Fotó: Google.hu
Fogak közt szűrt szitok.
Vádol a szó.
Kemény köpet
karcolja arcomat.
Izzó lávaként
csorognak a szavak.
Égetnek, sértenek,
mint kőzápor
sodornának földre…
megsemmisítve.
Számban válasz íze érik
… nem veszem fel,
rám dobott inged!
Hagyom csúszni,
‘míg földet ér,
úgy nem fojt
a tehetetlenség szava…
a gyűlölet nyála sem csordul
… áradata porba hull;
fullánkja
erőt vesztve
tűnik el az enyészetbe.
