteni kellett, s elég ritka vércsoportja van, BIII, Rh negatív. Hozzá fordultam segítségért. Ez a fénykép áprilisban készült. Az autóját azóta többször láttam már a kaszinó előtt. Nem lakom onnan messze. Rendszeres vendég.
— Dr. Hansen helyettese! Akiben ő megbízott! Ő a tégla! Hű, de jó, hogy nem fordultunk hozzá! — mondta a hadnagy. — Ezek szerint játékfüggő, s minden bizonnyal jókora adósságai lehetnek… Feltehetően Johnny Gun nem az egyetlen, akiről információt szolgáltatott. Ez már szervkereskedelem…
— A harmadik egy sebész. Dr. Björn Erickson. Mivel én is szervkereskedelemre gyanakodtam, a Washington állam szervátültetésre szakosodott sebészeinek listáján kerestem, és rá is találtam a fénykép alapján — vett elő bemutató, fényképes cikket róla.
— A negyedik sajnos háttal ül!
— Nézze meg a csizmáját! Elég különleges darab… — felelte Maggie Spark hatásszünetet tartva, majd mutatta a képet, amelyet Michael Gunnak is átküldött. — A negyedik Henry Gilbert! Itt van egy újságcikk róla és Bogoljubovról.
— Ez a fénykép nem bizonyít semmit, csak hogy ismerik egymást, és semmi törvénytelen nincs abban, hogy mindannyian a kaszinóban tartózkodtak. Nincs az az esküdtszék, amelyik ennek alapján elítélné őket — ébredt fel az ügyvéd Michael Gunban. — Kell egy gyenge láncszem, valaki, akinek megered a nyelve. Bogoljubov két embere dörzsöltebb róka annál, hogy ennyitől berezeljen.
— A sebész, ha hajlandó volt élő emberből átültetni a szívet, elszámolt már a lelkiismeretével.
— Nem ő végezte volna a szívátültetést. Egy ilyen műtéthez szívsebész kell. Dr. Björn Erickson nem az — akadékoskodott az újságírónő. — Lehet, őt is zsarolják… Sőt lehet ő is nyakig a sárban.
— Marad Dr. Dan Thomson… Jött egy ötletem… — gondolkodott hangosan a hadnagy, majd elővette a telefonját, és tárcsázott.
— Dr. Stewart Hansen? Robert O’Hara hadnagy vagyok. Jutott-e valamilyen következtetésre az ankéttal kapcsolatban? Tudja vagy sejti-e, ki kutatott a számítógépében Johnny Gun adatai után?
— Bizonyosat még nem tudok, de két személyre leszűkült a kör. Egyszerűen nem tudom elhinni egyikről sem.
— Tippelhetek? — kérdezte a hadnagy. — Egyik a helyettese, Dr. Dan Thomson.
— Nem lehet igaz… Egy ilyen kiváló orvos, mint ő… Jó barátom…
— És szerencsejátékos…
— Szóval ezért adta el a hatvanezer dolláros autóját… — sóhajtott Dr. Stewart Hansen.
— Van két kérésem. Egyik: a címe kellene, és kivel lakik?
— First Hill, 12-es utca 18. Egyedül él, mióta felesége elhagyta és beadta a válópert.
— Az jó, csak öt percre van innen. A másik: hívja fel öt perc múlva vezetékes telefonján. Ha nem felelne, hívjon vissza ezen a számon. Ha otthon van, akkor kérdezzen rá a Gun-esetre. Ijessze meg!
— Nincs bizonyítékom…
— Mondja, hogy a rendőrségnek állítólag vannak bizonyítékai, de ön nem tudja elhinni őket. Hagyja magyarázkodni, majd helyezze kilátásba mindazokat az adminisztratív lépéseket, amelyeket megtenne, ha beigazolódna, hogy ő tette. Fenyegesse feltételes módban. „Ha bebizonyosodik, hogy…” „Bármennyire is barátomnak tartalak…”, stb. S nyújtsa a beszélgetést. Megértette?
— Meg.
Amint bontotta a vonalat, a hadnagynak szemébe ötlött az újságírónő.
— Ön egy kiváló, tehetséges újságírónő. Miért pazarolja tehetségét egy ilyen pletykalapnál, mint a VIP-life? — tett fel retorikai kérdést Robert O’Hara, majd rövid hatásszünetet tartott. — Mert egyelőre egy névtelen senki… És egy komoly lapnál hiába jelentkezne — adta meg a választ is.
— Gyermeke van? — vette a lapot Michael Gun is.
— Egy kétéves kislányom. Egyedül nevelem. S nagyjából ugyanannyit fizetek a bébiszitternek, mint ön, de jóval kisebb jövedelemből… — támadott vissza Meggie Spark, érezvén, hogy meg akarják akadályozni a cikk megjelenítésében, s ő pedig már megígérte a főszerkesztőnek…
— S mondja, kislánya nagyon örvendene az ön post mortem Pulitzer-díjának?
— Post mortem? — sápadt el Meggie Spark.
— Aminek a nyomára akadt, az egy szervkereskedelemmel és illegális szervátültetéssel foglakozó maffia. Épp most jöttünk rá, hogy nem egyedi esetről van szó! Ha képesek lettek volna Johnny Gunt szervdonornak használni, ön szerint mitől riadnának vissza, hogy befogják az ön száját, vagy legalább bosszút álljanak?
— És Mr. Gun?
Ez az ellentámadás jóval erőtlenebb volt, mint az előbbi.
— Ugye látta a két fegyveres őrt Mr. Gun udvarán? Volna pénze megfizetni?
A beállt döbbent csöndet Michael Gun törte meg.
— Gondolom a Seattle 3 hírműsora és a VIP-life főszerkesztője is várja az ön szenzációs leleplezését. Ajánlok önnek egy vásárt — mondta Meggienek, elővéve telefonját, s megmutava neki az egyik fényképet, amelyet a tűzhely körül szorgoskodó Adamról és kisfiáról készített. — Ismeri a férfit? — tartott hatásszünetet. — Igen, jól látja, nem hallucinál. Adam Ugorsky… Átküldöm MMS-ben…
— De hát mit keres szabadon? — kapkodott levegő után Meggie Spark.
— Valaki kifizette az óvadékot… — mosolyodott el a hadnagy. — Vajon ki és miért? Elég bomba hír? Kapja elő laptopját, gondolom, kéznél van az autójában, és írja meg. Szerintem sokat ne vacakoljon a részletekkel… „Legközelebb majd bővebb információkkal szolgálunk…” Hű, hogy várják majd a nézők és az olvasók a folytatást!
— Megígértem az exkluzivitást. Van már gyakorlatom a sajtó lerázásában — tette hozzá az ügyvéd.
— És Adam Ugorsky biztonsága?
— Nagyjából ugyanannyi, mint az enyém. Egyébként se lehetett volna ezt sokáig titokban tartani. Nekünk választásunk nincs. Önnek van. Siessen, és írja meg! Holnap találkozunk, előtte egyeztetünk telefonon, különben nem jut be hozzám.
— Viszontlátásra! — köszönt el Meggie Spark. Tett két lépést autója felé, majd visszafordult.
— Miért teszi ezt értem? — szegezte Michaelnek a kérdést.
— Ha ön nincs ott az elrablás helyszínén, és nem teszi azonnal publikussá, én egyezkedtem volna kisfiam elrablóival. Átadom a pénzt, majd sohasem látom a kisfiamat… Köszönöm. És elnézést az akkori magatartásomért.
— Néha a sajtócápák is jók valamire — mosolyodott el Meggie, majd beült az autójába, és elhajtott.
— Menjen haza ön is, Mr. Gun. Kisfiának születésnapja van — fordult Michaelhez a hadnagy. — A többi a mi dolgunk. Én mielőtt elindulok letartóztatni, golyóálló mellényt veszek fel — nyitotta ki a rendőrautó csomagtartóját.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
