Karácsony előtt mennyi gondolat bolyong a lelkemben, főleg arról, hogyan lehetne széppé, szebbé tenni szeretteim meghitt pillanatait. Nemrég még azt hittem, nem is lesz erre időm, sietnem kell majd feladataimmal.
Aztán másképpen alakult.
Pergetem a számítógépen az abc- rendbe szedett lapokat. Mennyi kedves név, s aki hozzá tartozik… szinte érzem a kicsi gyermek ölelését, aki még a derekamig sem ért, első osztályos, csak úgy hirtelen átfogott az iskola folyosóján:
— Mikor jössz értem? — szemében különös csillogás, majd hirtelen szája elé kapta a kezét: — Áldás, békesség! — pótolta az elmaradt köszönést, hiszen egy református iskolában vagyunk.
Így karácsony előtt különösen rám törnek az emlékek, az óvodásoké is, akikkel nemrég élőláncot formáltunk, énekelve mentünk a foglalkoztató teremig: „tekeredik a kígyó…”
Olyan volt mindez, mintha visszament volna velem az idő, olyan huszonéves koromba. Cél a hátrányos helyzetűek kiszűrése a fejlesztésük érdekében.
Milyen érdekes, a kicsik mennyire nem tudják érzékelni az életkorokat:
— Neked van gyereked? — kérdezte egyikük, amikor valami hasonló téma került szóba. Mosolyogtam. Hiszen óvodás korú unokám is van… de ez nem tartozott ide.
— Tudod, az én szüleim színészek, de édesapám elhagyta anyukámat, mert beleszeretett valakibe, született egy gyerekük is!
Kíváncsian néz rám, vajon mit mondok. (Tudtam, az épp aktuális musical betétdalát nagyszerűen éneklő kislány egyik kedvencem volt.)
Másik kedvencem csak életkorban más, tizenkettedikes fiú, akinek a matematika tanára örömmel vette minden alkalommal, hogy elviszek az órájáról pár, a tantárgy iránt érdektelen tanulót.
Emelt óraszámban tanulnak történelmet, humán érdeklődésű gyerekek, akiknek azért adódik helyesírási, s egyéb problémájuk. Első alkalommal az említett fiú nagyszerű történelmi (s némi politikai) ismereteiről lett számomra emlékezetes.
Különösen hatott rám az a váltás is, ahogyan az óvodásoktól tíz perc elteltével a gimnazisták között ültem. Nem első alkalommal történt így az életemben, csak közben volt némi szünet számomra.
Egy gyógypedagógus szinte semmin sem lepődik meg, legalábbis én így tanultam, és éltem ezzel a szerzett tudással sok évig. Azt hittem már nem is nagyon érhet meglepetés… nos, ebben tévedtem.
Ugye aki itt-ott olvas tőlem ezt-azt, azok az emberek nem gondolják, hogy járatlan vagyok a számítógépes világban? Remélem.
Ettől függetlenül néha mégis kudarcot vallunk, ha megtalálják a leggyengébb pontunkat. Nem is jól fogalmaztam, ha keresnek olyan pontot, ahol…
A „minta” az arra való ugye, hogy az szerint dolgozzunk? Ha rossz a minta, rossz a munka. Nos ezt csak megjegyzésnek szántam.
Térjünk vissza oda, ahol most is szívesen lennék. Egészen mégsem oda, mert volt ennek egy nehezebb, árnyékosabb oldala is. Árnyalta az elmúlt hónapokat olyanfajta igazi kihívás is, amelynek bizony nem sokan tudnának megfelelni.
Gondolok itt középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekekre, akik ugyan nyolcadik osztályosak, de még nem sikerült (valamikor az elmúlt évek során) őket megtanítani, írni, olvasni. Mindössze négyen vannak (roma), az én szóhasználatom szerint cigánygyerekek, s ez a szóhasználat nem jelent rossz értelmezést, csak van olyan bátor, hogy nevén nevez mindenkit, sértés nélkül.
Nos, a négy gyermekből a három fiú nem könnyű eset, magasabbak nálam, a tudásuk pedig, mint említettem. Nem is igazán sikerült megismerni őket, heti egy alkalommal, két óra napközis tevékenységgel.
Azért itt (is) megállok egy pillanatra, nekem a napközi a tanórai tevékenység folytatását jelentette, egészen eddig. Itt pedig:
— Csinálj velük valamit, akármit, találsz ott — polcra mutat — mindent!
Megnézetem a „mindent”, régi szakadozott játékok, nem volt közöttük egy ép sem.
Megoldottam, nem volt egyszerű, csodát sem tudtam tenni, de megőriztem őket épnek, minden hét egy délutánján.
Újra rátéved a szemem azokra a mérési eredményekre, amelyek még itt vannak a számítógépemen, lehetne folytatni a munkát… lehetne? Óvodától gimnáziumig, nagyszerűen ment… eddig.
A nevemet viszont csak olyan munkához adom, amelynek minden feltétele hibátlan, gondolok itt a szükséges eszközre és másra (is)! Meggondolatlanul rossz segédeszközt, adatot adva egy felmérés elkészítéshez, éppúgy csak elfogadhatatlan eredményt szülhet, mint törött játékokkal nevelni.
Karácsony közeleg, hangosan nem mondom most, csak gondolom: „Áldás, Békesség!”
Legutóbbi módosítás: 2016.12.11. @ 15:31 :: Sonkoly Éva
