Ezernyi kérdés az életünk,
minden napunk egy felelet.
Cipeljük fénybe kúszó égig
vállainkon a keresztet.
Ritka kincsek, vérben szült szavak,
jajkiáltások csukott szájban.
A ránk zuhant felismerések
csillagok vak éjszakában.
Nem kellenek hamis próféták,
új istenek többé nekünk,
kik megvakítják szemeinket
kiszúrva, ha látni merünk,
s hallani eltitkolt szavakat,
mit ősök hagytak örökül.
A igazság, ha hallgatsz, dúvad,
ha kimondod, megszelídül.
Hiába fojtják el érckezek,
rejtik el magukba mélyen.
Börtön, máglya, bitófa se árt.
Nem fedhető szemfedéllel.
Kizöldellnek, mint öreg fáink,
úgy hajlanak le a földre,
hogy bennünk válnak a sejtjeik
gyökértől-lombig termőre.
S boldog, mint ki haláltól ment meg,
pallost emel fel az égre,
úgy néz véráztatta hadára,
mint újszülött gyermekére.
A szájra, mely kaput tárt elé,
szóra, mely kimondatott végre
tisztán, éltetőn a keresztfán.
Mint Isten kiontott vére.
Legutóbbi módosítás: 2016.12.11. @ 15:32 :: Seres László