A két öregúr, Tivadar és Ferenc, barátok egész életükben. Már mindenki meghalt körülöttük, a feleségeik régen elváltak tőlük, és elköltöztek — Floridába, vagy Bükfürdőre, nem is fontos, mindenesetre jó messzire —, a gyerekeik feléjük se néztek. A bácsikák megvénültek, hetven is elmúlt mindkettő. Együtt laktak, így takarékosabb, jobban kijöttek a nyugdíjukból. A takarítónőjük, öregasszony az is. A két vénember a kanapén ült, amikor a takarítás folyt, úgy tettek mintha tévét néznének, de persze a takarítónőt nézték. Olyankor jókedvűek lettek, egyébként állandóan zsörtölődtek, ölték egymást, tudják, hogy megy ez. Így éltek, nap nap után.
Egyszer, az egyik öregúr, Tivadar, ebédnél egy rágógumit vett elő, régimódi „Donaldkacsásat”.
— Nézd csak mim van, vén jampec! Nézd csak, nézz ide, ma kaptam Marikától!
Marika a sarki zöldséges, szerette az öregeket, ők meg persze féltékenyek voltak egymásra.
— Nem érdekel! Mit csinálsz vele? Ugyan mit csinálsz? Nyalogatod? Nyamm, nyamm, nyamm — mondta Ferenc.
Tivadar, amíg ettek, tologatta a rágógumit, a régimódi „Donaldkacsásat” az asztalon, így evett, félkézzel. Ferenc úgy tett, mint akit nem érdekel a kincs, de fúrta az oldalát, oda- odanézett, még le is ette paradicsomlevessel a nadrágját. Ebéd után Tivadar, kérkedve eltette a rágót az ingzsebébe.
Délutánonként a fotelben ülve szunyókáltak. Azon a napon is így volt. Ferenc, amikor felébredt, odanézett Tivadarra, leginkább a zsebére, meg van-e még a rágó. Nézte, nézte, és észrevette, hogy Tivadar nem lélegzik. Meghalt szegény, elaludt. Ferenc odalépett hozzá, körülnézett és elvette a zsebéből a rágót. A zsákmánnyal a markában hívta a mentőket, meg a rendőröket, meg akit kell. Tivadar fiát is hívta, de nem tudott beszélni vele, nem vette fel a telefont.
Azután csak ült a másik fotelben és nézte a lehunyt szemű, mozdulatlan barátját. Az egyetlen társát a vénségben. Egyszerre felkelt, megint odalépett Tivadarhoz és visszatette a rágógumit a zsebébe, be is gombolta, meg is igazította, azután visszaült, és sírt egy kicsit.
Így esett.
Lehet, hogy megírom egyszer, lehet, hogy nem.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Brunner Tamás
